Menyhártné Zana Éva: Az utolsó levél

Minden levél lehullott már, csak egy rezeg még árván. Játékos szellő pördít rajta, majd pilleszárnyként rebben-fordul, s mint tollpihe olyan lágyan hull alá… Egyenesen Nanni kitartott tenyerébe. A lány óvatosan simít egyet rajta, s közben könnybe lábadt szemekkel olvassa az üzenetet. Az utolsót. „Szeretünk Nanni! Légy nagyon boldog! Ne felejts el minket! Tudd, mindig vigyázni…

Szabó Ildikó: Bunny-ügy

Az utca csendjét a közeledő rendőrautók egyre hangosabb szirénája verte fel. Nagy fékcsikorgással megálltak félkör alakzatot felvéve a Brown street harmincöt előtt. A rendőrök kipattantak a járműveikből, fegyverüket kirántották tokjukból és a nyitott kocsiajtók mögött fedezékbe vonulva célba vették az egyik ajtót. A hirtelen beálló csöndben tapinthatóvá vált a feszültség.

Szabó Ildikó: Kattanás

A lenyugvó Nap épp vörösbe váltott, amikor a láthatáron megjelent Jeff Bowen seriff. Napszítta arcába húzta kalapját, ahogy összeszűkült szemmel nézte az előtte elterülő kisvárost. Öreg lova türelmetlenül toporgott alatta.

Bodnár Gyöngyi: Egy kis gubanc

– Apa! Gyere gyorsan! Peti kirohant az erdőből, feltépte a vezető oldali ajtót, és igyekezett rávenni az apját, hogy szálljon ki a kocsiból. – Mi az, mi történt? Jól vagy? – Gábor végigtapogatta a fiát, esetleges sérülés után kutatva.

Szabó Ildikó: Látomás

Szeret? … Vagy nem szeret? – gondolta Tihamér magában, miközben a frissen kisarjadt füvön lépdelt. A tavasz harsogó zöldje vette körül; lüktetett az ébredő természet, amerre csak nézett. Mindez azonban nem tudta lekötni, mert lefoglalta az elméjében dübörgő kérdés, amit minden lépésénél megismételt: Szeret? … Vagy nem szeret? Szeret? … Vagy nem szeret?

Rónai Katalin: Angyal a hóban

– És végül, – hangzott a hírek végén a vidáman csengő női hang,– megint esik a hó országszerte! Már szinte nincs olyan hely az országban, ahova ez a tisztító, szépítő fehérség ne jutott volna el, és ahol nem lenne összefüggő a hótakaró.

Szabó Ildikó: Bizalom

– Gyere már! – kiabált Panka, miközben lábait kapkodta. Kisöccse, Emil, gyorsabb tempóra váltott, hogy nővérével tudja tartani az iramot. – És ne bámészkodj, mert arra most nincs időnk! Csak lassítod a tempót! – jött az újabb figyelmeztetés Pankától.

Szabó Ildikó: Játszma

– Mondd, hogy ezt nem így tervezted! Hogy jutottunk idáig? – nézett dühösen Jenő a barátjára. Az felkapta a fejét és mordult egyet: – Gondolod, hogy direkt intéztem így? Nem megmondtam neked, hogy maradj távol, amíg körül nem nézek, hogy minden rendben van-e? – csattant fel indulatosan Benő, miközben újabb kísérletet tett arra, hogy kiszabaduljon…

Rónai Katalin: Autonómia

Ismeri ezt az arcot. Úgy érezte, tükörbe nézett, amikor az a nő leszegett fejjel, szétesett arccal, senkire sem nézve, a lift felé igyekezett. Önnönmagát ugyan nem látta, – mégis érezte, hogy ugyanilyen lehetett az arca, a testtartása,– pár héttel azelőtt, amikor ő is kirohant a rendelőből, áttörve magát a várakozó, hatalmas tömegnek tűnő, hol csendben…

Rónai Katalin: A születés

A dobok, a sípok és a panaszos ének elhallgatott. A varázsló előlépett, hatalmas ezüstös fényben játszó fehér szakálla a fonatok ellenére is a földet súrolta. A törzs tagjainak fülében még élénken zengtek a dob rezgéshullámai, amikor már a kör közepén álló varázsló kántálása felhangzott.

