Szabó Ildikó: Terápia

– Elkaplak! – sziszegte összeszorított foggal Borbolya (a varázsló), ahogy futás közben hosszú, talpig érő ruhájában botladozott. Hogy könnyebb legyen az üldözés, szoknyáját térd fölé emelte. Hirtelen nevetés ütötte meg a fülét, ami megállásra késztette. Az utcán arra járó emberek meredten bámulták hófehér, csatos cipőben végződő, girbe-gurba lábszárát. Dühösen toppantott egyet, mert utálta, ha rajta…

Menyhártné Zana Éva: Hogyan mondjam el…

Feltámadt a szél. A száraz faleveleket fújta, pörgette, görgette maga előtt. A már színüket vesztett levelek úgy néztek ki, mintha egy jókorára hízott rovarhadsereg indult volna rohamra. Eszty fáradtan hajtotta fejét az autó kormányára. Ki kéne szállni, el kéne indulni. Róbert várja. A ház kivilágítva. A kapu automatikusan nyílt, mikor megállt előtte.