Caelan Rhys: Út a mélybe

Azt mondják, hogy a múlt nem létezik. De én jártam ott. Láttam, hogy él és lélegzik. Akárcsak te vagy én. Hogy éltem túl? Talán ez volt a sorsom. Talán a vak hit, hogy a múlt halott, képes volt elvenni a tapasztalás élét. Nem tudhatom. Mindenesetre elmesélem, hátha te rájössz.

Caelan Rhys: Tojásarcok

– Drágám, megjöttem! – lépett be Pito az ajtón. A táskája rutinosan szusszant a lába mellett, kabátja a fogasra került. Kényelmes mozdulatokkal letekerte a nyakából a sálat, lehúzta fejéről a kötött sapkáját, és a megszokott módon a kabátja ujjába tűrte mindkettőt.

Caelan Rhys: Egy mosoly ára

– Én vagyok! – szólt Batz rekedt hangon, amint Berth kikukucskált a résnyire nyitott ajtón. – Csak én… – sóhajtott nagyot, miközben Berth a zárral pepecselt. – Tudom, hogy látni sem akarsz, de kérlek, hallgass meg! – esdekelt Batz, miután Berth kinyitotta az ajtót és kérdőn nézett rá. – Nem akarlak feltartani… de ezt muszáj…

Caelan Rhys: Világok harca

– Nem jössz enni? – kérdezte Volli, miközben kinyújtott lábbal nagyot nyújtózott. – Én kezdek borzasztóan éhes lenni. – Nnnem – dünnyögte vissza Welter. – Na! Gyere már! – nógatta Volli. – Ne csináld ezt velem! A fiúk biztosan megterítettek odalent.

Caelan Rhys: A vörös ruhás nő

Még soha nem érezte magát olyan magányosnak, mint akkor. Hiába volt egy zsúfoltan lakott város kellős közepén, ő volt az, akit senki sem látott, akit senki sem hallott. Csak állt némán, mozdulatlanul a tél okozta korai sötétségben vörös ballonkabátjában és hozzá illő esernyőjével a kezében, és várt. Az egyetlen örömteli dolog az volt, hogy az…

Caelan Rhys: Sulh valósága

– Úgysem fogja megérteni! – mormolta alig érthetően maga elé Sulh az ablaknál állva. Tekintete üresen függött az óceán egy távoli, sötét pontján, mit sem törődve az ablakhoz közeli, élettől nyüzsgő sziklákkal.

Caelan Rhys: Vörös rózsa

– Ugye mesélnél nekem, ha tudnál írni? – simította végig Alida az ujjaival az ütött-kopott írógép billentyűit. – És te, sokat látott szemüveg, ugye megmutatnád nekem mindazt, ami ihlettel töltötte meg az elméjét? – vándorolt a keze tovább az asztalon. – Ugye te is mutatnál nekem csodás, lelket érintő szavakat, ha tudnál? – ért véget…