Anyu, képzeld! Fura január lett az idei. Majdnem olyan volt, mint a többi, azzal a különbséggel, hogy ez az év eleje nem tűnt olyan szokásosan üresnek. Régen tudod, mindig azt éreztem ilyenkor év elején, hogy mintha megállt volna a közélet: az ünnepek után nyilván senki nem akart politikával meg acsarkodással foglalkozni, hanem biztos igyekeztek az…
Az Agresszív Kismalac reggel – szokás szerint – elgyötörve ébredt. Kiült az ágy szélére, lógatta lefelé a lábát – a füle természeténél fogva mindig lógott –, közben a hasa oldalát vakargatta. – Érzem, hogy ma minden szar lesz… – mormogta magában, aztán nehézkesen felkászálódott és kislattyogott a fürdőbe. A tükörbe nézve egy pillanatra majdnem elmosolyodott,…
Elviselhetetlenül hosszú, forró nyár volt. Ez még akkor történt, amikor még nem volt mindennapi téma a klímaváltozás, nem voltak papírból a szívószálak és még össze lehetett taposni a műanyag palackokat is. Kora esténként 38 fokig kúszott fel a hőmérséklet, olyankor, amikor a nap alábukása révén már a hűsítő légáramlatokat vártam volna, de helyette a házfalakból…
Éppen csak hajnalodott, a közeli patak párája megült a kertekben és az út szélén is. A fiatalasszony nehézkesen, szuszogva szállt le a bicikliről. Nemcsak a telipakolt hátiszatyor húzta a föld felé, és nem is a bőszoknyája és a köténye alatt gömbölyödő, negyedik gyermekét rejtő hatalmas pocakja késztette a kapkodó levegővételre, de a lelkét is tonnányi…
Képzeljünk el egy zöldséges piacot, valahol vidéken! Hajnal van, a pára megül az aszfalt felett, a levegő csípősen hűvös, de az éppen felkelő Nap sugarai már jólesően melengetnek, már amikor kikandikálnak a fénypászmák a zöldséges standok szürkés-fémes bódéi közül. A piacosok, akik árulni jöttek ide a portékáikat, sürögnek-forognak: autóikból, utánfutóikról szorgalmasan pakolják a nekik fenntartott…
Marcsi sosem volt egy filigrán alkat. Egész életében imádott enni, olyannyira, hogy még a disznótorban, a bélmosás cseppet sem felemelő pillanataiban is képes volt a hagymával sült vérbe tunkolt, frissen sült kenyeret majszolni. Telt alkatát minden ismerőse összekötötte fejben a harsogó, életvidám nevetésével, és úgy tartották róla a dunamenti falucskában, hogy abban a helyiségben –…
Hűvös nyár végi éjszaka volt. Jól esett a kandallóból áradó meleg. A nagy sötétségben egyszer csak kipattant egy kis szikra. Amilyen kicsi volt, olyan nagyravágyó. Eldöntötte, hogy ha nagy lesz, felszáll a fekete bársonyos éjbe, és csillag lesz belőle. Irigy volt az égen szikrázó apró gyémántokra. Ők fényt adtak, mosolyt és békét varázsoltak az emberek…
James Burke különleges ügynök idegesen fészkelődött a székében. Egy hírszerző ügynökség olaszországi kirendeltségvezetőjének fogadószobájában ücsörgött. Vajon mit akarhat tőlem a nagy Mr. Lion Tenet? – morfondírozott magában a férfi. Szemben vele, az íróasztal mögött helyet foglaló titkárnő túlontúl elfoglalt volt ahhoz, hogy Burke gondterhelt arckifejezéséből bármit is észre vegyen. – Bemehet – szakította félbe James…
Ági a legszívesebben a falhoz vágta volna a telefonját… De akkor megint vehet egy újat, ami nem olcsó játék. Szóval inkább kinyitotta a szemét, és kikapcsolta a süvítő hangú ébresztést. Tudta, hogy ha most nem mászik ki az ágyból, akkor egy nap megint kiesik, és azt nem akarta. Persze lehet, hogy ma ráhibázik… Kicsit fájt…
„Szerelem ahogy a szél meglebbenti a függönyt nem a függöny, nem a szél. A lebbenés.” Fodor Ákos Jócskán eltelt egy év, mióta Marie itt járt. Akkor május volt. Most lassan vége a nyárnak. Magam sem tudom miért pont most, de nekiálltam rendbe tenni a szőlőlugast. Az indák már sűrűn átszőtték. Olyan, mint egy zöld szoba….