Szabó Ildikó: Türkiz könnycseppek

2017. december – jelen Amikor Beethoven belépett az elegáns bálterembe, sokan felé fordultak. Igen, Mandy Beethoven feltűnő jelenség volt. Magas, karcsú alakja kiemelkedett az estélyen megjelent hölgyek közül, számos tekintetet magára vonva ezzel. – Mandy! Mandy! – hallott meg egy ismerős hangot.

Rónai Katalin: Az ünnepség

Még szinte el sem csendesedett a terem, egyre csak a székek tologatása fojt, ahogy a nézők a helyükre csusszantak, amikor Leon király már a pulpituson állva figyelte Idász Földe összes lakóját. Meleg barna szeme, melynek pupillája aranyfényben csillogott, büszke tekintettel párosult.

Agota Sandorfy: Az vessen követ…

Ana egyenesen a jegykezelő automatához furakodott, mert ő aztán becsülettel pecsétel. Úgy ám! Azt ugyan már nem lájta senki, hogy bizony fordítva dugja be a jegyet… legfeljebb azzal mentegetőzik, hogy tévedésből történt. Sok kicsi sokra megy, mert a helytelenül kezelt jeggyel még egyszer utazhat (itt is lehet tévedésre hivatkozni, ha észreveszik a pecsétet) Igazából van…

Rónai Katalin: A liliom illat

Miközben, a turkálóban vásárolt fekete sísapkából, készített álcát fejére húzta, érezte, hogy hóna alatt, és combja belső peremén az izzadtságcseppek őrült mozgásba kezdtek. – Állj! Ide, ami az enyém, vagy megöllek! – kiáltotta tükörképének, az ollóval kivágott réseken át nézve önmagát.

Engi Zsuzsanna: Elvek

– Nem hiszem el. Hogy történhetett, hogy hármast kaptál? Hiszen tudtad a leckét, tegnap átvettük, mindent értettél és saját szavaiddal visszamesélted! – Vera mérgesen vette át az értesítőt, hogy aláírja a jegyet.

Agota Sandorfy: Politika

Napjainkban…   Amikor a szerelmes bódulatban lubickoló fiatalok házat vettek és hosszú hónapok alatt közösen felújították, az egész család ámult! A lelkesedés ragályosnak tűnt, mindenki segített, ahogy erejéből tellett. A tökéletes otthonba hamarosan kiskutya is került. 

Bodnár Gyöngyi: Háttérhatalom

Az eddig csöndes, és békés mezőn a fűszálak és a virágok mindenfelé mozogni, hajladozni kezdtek, mintha hatalmas vihar készülődne, és a szél fújná őket. Pedig még egy kósza szellő sem járt arra, a fűszálakat alulról mozgatta valami. Egerek százai meneteltek a fűben, a nagy kidőlt fához igyekeztek. Még a mező legtávolabbi részéből is jöttek a…

Agota Sandorfy: Dióhéjban

Megrettenve osont hazafelé, az egyszál, kapucnis trikóban is megizzadt. – Micsoda hálátlanság! – fortyogott! Egész élete munkáját erre a csürhére vesztegette? Demokráciát teremtett számukra, sőt lenyomta a torkukon (mert nem tudják mi a jó nekik) és mégsem hálásak?! Kezükbe adta a döntést, csak azt kérte cserébe, hogy okosan szavazzanak és focizzanak egy kicsivel jobban…

Rónai Katalin: Csavarhúzó és forrasztópáka

A férfi, aki a kis kerek asztal mási oldalán ült, nem nézett rá, tekintete messze révedt, miközben a lehetőségeket, a választási harcok kilátásait latolgatta, mintegy „kihangosítva” saját gondolatait, így azt sem vette észre, hogy Kátya unalmában kifelé bámul, a presszó ablakán át nézi az esőt, szemével követi a lecsurgó vízcseppeket, ahogy az üveghez csapódnak, majd…

Agota Sandorfy: Kálvária

Janka élete abban az időben kezdett szétzilálódni, amikor anyja állapota olyan rohamosan romlott, hogy már munkából is hozzá rohant elé tenni az ebédet. Igaz, csak az úttestet kellett átszelni, ami – mivel időtakarékosságból nem került el a lámpáig – a tél közeledtével egyre veszélyesebbnek bizonyult. Csak berobbant, gondosan elnyomva a lihegést, ételt melegített (éljen a…

Rónai Katalin: Korrupt lelkek tánca

Lóránt még kicsi gyermekkorában adta el a lelkét, egyességet kötött, bizonyos későbbi előnyök reményében. Akkor még Lóri volt. Az első megkísértés fura képekben érkezett, a már vagy ezerszer hallott monológ alatt, amikor az anyja, ahogy déltájban, mindig, megölelte, forró ölébe ültette, és mély beleéléssel simogatta.

