Az Ígéret Földje
Mottó:
„Vissza-előre egy-idő az út –
ki is, be is szorítóba fut.
Most itt van! Ott! Kört fut meg a Görbe,
s ha kívül vagyok, befog újra a körbe.”
(Ibsen: Peer Gynt)
– Azt ígérted!
A hang úgy vágódik be az álomképek közé, akár a fájdalom, amely rögtön követi, hiszen a hang tulajdonosa rátérdel a kéz fejére, konkrétan az ujjait vette célba.
Még az álom hatása alatt abban bízott egy másodpercig, hogy mindezt csak álmodja, de ugyanakkor, tudta, hogy nem, hogy az a fájdalom, amely beléhasított, és a gerincéig hatolt, az létező, nem álom.
„Vajon, ha úgy teszek, mintha aludnék.”- s bár keze fogságban a rajta térdelő, fájdalmat okozni akaró száz kilós súly alatt, de gondolatai száguldoznak, menekülési terv készül.
– Hallod, asszony! – csikordul a reszelős hang, a savanyú lehelet jön a nyomában, majd reccsennek az ujjak,- azt ígérted, hogy hűséges leszel hozzám. Te ígérted ezt nekem a pap, és az egész falu előtt!!
Már a haját húzza-tépi, de ő még mindig úgy tesz, mintha aludna. Szemhéjait szorosan összezárja, pontosan úgy, mint gyermekkorában, amikor a bátyja és az öccsei próbálták álmából felriasztani, megijesztgetni, szerintük vicces dolgokat kipróbálni rajta. Egyszer még a haját is meggyújtották, hogy hátha akkor felugrik és segítségért kiált.
Pedig most sem fog. Nem adja meg azt az elégtételt, hogy megmutassa, mennyire fáj.
Nemcsak a testi kínzások nyomai, a kék, zöld foltok, amellyel tele a teste, amióta lebukott, mert kiderült, hogy szeretője van, de sír a lelke, siratjaazt az életet, amelyet sosem élhetett meg a férje oldalán.
„Igen, megígértem”, – mondaná, ha megszólalna, – „te is tettél ígéretet, ott pontosan a pap előtt. Azt mondtad, hogy vigyázni fogsz rám, hogy szeretni fogsz, hogy figyelsz, hogy én leszek számodra a legfontosabb, hogy jóban-rosszban, és még mennyi-mennyi ígéret, az eltelt húsz év alatt! Hogy holnaptól nem iszol, hogy a gyerekeiddel nem bánsz agresszíven, hogy nem nekem kell megkeresnem hónapról-hónapra a létfenntartáshoz szükséges pénzt…”
Ezek a napi csatározásokban milliószor elhangzott mondatok kattognak az agyában, fájdalom már kicsit enyhül, érzi, hogy a súly is egyre kisebb, de felváltja a helyét egy ütemes lüktetés.
Megint zúzódás, vagy repedés. Ismeri az érzést, pedoh látleletet se megy vetetni, hiszen semmi értelme immár, a szabadulás útjait lezárta a tizenöt milliós „svájci hitelért” vásárolt ingatlan miatti közös adósságteher.
Mikor a súly végképpen eltűnik, még hallja a böfögést, az egyéb hangokat az ágy másik feléről, majd, amikor horkolás zengő hangja tölti el a nagyszobát, óvatosan araszolva lecsúszik az ágy bal oldaláról.
A konyhában jeges tömlőt rak az ujjaira, a fájdalomtól könnye is kicsordul, a fürdőszobában bekuporodik a kádba, igyekszik nem gondolni a tükörben látott, kis kopasz részre, ahol a férje megtépte.
A létező legkisebbre összegömbölyödve, bébi pózban, saját magát átölelve, ringatva hektikus álomba mélyed.
*************************************************************
– Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó! – ezt kántálja még álmában is, így ringatva magát.
Már beégett, és ismétlődve csak kattog benne, szinte mondóka jelleggel. Mi van? Most hogyan értelmezzem? Mi a szép szó? Maga az ÍGÉRET? az Í, a G, az É, és a többi betű, a szó, vagy az értelme. Mint a közmondások, amelyek egyre jobban idegesítik.