Maria fázósan húzta magára a takarót, és elnézett valahova a csillagok közé, melyek úgy szikráztak az égbolton, mint fekete bársonyon a gyémántok. Ivott egy pohár bort, és folytatta a történetét.
Előre-hátra, előre-hátra… Nyikorog alattam az ócska hintaszék az öreg tornácon. Kezemben whisky-s pohár. Bámulom a semmit.
Maria váratlanul toppant be hozzám szomorúan, kétségbeesve. Ülünk a teraszon. Langyos a májusi este. Hozok két takarót, mert kezd feltámadni a szél. Az egyiket ráterítem. Ő belülről fázik.
Ahogy ott kucorgott a még nedves homokban, Lizzy egy huppanásra lett figyelmes. Halálra rémülten ugrott egy nagyot. Kis barátja érkezett a könnyáradattal. Hóna alatt szorongatta a kislány szétázott mesekönyvét és a fényképét.
Egy verőfényes, napos reggelen az erdei tisztás szélén álló fák irányából halk, de hosszan tartó reccsenés hallatszott. A reccsenés egy rég kiszáradt, korhadt facsonk irányából érkezett, amely ki tudja mióta szomorkodott már az ösvénytől kicsit beljebb, megbújva egy csodásan zöldellő fenyő mögött.
Lizbeth elgondolkodva ült le a ház előtti pihenőpadra. Szépen ápolt gyep, gondozott virágok. A lépcsőház is tiszta volt, ahonnan az imént lépett ki. – Istenem, az élet nekem is adhatott volna ilyen szép, hosszú szerelmet. De nekem nem jutott senki. Szociális gondozó vagyok, családsegítő és kirendelt gyám az öregek mellé, akiket most látogattam meg. TomTom…
Imádott férjem, Imre apja, gyakran, és sokféle okból képes volt feldühödni. Mégsem káromkodott soha. Ilyenkor az látszott, hogy megfeszül minden ina, a kezeit ökölbe szorítja, befelé forr, izzó düh emészti, de mindössze az csúszott ki a száján, „hogy az a franckarika essen belé”!
A jelenben vagyok. A jelenben vagyok. Mondom a jelenben vagyok… A jelenben vagyok, hogy a hunyorgó rózsabogár kólintaná már fejbe a világot egy péklapáttal!
Tizenegy felé járhatott, már a sokadik ügyfelet szolgáltam ki a sokadik lottóval. Mindegyik hozta az átvételit, érvényesítettem, kérte újra. Az egyikük közelebb hajolt az ablakhoz és halkabban kérdezte: – Mondd, miért vagytok feketében?
Ül a vonaton. Nyáron rászokott. Jobban tetszik neki, mint a sok átszállás, metró, metrópótló, és még egyéb. A vonat, ha nem késik, s ha nincs 38 fok meleg, nagyon kényelmes, tágas, levegős.
1338. Valahol Skóciában A vár falai között fújó hideg szél szinte csontig hatolt a piactéren álló várakozók között. Egyre többen jöttek a verseny helyszínére bámészkodni, hogy kíváncsiságukat kielégítsék.
– Jó reggelt kis hercegem!- hajolt édes az alvó gyermek fölé, kisimított egy kósza tincset az arcából és csókot lehelt a homlokára. – Már reggel van? Még álmos vagyok, fázom és fáj a hasam.
„Sajtból van a Hold” énekelhetném Demjén Rózsival. Ez egy ilyen éjszaka. Kristálytiszta az ég, és a Hold hatalmassá nőtt korongja kísérteties fénnyel árasztja el a tájat. Kutyagyerekek, farkas hordák vonyításától hangos a máskor csendes éj.
Barbara miközben az őszi falevelek hullását szemlélte, beleszívott még egy utolsót a cigijébe és felhajtotta maradék kávéját. Elfordult az ablaktól, majd a hamutartóba tette a csikket.