Menyhártné Zana Éva: Barátnők

Juli zavarodottan sétált fel-alá a karácsonyi vásár forgatagában. Időnként azon kapta magát, hogy fennhangon szitkozódik. Olyankor óvatosan körbelesett, mit vettek észre belőle a körülötte nézelődő emberek, nem nézik-e bolondnak? De senki nem foglalkozott vele, akárha egyedül lenne.

Agota Sandorfy: Győzelem

Jo leszállt a buszról és ahogy átment az úton, megrohanták az emlékek. Lehet már egy éve is, hogy Joe itt tette le a szakszervezeti gyűlés után. Útközben édes-szomorkás hangon elmesélte, hogy a kiújult rákkal nem tud mit kezdeni az orvosa. Jo akkor látta utoljára. Talán el akart búcsúzni? Mindig örömmel gondolt vissza szeretett oktatójára, aki…

Jancsó Katalin: Éhség

Valamikor magas, szépszál ember lehetett de az idő kicsit meggörbítette a hátát, a gond, a nélkülözés mély barázdákat vésett az arcára. Csapzott fakó haja az arcába hullott, rég nem telt fodrászra. Ruháját még megpróbálta rendben tartani, de ócska sportcipője már nem bírta a latyakos időt. 

Agota Sandorfy: Éhezés

Biztosat senki sem tudott, bár mindenki hallott a különös sorsolásról. A népesség minden rétegét foglalkoztatta a téma, csak félősen suttogva, ámult tisztelettel mertek beszélni róla. Nóri joggal érezte, hogy ő a legszerencsésebb ember a világon, amikor hivatalos levélben értesítették, hogy megnyerte az áhított luxusutazást, tetszés szerinti időtartamra.

Rónai Katalin: A nagy bumm

Ágota nem tudja, mióta ül már ott, mióta nézi a képernyőn a villózást. Kedvenc sorozatai soron következő epizódjai öleléssel, csókokkal, máskor izgalommal, néha kacagással, sok-sok sírással, és rengeteg agresszióval dobogtatja meg amúgy is kétszázat verő szívét.

Jancsó Katalin: Víz

Még mielőtt kinyitotta volna szemét, szája már mosolyra húzódott. A kelő nap sugarai ott táncoltak az ágyán, a függöny vetített árnyékával. Lassan, nagyot nyújtózva szállt le az ágyról. Mezítláb ment ki az udvarra. Ilyenkor még jó, finom meleg a föld. Nem égeti apró talpát.

Menyhártné Zana Éva: Száműzöttek

Ajánlom Pandák Margónak, és segítőinek, akik 4 éve gondoskodnak önfeláldozóan- akár a városvezetés ellenében is- arról, hogy 70-80 ember legalább hetente egyszer jóllakjon, ne fázzon…   2150. Valahol, egy távoli galaxisban… Nehezen tudott megmozdulni. Annyi helye is alig volt, hogy a kezét a feje fölé emelje.

Agota Sandorfy: Szegény boldogság

Ana riadt madárkaként kuporgott az osztályban. Lelkes angoltanárnője hamar felfedezte, hogy szépen tud írni, és mindent vele íratott fel a táblára… Bár már értette a körülötte folyó csevegést, és egyre kevesebb szót kellett megkeresni a szótárban, eszébe sem jutott, hogy elmehetne velük a szomszédban nyílt pizzasütödébe.

Bodnár Gyöngyi: Egyedül

Mennék haza… de nincs kihez. Üres a lakás, nem vársz már többé… hiányzik a kabátod a fogasról, a cipőd az ajtó mellől, a kávés poharad a konyhapultról. Hiányzik a mosolyod, az érintésed, a szanaszét dobált ruhád látványa, a vitatkozások, a szenvedélyes kibékülések. Az együtt töltött nappalok és éjszakák.

