Szeretjük a szeretetet?

Nincs ember a Földön, akinek ne lenne valamilyen fogalma a szeretetről. Még a tegnap született újszülöttek is egészen pontosan tisztában vannak azzal, hogy mi a szeretet, sőt, ha jól belegondolunk, ők vannak csak igazán tudatában. Aztán, ahogy növekszünk, cseperedünk, úgy veszik ki belőlünk a szeretet megfogalmazási képessége, és úgy válik egyre bonyolultabbá ez a csodálatosan…

Szeretünk Balaton!

Most jelent meg velem egy interjú, Minerva apropóján a MiénkaBalaton.com oldalon. Az interjúból többek között kiderül, hogy miért és hogyan született Minerva, és miért lett pont ez a neve, illetve, hogy hogyan vélekedek a saját sikereimről. Mivel a novemberi számnak pont a siker a témája, ez a témakör is érdekes lehet. Olvassátok szeretettel! Interjú olvasásához…

Minerva novemberben: Siker

Eljött ez a nap is: a novemberi számról beszélhetünk végre. Az első két számunk témája – félelem és megfelelési kényszer -, azért kerültek elsőként a témák közé, mert úgy éreztük, hogy vannak olyan érzések és nehéz kihívások az életben, amiket legjobb gyorsan letudni – letisztítani magunkban az ezzel kapcsolatos gondolatokat, érzelmeket, információkat -, és aztán…

Minerva hibái

Avagy az önkritika erénye Életemben nem olvastam még olyan cikket, amit azért írt volna egy szolgáltató, hogy előre felhívja a figyelmet arra, hogy milyen hibákat rejt, vagy milyen hibákkal bír a terméke. Illetve az autógyárakat néha kötelezik erre, hogy a vevőik felé kommunikálják a hibákat. De a még NEM vevőik felé? Ilyet még nem hallottam….

Minerva hétköznapjai, képekben

A Minerva Capitoliumában nagyon komoly témákat boncolgatunk, nagyon komoly, olykor tudományos megközelítésben. De természetesen nem vagyunk ennyire komolyak. Mutatok néhány képet Minerváról, hogyan kell elképzelni a hétköznapokban 😉 De míg el nem felejtem: a hétfő estig tartó, kérésetekre indított akciónkat ki ne hagyd! Ketyeg az óra!>>(új ablakban nyílik) Minerva odafigyel az egészségére, és sok gyümölcsöt…

Holnap érkezik Minerva, hétfőn postázzuk

Most kaptam e-mailt a nyomdától: holnap hozza a futár Minervácskánkat. Amint megérkezik, azonnal fotózom és teszem fel a képeket, hogy lássátok, milyen is őnagysága :). Holnap délben egy fontos bejelentés is lesz – pontosan 2010. 09. 03. 12:00-kor – akik még nem előfizetők, ne menjenek messzire, mert nagy-nagy meglepetés lesz. Az előfizetők számára hétfőn postázzuk…

Utolsó pillanatok a szeptemberi szám megrendeléséhez!

Ahhoz, hogy megkapd a 2010. szeptemberi számot, arra van szükség, hogy 2010. augusztus 31-e éjfélig beérkezzen a Minerva Capitoliuma egy éves előfizetésének ellenértéke (22 000,- forint, részletek itt>>). Ehhez, számításaim szerint legkésőbb holnap meg is kellene rendelni. Úgyhogy utolsó pillanatok, hogy a 2010. szeptemberi számot még megkapd! Megrendelés itt>> Tartalomjegyzék itt>>(új ablakban nyílik)

Kiszínezzük az országot!

Ahogy folyamatosan érkeztek a megrendelések, úgy fészkelte be magát egy érdekes gondolat a fejembe. Ahogy nézegettem, hogy ki, milyen városból rendelt, úgy jelent meg lelki szemeim előtt az ország térképe, és úgy jelölődtek be a helységnevek a képzeletbeli térképen. Már épp elkezdtem keresgélni a könyvespolcon egy Magyarország térképet, amikor még időben kapcsoltam és rájöttem: mindez…

Sorsoltunk, megvan a három szerencsés Minerva-nyertes

Néhány héttel ezelőtt kiküldtem egy linket, amely mögött egy kérdőív volt található. A kérdőív a könyv- és magazinolvasási szokásokat volt hivatott feltérképezni, a HősNők.hu olvasóinak körében. Nyilván nem meglepetés, hogy a Minerva Capitoliuma első megjelenésének előestéjén kíváncsiak voltunk arra, hogy jelenleg milyenek a fogyasztói szokások. Olvasd tovább>>

Kérdések érkeztek, válaszolunk

Néhány kérdés érkezett az elmúlt napokban a Minerva Capitoliumával kapcsolatban, ízelítő: – Drágának találom, miért ennyibe kerül? – Miért nem lehet megvenni az Inmedio-ban vagy a postán? – Milyen ajándéktárgyakat raktok még mellé? Stb. A kérdéseket és a hozzájuk tartozó válaszokat innen töltheted le>> Ha ezen kívül van még kérdésed, a .pdf-ből kiderül, hogyan teheted…

Előretekintő

2010. októberében a megfelelési kényszer lesz a központi témánk, novemberben pedig a szeretet, és a szeretet kimutatása. Már készülnek az új számok is! 🙂 A magazinkészítésben az a legérdekesebb, hogy folyamatosan előretartunk az időben. Mire elkezdődik az iskola, mi már a karácsonnyal fogunk foglalkozni. Mire itt lesznek az ünnepek, már a tavaszt adjuk hírül. Ez…

Te átvertél, ez nem is magazin, ez már szinte könyv!

Ezzel a szemrehányó felkiáltással hívott fel a barátnőm, akinek megmutattam a Minerva Capitoliumának első, akkor még nagyon félkész, nagyon sérülékeny, nagyon bátortalan változatát. Jót nevettem az „átverés” szó hallatán, hiszen sosem mondtam, hogy a Minerva klasszikus, képekkel telenyomott, divatról, életmódról, fogyókúráról, celebekről és botrányokról szóló magazin lesz, és aki engem ismer – márpedig a barátnőm…