– Elköltözünk – jelentette be Margaret. A gyerekek annyira meglepődtek, hogy a reggelit kísérő civakodást is abbahagyták, s csak tátott szájjal meredtek anyjukra. Egy pisszenést sem lehetett hallani.
– Azt nézd! Ott! – mondta Bob, miközben könyökével megbökte útitársát. – Mit? – kérdezett vissza Steve, de hangját szinte teljesen elnyomta a kis kétüléses repülőgép motorzaja.
„Mennyivel másabb a táj ilyenkor hópaplan helyett mindenütt virágok sarjadó fű, levélrügyek holnaptól tavasz lesz béke veled… „
1979. augusztus 16-án még minden ugyanúgy zajlott, ahogy előtte.. Pedig aznapra volt kiírva, tehát szülnie kellett volna…
– Elkaplak! – sziszegte összeszorított foggal Borbolya (a varázsló), ahogy futás közben hosszú, talpig érő ruhájában botladozott. Hogy könnyebb legyen az üldözés, szoknyáját térd fölé emelte. Hirtelen nevetés ütötte meg a fülét, ami megállásra késztette. Az utcán arra járó emberek meredten bámulták hófehér, csatos cipőben végződő, girbe-gurba lábszárát. Dühösen toppantott egyet, mert utálta, ha rajta…
Feltámadt a szél. A száraz faleveleket fújta, pörgette, görgette maga előtt. A már színüket vesztett levelek úgy néztek ki, mintha egy jókorára hízott rovarhadsereg indult volna rohamra. Eszty fáradtan hajtotta fejét az autó kormányára. Ki kéne szállni, el kéne indulni. Róbert várja. A ház kivilágítva. A kapu automatikusan nyílt, mikor megállt előtte.
Misi jó srác volt. Szerette a műszaki kütyüket, a barátait, a lányokat. Szeretett édesapjával autót szerelni, anyukájával nagyokat beszélgetni. Imádta az életet. Persze legjobban biciklizni szeretett, mióta az eszét tudta…
7 év. Ennyi idő telt el, mióta elvesztette őket balesetben. Felesége, Aliz és két kislánya, Dorka és Lencsi, szíve-lelke-élete lett áldozata egy felelőtlen, ittas, kábítószeres fiatalembernek.
Péter felemelkedett. Élvezte a magasságot. A mindent átható örömtől még a bőr szandálba bújtatott lábujjai is begörbültek. A holtpontot elérve elkezdett hátrafele zuhanni ellentétes irányba mindaddig, amíg a lendület el nem fogyott. Így hintázott csendes magányában, hol előre, hol hátra dőlve, hogy a hinta lendülete ne törjön meg.
Csípős volt a hajnal. Még nem fagyott, dér sem lepte még el a tájat, de a nyáriasan meleg napok után bizony hideg volt. Fáradtan hunytam le a szemem a vonaton, pokolba kívánva a körülöttem csacsogó embereket, a fülhallgatón keresztül is dübörgő zenét hallgató fiatalokat. Úgy aludtam volna még…
– Hallottad? – suttogta Jucus. – Mit? – kérdezett vissza Bori, majd lapozott egyet az újságjában. – Megmentették! – válaszolta izgatottan Jucus. Majd szétfeszítette a kíváncsiság, hogy mit fog erre szólni a másik. – Kit?
Minden levél lehullott már, csak egy rezeg még árván. Játékos szellő pördít rajta, majd pilleszárnyként rebben-fordul, s mint tollpihe olyan lágyan hull alá… Egyenesen Nanni kitartott tenyerébe. A lány óvatosan simít egyet rajta, s közben könnybe lábadt szemekkel olvassa az üzenetet. Az utolsót. „Szeretünk Nanni! Légy nagyon boldog! Ne felejts el minket! Tudd, mindig vigyázni…
Az utca csendjét a közeledő rendőrautók egyre hangosabb szirénája verte fel. Nagy fékcsikorgással megálltak félkör alakzatot felvéve a Brown street harmincöt előtt. A rendőrök kipattantak a járműveikből, fegyverüket kirántották tokjukból és a nyitott kocsiajtók mögött fedezékbe vonulva célba vették az egyik ajtót. A hirtelen beálló csöndben tapinthatóvá vált a feszültség.