Menyhártné Zana Éva: Metamorfózis, avagy egymás szemében…

(A történet, a szereplők a képzeletem szülöttei. Bármilyen hasonlóság élő személyekkel mégsem véletlen műve) Alkonyodott. A szakadt felhők közt még fel-felbukkant a lenyugvó nap. Aludni térő varjak lepték el az eget. Olyanok voltak a sejtelmessé váló fényben, mint vihartól felkapott pörgő-forgó száraz falevelek. Nem is. Mint soha földet nem érő, hatalmas pelyhekben szállingózó fekete hóesés,…

Szabó Magdi: Elköszönünk, újrakezdünk, továbbviszünk

Talán nem is olyan ritka jelenség, mint én mindig is gondoltam, hogy az ember lánya nem annyira van jó viszonyban az édesanyjával. Én mindig azt hittem, hogy mi egyedülállóan nem bírjuk egymást, de ahogy az évek múltak, sokan osztották meg velem nehézségeiket az édesanyjukhoz fűződő kapcsolatban. Azt hiszem lehetetlenség leírni itt néhány mondatban, hogy hol,…

Oláh Gyöngyi Leonida: Negyvennek lenni

Felkelni. Elgondolkodni. Autóval vagy gyalog menni? Homlokra csapni. Autót szervizbe nyolcra vinni. Szervizben a feliratot elolvasni: „Szervizünk 15 éves, ma minden kedves vendégünk 15% kedvezményt kap a munkadíjból”. Megkérdezni: „Aki ma negyven éves az hány százalékot kap?” Választ kapni: „Tizenötöt.” Szervizből kisétálni. 

Agota Sandorfy: A bírónő

Alig,  hogy ledobta a táskát, utoljára még egyszer megnézte a repülőjegyét és éppen a kis bőröndöt akarta előhúzni a gardrób mélyéből, amikor kopogtak. Furcsállta, hogy most, kora délután keresi valaki, mégis odasétált az ajtóhoz…. Fogalma sem volt, hogy meddig ült az ágy szélén magába roskadva, fogalma se volt, hogyan fogja folytatni az életét… – Van…

P. Sulyok Júlia: Csak egy sóhajtás

Állt a csodálatosan kék ég alatt egy hatalmas mészkőtömb árnyékában és nem akarta elhinni, hogy most éppen több mint hatezer évet röpült vissza az időben. Felfoghatatlan! Akkor is éltek emberek ezen a helyen, akik nevettek, sírtak, szerettek, gyűlöltek és ilyen csodálatos templomokat építettek, ami itt rejtőzött egy hegy alatt évezredeken át, amíg egy nyughatatlan régész…

Köbli Szilvia: Végzet

Abban a pillanatban, amikor a nap felbukkant a horizonton, a hóhér fáklyája lángra lobbantotta a máglyát. A száraz fa azonnal lángra kapott, a papok buzgó imádságát lassan elnyomta a tűz ropogása. Más hang nem hallatszott, az emberek némán, lesütött szemmel álltak. Rengetegen voltak, nem csak a városból, de a környező falvakból is tömegeket vonzott az…

Kiss Zita: Az utolsó közös emlék

A dugóban ülve eszébe jutott az apjával töltött utolsó hétvége. Gondos tervezést és jó pár egyeztetést igényelt a rendkívüli program megszervezése, de szívesen tette. Azon a szombati napsütéses kora reggelen izgatottan indult útnak. A jobb időket is látott sötétkék furgon, amit az egyik barátjától kért kölcsön, szerencsére az első próbálkozásra beindult.

Zsubrits Zsolt: Búcsúzás

Megint befészkelte magát az ősz az udvarba a fák és bokrok közé. Hűvösekké, nyirkosakká váltak a hajnalok. Az este is korábban érkezett meg félelmet keltő sötétjével. A szél egyre bátrabban, erősebben játszott a haldokló levelekkel, és kitartóan edzett arra, hogy a hópelyheket is megleckéztesse.  De ez a mostani elmúlás, hidegedés kicsit más volt, mint a…

Engi Zsuzsanna: Mécsesek

Lily gyorsan végzett a bevásárlással. Még nem volt négy óra, de máris akkor tömeg tolongott a polcok között, hogy a nyugodt válogatás élménye odalett. A papír fecnit bordó táskája oldalzsebébe süllyesztette, utólag már nem akarta előkotorni. Emlékezetből megpróbálta összeadni, 3 mécses a mamáékra, három anyáékra… vagy kettő és amoda meg négy?

