– Elkaplak! – sziszegte összeszorított foggal Borbolya (a varázsló), ahogy futás közben hosszú, talpig érő ruhájában botladozott.
Hogy könnyebb legyen az üldözés, szoknyáját térd fölé emelte. Hirtelen nevetés ütötte meg a fülét, ami megállásra késztette. Az utcán arra járó emberek meredten bámulták hófehér, csatos cipőben végződő, girbe-gurba lábszárát. Dühösen toppantott egyet, mert utálta, ha rajta szórakoznak.
Érnék csak rá! Megbánnátok rögtön, hogy rajtam nevettek – mérgelődött magában, de fontosabb volt most, hogy elkapja az előtte futó szökevényt, így újra nekiiramodott.
– Várj már meg! Beszéljük meg! – kiáltotta Borbolya. Nagyon elege volt már ebből az üldözősdiből.
– Még mit nem! Hagyj békén! Ezen nincs semmi, de semmi megbeszélni való! Elárultál! – hangzott viszonzásképp a dühös vád.
– Nem árultalak el, csak nem tudtam, hogy mondjam el kíméletesen – felelte Borbolya.
– Mit? Hogy lecserélsz?
– Ez… ez nem igaz! Vagyis nem teljesen igaz. Mert igazából…
A bűnbánó hang hallatán a menekülő lelassított, majd megállt. Szembe fordult Borbolyával és megkérdezte:
– Akkor, mi az igazság?
– Hát, Te is tudod, hogy kijött a rendelet, mely szerint kötelező bemenni a NAV-hoz és beregisztrálni.
– Hja, igen!? És az is kötelezően elő van írva, hogy ezután megbélyegeztek nyomkövető chippel és beköttök a NAV-hoz, hogy megfigyelés alatt tudjatok tartani? Hmmm?
– Ez csak a te érdekedben van, hiszen olyan sokan eltűntek az utóbbi időben közületek – válaszolta (a születésekor Villám névre keresztelt) repülő seprűjének.
– És azt mivel magyarázod, hogy leváltasz, mint egy megunt játékot? – vonta kérdőre Borbolyát a nem éppen hagyományosnak mondható „háztartási eszköz”.
– Megérdemled már a pihenést – kezdett bele mondanivalójába a mágus. – Ha őszinte vagy magadhoz, akkor bevallod, hogy nem vagy már olyan gyors, mint régen.
A seprű mélyen hallgatott, mert nem gondolta volna, hogy feltűnik a varázslónak a benne végbemenő változás. De azért dacosan, önmagát védve, így válaszolt:
– Mintha Te fiatal lennél – látta, hogy a varázsló tekintete elborult, hiszen ő sem volt már bakfis a maga 1385 évével, így a megjegyzés telibe talált.
Annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy észre sem vették, amint nagy, szürke fellegek gyűltek köréjük. Éles dörgés hasított a mennyboltba. A seprű már épp folytatta volna mondandóját, amikor egy villám hirtelen belevágott, megégette és egy hangos nyekkenés kíséretében eldőlt.
***
A szobában csend honolt. Visszaemlékezését befejezve, Borbolya tovább feküdt a pamlagon csendesen bámulta a plafont. Mikor beszélgetőpartnere nem szólalt meg, oldalra fordította fejét és megkérdezte:
– Nos, Doktor úr… hogyan tudjam meg, hogy a seprűm megbocsátott-e létezése utolsó perceiben nekem? Van-e erre valami módszer, vagy kétségek között élhetek hátralevő életemben? – tette fel kérdését a „varázsló” a pszichiáternek.