– Ah, az ízek orgiája! – sóhajtott hatalmasat Pityu, a dúsan terített asztal vendégoldalán, miközben a negyedik hússal töltött palacsintát kezdte belegyömöszölni, amúgy is tele szájába.
Ki mondja ki? Ki mondja meg? Hányan akarnak helyettem dönteni? Hányan billentenek, billentenének ki az egyensúlyomból, a „tudásból”?
A lenyugvó Nap épp vörösbe váltott, amikor a láthatáron megjelent Jeff Bowen seriff. Napszítta arcába húzta kalapját, ahogy összeszűkült szemmel nézte az előtte elterülő kisvárost. Öreg lova türelmetlenül toporgott alatta.
Langymeleg szeptember végi reggel volt. Igazi vénasszonyok nyara. Olyan szép a táj ilyenkor. Az ősz pazar pompába öltözteti a fákat, bokrokat. Zoé gyönyörködött a szél táncoltatta falevelek játékában. Sóhajtott egy nagyot. Miért nem lehet minden ilyen egyszerű öröm?
– Apa! Gyere gyorsan! Peti kirohant az erdőből, feltépte a vezető oldali ajtót, és igyekezett rávenni az apját, hogy szálljon ki a kocsiból. – Mi az, mi történt? Jól vagy? – Gábor végigtapogatta a fiát, esetleges sérülés után kutatva.
Kedves doktornő, hogy is kezdjem? Jó illat van itt a szobában. Füstölő vagy valami gyógynövény? A tea? Köszönöm, elfogadom. Olyan illat van, mint egy bioboltban.
Szeret? … Vagy nem szeret? – gondolta Tihamér magában, miközben a frissen kisarjadt füvön lépdelt. A tavasz harsogó zöldje vette körül; lüktetett az ébredő természet, amerre csak nézett. Mindez azonban nem tudta lekötni, mert lefoglalta az elméjében dübörgő kérdés, amit minden lépésénél megismételt: Szeret? … Vagy nem szeret? Szeret? … Vagy nem szeret?
– És végül, – hangzott a hírek végén a vidáman csengő női hang,– megint esik a hó országszerte! Már szinte nincs olyan hely az országban, ahova ez a tisztító, szépítő fehérség ne jutott volna el, és ahol nem lenne összefüggő a hótakaró.
– Gyere már! – kiabált Panka, miközben lábait kapkodta. Kisöccse, Emil, gyorsabb tempóra váltott, hogy nővérével tudja tartani az iramot. – És ne bámészkodj, mert arra most nincs időnk! Csak lassítod a tempót! – jött az újabb figyelmeztetés Pankától.
Tulajdonképpen elég egy mondat. Mindig elég egy mondat, na, jó, kettő… – Elhavazódtam, nem tudunk most sem találkozni, de tudd, lélekben mindig veled.
– Mondd, hogy ezt nem így tervezted! Hogy jutottunk idáig? – nézett dühösen Jenő a barátjára. Az felkapta a fejét és mordult egyet: – Gondolod, hogy direkt intéztem így? Nem megmondtam neked, hogy maradj távol, amíg körül nem nézek, hogy minden rendben van-e? – csattant fel indulatosan Benő, miközben újabb kísérletet tett arra, hogy kiszabaduljon…
Ismeri ezt az arcot. Úgy érezte, tükörbe nézett, amikor az a nő leszegett fejjel, szétesett arccal, senkire sem nézve, a lift felé igyekezett. Önnönmagát ugyan nem látta, – mégis érezte, hogy ugyanilyen lehetett az arca, a testtartása,– pár héttel azelőtt, amikor ő is kirohant a rendelőből, áttörve magát a várakozó, hatalmas tömegnek tűnő, hol csendben…
A dobok, a sípok és a panaszos ének elhallgatott. A varázsló előlépett, hatalmas ezüstös fényben játszó fehér szakálla a fonatok ellenére is a földet súrolta. A törzs tagjainak fülében még élénken zengtek a dob rezgéshullámai, amikor már a kör közepén álló varázsló kántálása felhangzott.