Rónai Katalin: Mécsesek fénye

Előző nap és egész éjjel zuhogott az eső. Széllel torkoskodva, ablaknak csapódva, zörögve a leengedett redőnyön, és kopogó szellemként, a párkányon. A kopogás azt is jelezte, megérkezett az az ősz, a nemszeretem esővel.

Agota Sandorfy: Az út vége

“És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg;”   Egy szép Petőfi-gondolat. Meglepő, de tavasszal és ősszel hal meg a legtöbb öreg. Vagy ők is csak elalszanak? Ilyenkor a levegő telítve van a beérett termés nehéz illatával, de már az elmúlás szele lengedez, hogy utat csináljon a jövőnek.

Zsubrits Zsolt: Tabu

„…és van úgy, hogy a mély és súlyos bánatunk miatt nem tudunk érezni: a puszta üressége megriaszt, és kétségbeeséssel fenyeget. Ez volnék én? Csak az űr. A semmi…”

Menyhártné Zana Éva: A sorsszövő

Kötögetett. Minden szabadidejében. Pulóvert, zoknit, kesztyűt, sapkát, sálat. Álmokat. Sorsokat. Vágyakat. Szép színeseket. Tegnap sárgát. Ma lilát. Holnapra már odakészítette a pirosat… Szép sorba rendezve ott volt a szivárvány minden színe a kis táskákba készítve, a kötőtűkkel együtt. Mikor végez a főzéssel, a ház körüli teendőkkel, felkap egyet, és siet a vonathoz.

Rónai Katalin: Tabu

Van úgy, hogy csöndes estéken, amikor a nap eseményeinek színes kavalkádja még ott zakatol benne, semmi más vágya nincs, mint egy pohár finom testes vörösborral kezében, beleülni anyjától örökölt kényelmes fotelba, és keresni egy jó filmet.

Caelan Rhys: Út a mélybe

Azt mondják, hogy a múlt nem létezik. De én jártam ott. Láttam, hogy él és lélegzik. Akárcsak te vagy én. Hogy éltem túl? Talán ez volt a sorsom. Talán a vak hit, hogy a múlt halott, képes volt elvenni a tapasztalás élét. Nem tudhatom. Mindenesetre elmesélem, hátha te rájössz.

Ládi Zsuzsa: Sikeres kommunikáció

A számítógép végre befejezett egy újabb analízist. Épp időben, mert a Professzor már tűkön ülve várta, hogy ellenőrizhesse az elméletét. Gyorsan átfutotta a képernyőn megjelenő grafikonokat és adatokat, majd elégedetten biccentett, mert pontosan azokat az eredményeket látta, amiket a korábbi vizsgálatai alapján megjósolt. Ennél közelebbiek nem is lehettek volna az előrejelzései.

Zsubrits Zsolt: Ilyenek is voltunk

Egy téli tájképen dolgozott a könyvbemutató utáni hetekben Ten. Valahogy nem találta meg azt az árnyalatot, ami az ablakon keresztül feltáruló kékes-fehéres, fagyottas hideget, mégis örömöt adó téli hangulatot fejezné ki leginkább. Keverte, hígította, vastagította a munkaszínt. Mégsem volt kedvére való, ami a vászonra kenődött belőle. Kissé csalódottan hagyta félbe a festést, és a laptopján…

Agota Sandorfy: Nem tévedés

Gizike sürgött-forgott, már kora délután vacsorához terített. Gondosan kiválasztott egy kék terítőt, amin jól mutat a csipke. A kertből nefelejcs csokrot hozott, és minden szalvéta mellé tett egy picike vázával. Elővette a finomabb evőeszközt, hadd legyen ünnepibb a teríték. Apa talán pezsgőt is bont… Különös izgalom bujkált benne, bár az egyik vacsoravendég majdnem mindennapos náluk.

Kiss Zita: A sorsfordító küldemények esete

A középkorú Zsófi konfliktusokkal teli válása után költözött be a kékre vakolt toronyház 4. emeletén lévő kétszobás lakásba. Ez korábban a nagymamája otthona volt, s eddig egyetemista albérlők váltották benne egymást. A viharos, esős őszi idő csak tovább súlyosbította Zsófi búskomorságát. Nagyon szomorúnak és magányosnak érezte magát, az új munkahelyén sem találta a helyét.