Mert mi értelme van annak a mondásnak, hogy „Jobb félni, mint megijedni”.
Belegondolt már ebbe valaki?
Megijedsz, kész, legfeljebb becsurog, de az a páni félelem, amely éjszakánként a lebukás óta reszketteti, hogy éppen mit fog kitalálni a férje, arra, hogy dühét kifejezze, és, hogy megalázza, vagy éppen próbálja megerőszakolni a saját ágyukban, na, azt nem kívánja senkinek.
Mindig ígérgetünk.
Ígérjük, hogy jók leszünk.
A szüleink, és nagyszüleink is ígérgetnek, így érve el, hogy szót fogadjunk, hogy akkor majd megkapjuk, amire nagyon vágyunk. Ígérik a tanító nénik, tanár bácsik, hogy megtanítják nekünk az élet legfontosabb tudnivalóit.
Azt ígéri az első fiú az életünkben, hogyha odaadjuk magunkat, akkor mindig szeretni fog, aztán csorgó nyállal röfögve meséli, hogy milyen volt egy újabb szűzlányt lefektetni.
Ígéri a szeretőnk, hogy elválik, azt ígéri a főnök, hogy több pénz kapsz, és a pap is megígéri, hogy fel fogsz támadni, ha rendszeresen teszel a perselybe, és, ha megfelelőképpen elviseled az életed árnyékos oldalát.
Ígérgethetik, mert vágyjuk, hogy hihessünk abban, amivel az ígéret kecsegtet.
Ezekről álmodik.
Zavaros álmában szeretője hátát látja, aki vissza sem néz, elfeledve az ígéretét, hogy kiáll mellette, ha baj van. Elmondta neki, hogy lebukott, és azóta folyamatos atrocitásokat kell elviselnie. Még egy ölelésre se futotta tőle, elmenekült…
Látja magát, kezében egy késsel, amint azt ígéri a férjének, hogy leszúrja, ha a fojtogatást és az erőszakoskodást nem hagyja abba.
Természetesen nem teszi meg.
Hiszen magának meg azt ígérte, hogy kibírja, hogy túléli.
És látja magát, amint kilibben férjével együtt az első válóperi tárgyalás után, az után, hogy a férje megígérte, neki, bírónőnek, és a tanúknak is, hogy leszokik az italról, gondoskodni fog a családjáról, csak ne hagyják el.
Ennek pont fél éve.
A válóperi tárgyalást három hónap absztinencia követte, meg egy családi nyaralás, majd a legvéresebb terror.
Ez hát az ígéret ereje…
************************************************************************
– Anya, te mit keresel a kádban? – nagyobbik lánya áll a kád oldalánál, és kérdőn néz rá.
Ő maga is nehezen hámozza ki magát saját magából, hirtelen ő sem tudja, hogy került oda.
– Anya, megígérted, hogy megvarrod a fellépő ruhámat! – kántálja a lánya, – Megint szégyenben maradok a többiek előtt! – és becsapódik az ajtó, és hallja, amint hisztérikus sírással panaszolja a húgának az őt ért sérelmet.
– Megígérte, igen megígérte, de ránk sosem figyelnek, mi csak úgy vagyunk, mindenki csak ígérget! Megígérem, ahogy leérettségiztem, elmegyek innen, bárhová, csak innen a legmesszebb, mert ezt én nem bírom, ahogy mi élünk, az nem élet!
– Csendesen, ne kiabálj, – csitítja a húga,- tudod, hogy áthallatszik minden, és ha a nagymama meghallja, hogy megint baj van, akkor azért is anya lesz a felelős. Minden áthallatszik a mi szobánkból hozzájuk, nem kell tudniuk, hogy mi van nálunk.
Emlékszel, megígértük nekik, hogy nem zaklatjuk őket, hiszen azt mondták, elég nekik a saját bajuk, bár nem is értem, miért nem tudnak apára hatni, nekik is csak ígérget, ahogy mindenki mindenkinek.
*************************************************************************
„Vissza-előre egy – idő az út -,
ki is, be is szorítóba fut.
Most itt van! Ott kört fut meg a Görbe,
s, ha kívül vagyok, befog újra a körbe.”