Puff. Lecsapott az ágyra. Az ágy rugói csikorogtak alattam, pedig nem is vagyok súlyos. De még lehetek. Kissé durván bánik velem újabban.
– Bevezetjük! – hozta meg döntését Abdul Waddien, Brunei tejhatalmú ura, miközben kezével trónja székének karfájára csapott, majd folytatta. – Van valakinek ellenvetése?
Mindig is szeretett belépni a lakásába, hisz az a lakása olyan érzéssel töltötte el, mint, amikor a templomba belép a hívő.
Anya és Apa azt hiszi, hogy ők irányítják a családot, bár mióta megszülettem én és a húgom, és még lett egy édes cicusunk is, Bolyhos, azóta kezdik lassan felülírni ezt az elképzelésüket.
2017. december – jelen Amikor Beethoven belépett az elegáns bálterembe, sokan felé fordultak. Igen, Mandy Beethoven feltűnő jelenség volt. Magas, karcsú alakja kiemelkedett az estélyen megjelent hölgyek közül, számos tekintetet magára vonva ezzel. – Mandy! Mandy! – hallott meg egy ismerős hangot.
Éjjel az utcán a sötét jótékony feketeségével takarózva, Iván Filipovics fájó arccal meredt az őt ábrázoló óriásplakátra. Ez volt a századik, amelyet lefesteni indult, de mostanra, egyszerűen elfogyott az ereje.
Zoe idegesen meredt a mércére, ami egy örökkévalóságig vibrált tétován az ötösön, majd lassan, pontosan megállapodott a vonalon.
2696 Amikor Polter kapitány letette hajóját a Q318-as légibázison, még nem sejtette, hogy ez a nap sorsfordító lesz az életében. – A fogolyszállításhoz előkészítettük a kabint – jelentette Gibbon hadnagy a kapitánynak.
Még szinte el sem csendesedett a terem, egyre csak a székek tologatása fojt, ahogy a nézők a helyükre csusszantak, amikor Leon király már a pulpituson állva figyelte Idász Földe összes lakóját. Meleg barna szeme, melynek pupillája aranyfényben csillogott, büszke tekintettel párosult.
Ana egyenesen a jegykezelő automatához furakodott, mert ő aztán becsülettel pecsétel. Úgy ám! Azt ugyan már nem lájta senki, hogy bizony fordítva dugja be a jegyet… legfeljebb azzal mentegetőzik, hogy tévedésből történt. Sok kicsi sokra megy, mert a helytelenül kezelt jeggyel még egyszer utazhat (itt is lehet tévedésre hivatkozni, ha észreveszik a pecsétet) Igazából van…
Talán akkor kezdődött, talán később, de igazából mindegy, mert valami beindult, azon a napon.
– De nem a vérpöttyös – gondolta Stanton hadnagy, amikor a szürkületi fényben egy autó mögül felfedezte a csillogó vércseppeket az elhagyatott egyetemi campus udvarán. A mellette lapuló nyomozóra nézett, fejével a vérkörök irányába intett. Társa bólintott, jelezve, hogy ő is észrevette a menekülő által hátrahagyott jeleket.
Miközben, a turkálóban vásárolt fekete sísapkából, készített álcát fejére húzta, érezte, hogy hóna alatt, és combja belső peremén az izzadtságcseppek őrült mozgásba kezdtek. – Állj! Ide, ami az enyém, vagy megöllek! – kiáltotta tükörképének, az ollóval kivágott réseken át nézve önmagát.
– Nem hiszem el. Hogy történhetett, hogy hármast kaptál? Hiszen tudtad a leckét, tegnap átvettük, mindent értettél és saját szavaiddal visszamesélted! – Vera mérgesen vette át az értesítőt, hogy aláírja a jegyet.
Napjainkban… Amikor a szerelmes bódulatban lubickoló fiatalok házat vettek és hosszú hónapok alatt közösen felújították, az egész család ámult! A lelkesedés ragályosnak tűnt, mindenki segített, ahogy erejéből tellett. A tökéletes otthonba hamarosan kiskutya is került.
