Cica pillangó és Kutya pillangó, vígan repdestek a rét felett. Gyönyörködtek a sok színes virágban. Csodásak voltak a reggeli napsugárban, szikrázva csillogott rajtuk a harmat. De nem volt kedvük leszállni, csak kicsit lejjebb repültek, és ráültek, egy épp időben arra sétáló ismerős, kis, pufi, bárányfelhőre. A felhőcske tovább vitte őket a közeli völgy felé. Érdeklődve nézelődtek lefelé, és várták, hogy mikor ébred már fel Egérke pillangó.
Nem kellett sokáig időzniük, apró egérke közeledett feléjük gyors szárnycsapásokkal. Üdvözölték egymást, aztán együtt repültek tovább. Először Cica pillangó kedvenc helyére mentek. A felhőcske lejjebb ereszkedett, leszálltak. Vékony szivárvány pányvát vetettek rá, és lazán kikötötték egy pitypanghoz. Egyébként nem akart volna elrepülni, csakhogy véletlenül el ne sodorják a nagyobb ide-oda repkedők. Szárnyaikat a hátukra simították és elsétáltak a közeli barlangig. A bejárathoz közel volt a Tejszín tó. Csodaszép fehéren tündökölt, a réseken beszűrődő, hegyes fénysugaraktól. Boldogan ugrottak a tejbe, magasra csaptak a ragyogó, vidám hullámok. Mikor kilubickolták magukat, kimásztak a tóból. Megrázták a bundácskájukat, szerteszét repkedtek a fehér gyöngycseppek. Sokat nevettek, mert a Cica pillangó, a Kutya pillangó, és az Egérke pillangó is fekete volt. A maradék tejcseppek viccesen csillogtak, egyiknek a farkincáján, másiknak a bajszán, harmadiknak a fülecskéjén.
Tovább mentek a barlang túlsó kijáratához. Amikor kiléptek újra a szabadba, felrepültek, de nem kellett sokáig szállniuk, mert a Túró hegy, közel volt a barlanghoz. Itt ettek néhány túrófalat sziklát és aztán meglátogatták a Kicsiny Tejföl lávatavat. A lávató aprókat puffogott, finom tejföl illatot árasztva. Cica pillangó, Kutya pillangó és Egérke pillangó óvatosan megnyalogatták a szélét, nehogy megégessék a szájukat, de langyos volt, és nagyon finom. Mindhármuknak tele lett a pocakja, ezért úgy döntöttek, hogy tovább állnak. A tele pocak miatt kicsit lassabban repültek, mint induláskor, de azért elég hamar visszaértek a felhőcskéhez. Kényelmesen elhelyezkedtek a tetején és elkötötték a pitypangtól. A felszálló, meleg, tejföl illatú levegőben, hamar eljutottak Kutya pillangó kedvenc helyére, a Tágas Vidám Játszótérre.
Itt mindent lehetett és senki nem szólt rá senkire. Mégis mindig rendben mentek a dolgok. Felhőcskét ki akarták kötni egy pipacshoz, de most nem szerette volna. Mert a pitypanggal lehetett játszani, fújkálni a kis ernyőcskéket, és nézni, ahogy repülnek. De a pipaccsal nem lehet ilyet, és egyébként is elég érzékeny lelkek. Inkább elmenne hintázni, ott nem fog elsodródni és különben is, a hintázás az egyik legjobb dolog a világon. Ebben meg is egyeztek. A szivárvány pányvát felhajították az égre, és felhőcske odaröppent a hintához. Ők meg, meg sem álltak az akadálypályáig. Cikkcakkban rohangáltak, hengerekben bujkáltak, fogócskáztak. Kicsiny drótpályán száguldoztak. Végül jó sokáig ugrándoztak egy hatalmas gumiasztalon. Mire a nap ereje egy picit csökkenni kezdett, ők is elfáradtak és leheveredtek a smaragdzöld pázsitra. Nem sokáig feküdtek ott, mert nem csak elfáradtak, hanem éhesek is lettek, ezért gyorsan visszarepültek felhőcskéhez, aki még mindig hintázott és meg is mutatta, hogy olyan ügyes, hogy át is tud fordulni, mégsem pottyan le. Biztatta őket, hogy csücsüljenek vissza a hátára, és forduljanak át egy párat együtt is. Egérke pillangó kitalálta, hogy közben kiabálják azt, hogy ÁÁÁáááÁÁÁááá. Ettől aztán úgy elkezdtek nevetni, hogy alig bírtak kapaszkodni. De csak akkor hagyták abba a hintázást és az ÁÁÁááá-zást amikor már a gyomruk hangosan korgott.
Ekkor a felhőcske eleresztette a hintát, és csak úgy suhantak Egérke pillangó kedvenc helye felé, a Nagy Sárga Lyukacsos Sajt-dombsághoz. Itt a felhőcske befészkelte magát egy kényelmes, árnyékos,
lyukba, és elszundított. A többiek pedig szétszéledtek, és nekiálltak jóízűen új lyukakat rágcsálni a Sajt-dombságba. Amikor már eleget ettek, bújócskáztak egy kicsit a lyukak között, aztán indultak volna hazafelé, de felhőcske szólt, hogy erre felé van az Óriás Málnaízű Vattacukor hegy is. Meg szeretné nézni, enne is pár falatot belőle. Ezért aztán felrepültek mind a négyen. Most nem ültek felhőcske hátára, hogy gyorsabban haladjanak, meg aztán jól esett a mozgás is. De az sem ártott, hogy kiszellőznek a nagy sajtevésből kicsit. Nemsokára tényleg megpillantották az Óriás Málnaízű Vattacukor hegyet. Magasabb volt a Nagy Sárga Lyukacsos Sajt-dombságnál, és a Túróhegynél is. Felhőcske oda repült és kíváncsian beleharapott. Nagyon finom volt. Pontosan olyan, ha még nem jobb is, mint ahogy mesélték a hatalmas felhők. Alaposan belakmározott, kicsit még pufibb is lett. De a legviccesebb az volt, hogy rózsaszínűen kezdett világítani. Ennek nagyon megörült, mert ő még soha nem volt rózsaszínű. Aztán a három jó barát ismét elhelyezkedett a most már rózsaszín fényben pompázó, nagyon büszke felhőcskén, és elindultak hazafelé.
Amikor Bence cica felébredt, nem értette, hogy miért nincs a szájában sajt. Felpattant és kiszaladt az udvarra. Éppen szembe találkozott Bogárral, az apró fekete kutyussal. Ő is csodálkozva nyalogatta a szája szélét, aztán sarkon fordultak, és elrohantak a mező szélére, a nagy odvas fához. Ott lesték, hogy mikor jön játszani Szenecske, a pici fekete egér. Jött is nemsokára és boldogan kergetőztek a fűben sötétedésig. Fentről egy pinduri rózsaszín felhő nézte őket mosolyogva, aztán lassan elindult, és csatlakozott a nagyokhoz.