Caelan Rhys: Tojásarcok

– Drágám, megjöttem! – lépett be Pito az ajtón. A táskája rutinosan szusszant a lába mellett, kabátja a fogasra került. Kényelmes mozdulatokkal letekerte a nyakából a sálat, lehúzta fejéről a kötött sapkáját, és a megszokott módon a kabátja ujjába tűrte mindkettőt.

Wekker Anita: A döntés

Tamás megkönnyebbülve ült le a konyhaasztalhoz, és még az sem zavarta, hogy az ablakon át beszökő napfény időnkét a szemébe villan, ahogy a fák ágait lengette a szél. Komótosan kente a kenyeret a frissen vásárolt krémsajttal, vastagon, nem spórolva vele, minden egyes mozdulatot kiélvezve.

Rónai Katalin: A diplomaosztó

– Tévedés lenne azt hinni, hogy ez a diploma, amit a kezemben tartok jó lesz valamire,- mondta a kézműipari alkotóiskola, két évvel azelőtti autóbalesete után tejfehérre változott hajú, amúgy még fiatal igazgatónője semleges hangon, miközben végignézett a sikeres vizsga utáni boldog, kipirult arcú hallgatókon, akik a teremben feszülten várakoztak megérdemelt oklevelükre, hogy végre kezükbe vehessék…

Agota Sandorfy: Egy nap mosolya

Ana a Quantas légitársasággal utazott Sydney felé, hosszan beszélgettek a légikisasszonyokkal. Ők is szívesen járnák a világot egy szál hátizsákkal… A jóképű steward egyenest az üvegből töltött neki vodkát: – Tell me, when! (Szólj, ha elég!) – megkapó mosollyal kísért felkiáltással.

Nagyfi Krisztina: Bohóckodós

Alberto a tükör előtt ült és a sminkjét igazította. Illetve csak igazította volna, ha nem csak testben, hanem lélekben is ott lett volna a tükör előtt. Az igazság az, hogy majd húsz perce nem csinált semmit, csak a tükörbe bámult. Nem a tükörképét nézte, nem kifelé vizsgálódott. A lelkében lakozó bánat sebeit nyalogatta, mint az…

Caelan Rhys: Egy mosoly ára

– Én vagyok! – szólt Batz rekedt hangon, amint Berth kikukucskált a résnyire nyitott ajtón. – Csak én… – sóhajtott nagyot, miközben Berth a zárral pepecselt. – Tudom, hogy látni sem akarsz, de kérlek, hallgass meg! – esdekelt Batz, miután Berth kinyitotta az ajtót és kérdőn nézett rá. – Nem akarlak feltartani… de ezt muszáj…

Gacov Katalin: Ítélet

– Fapina! – vágta oda a srác, majd felhúzta a nadrágját. Otthagyta a reszkető, félmeztelen lányt az ágyon és kibontott egy üveg sört. Meghúzta, majd letette az asztalra. – Idd meg és húzzál innen, nehogy nekem itt összehányj valamit.

Agota Sandorfy: Ítélet

Mozdulni sem tudott. A félelem jeges marka végigkúszott a gerincén. Elképzelése sem volt, mi vár rá. Teljesen sötét lett, már az emelvény körvonalait sem látta. Felsejlett egy képernyő és kellemes zene kíséretében, szép sorjában megjelentek az elbírálásra váró képsorok…

Rónai Katalin: Én, a bárány

Kisbárányként, a nyájban csodás volt az életem. Szüleimmel, unokatestvéreimmel együtt, mindig szerető kacagó közegben legeltünk, futkároztunk, éltem a kisbárányok mindennapos életét. Valamilyen furcsa dolog eredményeképpen, nem született velem együtt másik kisbárány, akkor, azon a januári havas napon, amikor világra jöttem, csak én egyedül lettem anyukám kedves báránykája. Igaz, ez volt lelkem egyik vágya, mielőtt leszülettem…

Nagyfi Krisztina: Szerelem vagy halál!

Ábrándos Ármin a park egy árnyékos padján üldögélt. Gondtalanul figyelte a kacsákat, ahogy lubickolnak a hűvös habokban, néha bukfencet vetve egy-egy víz alatti finom falatért. A kezében egy félig elrágott perecet tartott, amiből néha letört egy kisebb darabot a hápogóknak, majd az idővel köré gyűlt verébseregeknek is.