– Mert minderről a politika tehet! – visította anyósom, válaszképpen, legalábbis ő válasznak szánta, amikor megkérdeztem tőle, észrevette-e, hogy a gyerekszoba szőnyegének közepén egy egész raj szárnyas hangya fészkel.
Az eddig csöndes, és békés mezőn a fűszálak és a virágok mindenfelé mozogni, hajladozni kezdtek, mintha hatalmas vihar készülődne, és a szél fújná őket. Pedig még egy kósza szellő sem járt arra, a fűszálakat alulról mozgatta valami. Egerek százai meneteltek a fűben, a nagy kidőlt fához igyekeztek. Még a mező legtávolabbi részéből is jöttek a…
Megrettenve osont hazafelé, az egyszál, kapucnis trikóban is megizzadt. – Micsoda hálátlanság! – fortyogott! Egész élete munkáját erre a csürhére vesztegette? Demokráciát teremtett számukra, sőt lenyomta a torkukon (mert nem tudják mi a jó nekik) és mégsem hálásak?! Kezükbe adta a döntést, csak azt kérte cserébe, hogy okosan szavazzanak és focizzanak egy kicsivel jobban…
Mekkora meglepetés! Tényleg hozzám! Ó, de jó! Mégis van Isten, ott a mennyben! Hivatalból jön hozzám, hogy tisztázzuk a történteket? Az, bizony jó leszen!
A férfi, aki a kis kerek asztal mási oldalán ült, nem nézett rá, tekintete messze révedt, miközben a lehetőségeket, a választási harcok kilátásait latolgatta, mintegy „kihangosítva” saját gondolatait, így azt sem vette észre, hogy Kátya unalmában kifelé bámul, a presszó ablakán át nézi az esőt, szemével követi a lecsurgó vízcseppeket, ahogy az üveghez csapódnak, majd…
Janka élete abban az időben kezdett szétzilálódni, amikor anyja állapota olyan rohamosan romlott, hogy már munkából is hozzá rohant elé tenni az ebédet. Igaz, csak az úttestet kellett átszelni, ami – mivel időtakarékosságból nem került el a lámpáig – a tél közeledtével egyre veszélyesebbnek bizonyult. Csak berobbant, gondosan elnyomva a lihegést, ételt melegített (éljen a…
Lóránt még kicsi gyermekkorában adta el a lelkét, egyességet kötött, bizonyos későbbi előnyök reményében. Akkor még Lóri volt. Az első megkísértés fura képekben érkezett, a már vagy ezerszer hallott monológ alatt, amikor az anyja, ahogy déltájban, mindig, megölelte, forró ölébe ültette, és mély beleéléssel simogatta.
– Kimegyek, járok egyet… – Dehogy mész ebben a hidegben! Durrant az ajtó… – Na, majd én megmutatom!- hörgött Jan, amikor a felesége engedély nélkül kiment.
Juli zavarodottan sétált fel-alá a karácsonyi vásár forgatagában. Időnként azon kapta magát, hogy fennhangon szitkozódik. Olyankor óvatosan körbelesett, mit vettek észre belőle a körülötte nézelődő emberek, nem nézik-e bolondnak? De senki nem foglalkozott vele, akárha egyedül lenne.
Ahogy váratlanul a kocsma ajtaja erőteljes nyikorgással, akár egy befogadásra alkalmas éhes száj befelé kinyílt, a nyitott ajtón betüremkedő szél kavarta hóval egy időben, a nagykendős ijedt arcú cseléd szinte bezuhant a férfiizzadtságtól sűrű térbe.
Jo leszállt a buszról és ahogy átment az úton, megrohanták az emlékek. Lehet már egy éve is, hogy Joe itt tette le a szakszervezeti gyűlés után. Útközben édes-szomorkás hangon elmesélte, hogy a kiújult rákkal nem tud mit kezdeni az orvosa. Jo akkor látta utoljára. Talán el akart búcsúzni? Mindig örömmel gondolt vissza szeretett oktatójára, aki…
Valamikor magas, szépszál ember lehetett de az idő kicsit meggörbítette a hátát, a gond, a nélkülözés mély barázdákat vésett az arcára. Csapzott fakó haja az arcába hullott, rég nem telt fodrászra. Ruháját még megpróbálta rendben tartani, de ócska sportcipője már nem bírta a latyakos időt.