Caelan Rhys: Világok harca

– Nem jössz enni? – kérdezte Volli, miközben kinyújtott lábbal nagyot nyújtózott. – Én kezdek borzasztóan éhes lenni. – Nnnem – dünnyögte vissza Welter. – Na! Gyere már! – nógatta Volli. – Ne csináld ezt velem! A fiúk biztosan megterítettek odalent.

Ládi Zsuzsa: Többet ér

A fiatal festő dühösen lecsapta a telefont, és elkeseredetten a vörös hajú nő portréja felé fordult. Lassan közelebb lépett hozzá, megsimította fényes fakeretét, majd ujjai a finoman felvitt festékrétegekre tévedtek, miközben a jövőn töprengett. A galéria hívása hidegzuhanyként érte. A képeit mégsem fogják kiállítani, így egy fillért sem fog kapni a megnyitó után.

Agota Sandorfy: Zöldszemű szörny

Janis lebukott a pad mögé, onnan nevetett feléje. Olyan csupavidám fiú volt. A tanárnő többször is fegyelmezte, de hiába, akkor is csak nevetett. Észrevette, hogy vele szállt le a buszról, pedig nem arra lakik. Lassan, akadozva beszélgetni kezdtek. Büszke lehet rájuk a tanárnő, mert csak angolul próbálkoznak… Addig-addig sétálgattak, beszélgettek esténként, míg nagy vonalakban megismerték…

Rónai Katalin: Dominó effektus

1. Nő   Pont egy éve jártunk már, amikor a megbeszélt időben nem érkezett meg a randira. A Deák téren vártam, színházjegyünk volt, és már nem láttam az idegtől. Azt hittem, baleset érte, de az megnyugtató volt, hogy nem hívott senki, hiszen, ha a telefonjába beletekintenek, akkor látják, hogy a legtöbb hívás felém indult, vagy…

Gacov Katalin: Utazás

– A francba! Tudtam, hogy átver! – csapta oda az asztalhoz Judit az egeret, úgy hogy a vele szemben ülő kolléganője felkapta a fejét. – Mi történt? Nem kaptad meg a prémiumodat? – Magdi el sem tudta képzelni, mi más boríthatta ki ennyire Juditot a legnagyobb hajtás közepette. Nem tudta, hogy miközben a kolléganője villámgyorsan…

Caelan Rhys: A vörös ruhás nő

Még soha nem érezte magát olyan magányosnak, mint akkor. Hiába volt egy zsúfoltan lakott város kellős közepén, ő volt az, akit senki sem látott, akit senki sem hallott. Csak állt némán, mozdulatlanul a tél okozta korai sötétségben vörös ballonkabátjában és hozzá illő esernyőjével a kezében, és várt. Az egyetlen örömteli dolog az volt, hogy az…

Zsubrits Zsolt: Szavak helyett

Hanna férje három napos, fárasztó üzleti útjáról indult hazafelé kora reggel. Szállásáról kijelentkezett.  Az utazó táskája megadóan pihent a kocsi csomagtartójában. Már éppen be akarta dobni fáradt testét a táskája után, hogy nagy gázt adva robogjon vissza, amikor hirtelen a félhomály kora tavasziasnak tűnő hűvösében leblokkolt.

Zsubrits Zsolt: Csalódás

Az asszony vallásos volt. Aki találkozott vele, hamar megérezte rajta, hogy valami földöntúliba kapaszkodik. Minden lélegzetvétele erről tanúskodott. Amikor valami váratlan, sőt fájdalmas esemény történt az életében, akkor görcsössé vált, és még szigorúbb lett önmagához, meg a környezetében felbukkanó emberek iránt. Merevsége óvatosságra intette a párját, a munkatársait. Jobb lesz vele vigyázni! – gondolták többen…

Menyhártné Zana Éva: A zokogó béka

Lizzy elkényeztetett kislány volt. Első gyerek-első unokaként érkezett olyan családba, ahol a szülők, nagyszülők, édesapja hat fiútestvére, és az egész rokonság királykisasszonyként bálványozta. Szőke, göndör fürtjei, bársony bőre, szépsége mindenkit elvarázsolt.