Ellátogattam a hegyre. Itt éltem sokáig a gyermekkoromat itt töltöttem. Az erdőt is jól ismertem. Télen szánkóztunk ha esett a hó. Mi gyerekek alig vártuk, hogy ott száguldoztunk, akkor még itt szinte semmi forgalom nem volt itt, így háboríthatatlanul élvezhettük.
Janó vagyok. Nem tudom pontosan hány éves. Valamikor kisgyerekkoromban elhurcoltak, elraboltak szüleimtől a falunkat feldúló katonák. Erre emlékszem. És anyám mosolyára, ölelésére, apám simogató tenyerére.
Biztosat senki sem tudott, bár mindenki hallott a különös sorsolásról. A népesség minden rétegét foglalkoztatta a téma, csak félősen suttogva, ámult tisztelettel mertek beszélni róla. Nóri joggal érezte, hogy ő a legszerencsésebb ember a világon, amikor hivatalos levélben értesítették, hogy megnyerte az áhított luxusutazást, tetszés szerinti időtartamra.
– Ugyan, minek ennyi kacat egy nőnek?! – Dohogott magában Lili. – A lelki tanácsadóm is megmondta, hogy helyet kell csinálni az újnak, nem jön addig a házba, amíg az tele van lim-lommal!
Ágota nem tudja, mióta ül már ott, mióta nézi a képernyőn a villózást. Kedvenc sorozatai soron következő epizódjai öleléssel, csókokkal, máskor izgalommal, néha kacagással, sok-sok sírással, és rengeteg agresszióval dobogtatja meg amúgy is kétszázat verő szívét.
Még mielőtt kinyitotta volna szemét, szája már mosolyra húzódott. A kelő nap sugarai ott táncoltak az ágyán, a függöny vetített árnyékával. Lassan, nagyot nyújtózva szállt le az ágyról. Mezítláb ment ki az udvarra. Ilyenkor még jó, finom meleg a föld. Nem égeti apró talpát.
Ajánlom Pandák Margónak, és segítőinek, akik 4 éve gondoskodnak önfeláldozóan- akár a városvezetés ellenében is- arról, hogy 70-80 ember legalább hetente egyszer jóllakjon, ne fázzon… 2150. Valahol, egy távoli galaxisban… Nehezen tudott megmozdulni. Annyi helye is alig volt, hogy a kezét a feje fölé emelje.
Akárhányszor hallottam anyám történeteit, mindig libabőrös lettem. Pedig nem sokat mesélt. Talán ez is volt a baj.
Ana riadt madárkaként kuporgott az osztályban. Lelkes angoltanárnője hamar felfedezte, hogy szépen tud írni, és mindent vele íratott fel a táblára… Bár már értette a körülötte folyó csevegést, és egyre kevesebb szót kellett megkeresni a szótárban, eszébe sem jutott, hogy elmehetne velük a szomszédban nyílt pizzasütödébe.
Mennék haza… de nincs kihez. Üres a lakás, nem vársz már többé… hiányzik a kabátod a fogasról, a cipőd az ajtó mellől, a kávés poharad a konyhapultról. Hiányzik a mosolyod, az érintésed, a szanaszét dobált ruhád látványa, a vitatkozások, a szenvedélyes kibékülések. Az együtt töltött nappalok és éjszakák.
Aliz nagyi születésnapja frenetikusra sikerült, mesélte barátnőm, amikor kémia óra után az ebédlőbe igyekeztünk. Ezt hallanod kell, nézd meg a képeket, milyen boldog a nagyanyám!
(A történet, a szereplők a képzeletem szülöttei. Bármilyen hasonlóság élő személyekkel mégsem véletlen műve) Alkonyodott. A szakadt felhők közt még fel-felbukkant a lenyugvó nap. Aludni térő varjak lepték el az eget. Olyanok voltak a sejtelmessé váló fényben, mint vihartól felkapott pörgő-forgó száraz falevelek. Nem is. Mint soha földet nem érő, hatalmas pelyhekben szállingózó fekete hóesés,…
Talán nem is olyan ritka jelenség, mint én mindig is gondoltam, hogy az ember lánya nem annyira van jó viszonyban az édesanyjával. Én mindig azt hittem, hogy mi egyedülállóan nem bírjuk egymást, de ahogy az évek múltak, sokan osztották meg velem nehézségeiket az édesanyjukhoz fűződő kapcsolatban. Azt hiszem lehetetlenség leírni itt néhány mondatban, hogy hol,…
Felkelni. Elgondolkodni. Autóval vagy gyalog menni? Homlokra csapni. Autót szervizbe nyolcra vinni. Szervizben a feliratot elolvasni: „Szervizünk 15 éves, ma minden kedves vendégünk 15% kedvezményt kap a munkadíjból”. Megkérdezni: „Aki ma negyven éves az hány százalékot kap?” Választ kapni: „Tizenötöt.” Szervizből kisétálni.
Alig, hogy ledobta a táskát, utoljára még egyszer megnézte a repülőjegyét és éppen a kis bőröndöt akarta előhúzni a gardrób mélyéből, amikor kopogtak. Furcsállta, hogy most, kora délután keresi valaki, mégis odasétált az ajtóhoz…. Fogalma sem volt, hogy meddig ült az ágy szélén magába roskadva, fogalma se volt, hogyan fogja folytatni az életét… – Van…
Állt a csodálatosan kék ég alatt egy hatalmas mészkőtömb árnyékában és nem akarta elhinni, hogy most éppen több mint hatezer évet röpült vissza az időben. Felfoghatatlan! Akkor is éltek emberek ezen a helyen, akik nevettek, sírtak, szerettek, gyűlöltek és ilyen csodálatos templomokat építettek, ami itt rejtőzött egy hegy alatt évezredeken át, amíg egy nyughatatlan régész…
Abban a pillanatban, amikor a nap felbukkant a horizonton, a hóhér fáklyája lángra lobbantotta a máglyát. A száraz fa azonnal lángra kapott, a papok buzgó imádságát lassan elnyomta a tűz ropogása. Más hang nem hallatszott, az emberek némán, lesütött szemmel álltak. Rengetegen voltak, nem csak a városból, de a környező falvakból is tömegeket vonzott az…
Bié valamikor csodaszép volt. Bomlottak utána a férfiak. Ő is szerette őket. Nagyon. Élvezte a becéző szavukat, az égő tekintetüket, vágytól égő testüket. Elolvadt ölelésükben.
A dugóban ülve eszébe jutott az apjával töltött utolsó hétvége. Gondos tervezést és jó pár egyeztetést igényelt a rendkívüli program megszervezése, de szívesen tette. Azon a szombati napsütéses kora reggelen izgatottan indult útnak. A jobb időket is látott sötétkék furgon, amit az egyik barátjától kért kölcsön, szerencsére az első próbálkozásra beindult.
Megint befészkelte magát az ősz az udvarba a fák és bokrok közé. Hűvösekké, nyirkosakká váltak a hajnalok. Az este is korábban érkezett meg félelmet keltő sötétjével. A szél egyre bátrabban, erősebben játszott a haldokló levelekkel, és kitartóan edzett arra, hogy a hópelyheket is megleckéztesse. De ez a mostani elmúlás, hidegedés kicsit más volt, mint a…
Lily gyorsan végzett a bevásárlással. Még nem volt négy óra, de máris akkor tömeg tolongott a polcok között, hogy a nyugodt válogatás élménye odalett. A papír fecnit bordó táskája oldalzsebébe süllyesztette, utólag már nem akarta előkotorni. Emlékezetből megpróbálta összeadni, 3 mécses a mamáékra, három anyáékra… vagy kettő és amoda meg négy?
Előző nap és egész éjjel zuhogott az eső. Széllel torkoskodva, ablaknak csapódva, zörögve a leengedett redőnyön, és kopogó szellemként, a párkányon. A kopogás azt is jelezte, megérkezett az az ősz, a nemszeretem esővel.
Csitulj, drága, csitulj! Engedj utolsó utamra csendben! Engedd, hogy indulataim békére leljenek, mielőtt végleg elernyed a testem!