A Kísértés ügynökei – a történet kedvéért nevezzük őket A-nak, B-nek, C-nek és D-nek, bár általában nem szoktak olyan földi apróságokkal foglalkozni, mint a nevek és a címek – egy jól végzett munkanap után beültek az egyik jobb hírű romkocsmába, hogy igyanak egy pár sört. Elég gyakran csináltak ilyet, hiszen a munkájuk alapvetően magányos feladat…
Kategória: Kísértés
Hunka Zenta: A pocsolya
Napok óta esett az eső, köd volt és az évszakhoz képest hűvös idő. Panna napok óta nem jár kint a nagyvilágban. Anya nem akarta, hogy a következő oltást bármi is veszélyeztesse. Panna könnyen fázott meg és a Doktornő már egy kósza tüsszentés esetén is hazaküldte őket egy újabb időponttal.
Gyarmati Magdolna: A leghosszabb nyári éjszaka
Ott állt az út szélén. Mindenki ismerte az ott lakók közül, és a csak arra járók, átutazók is megpihentek már árnyat adó, enyhülést nyújtó, hatalmas lombkoronája alatt. Ő pedig alig várta, az éjszakát. Türelmetlenül mozdult meg néha egy-egy ága, levelei ideges táncba kezdtek, mint mikor arra jár egy apró szellő, és ott bujkál egy kicsit….
Menyhártné Zana Éva: John
Izgatottan készülődött. A hotelben, ahol nászútjukon megszálltak, mára táncos mulatságot szerveztek. A férje meglepte egy rafináltan egyszerű ruhával, azt fogja felvenni. A férjem – ízlelgeti a szót mosolyogva. Két napja házasodtak össze, még megszokni sem volt ideje. A készülődés, az esküvő, az utazás…
Wekker Anita: A kék ruha
Winkler Lara nem volt éppen egy átlagos tizenhat éves lány, bár az osztálytársai szemében nagyon is annak tűnt. Egy szürke kisegérnek, akit senki sem vesz észre, ha a többi csinos lány is jelen van. Lara megszokta a mellőzött szerepet, és nem is vágyott a társaság középpontjában lenni, de mint minden kamasz lányt, őt is elérte…
Dobos Márta: Larry
„Vigyázz fiam, ha nem tudsz ellenállni a kísértésnek, nagyon megjárhatod!” – kongott a fejében az emlék. Az apja mondogatta mindig ezt neki. Persze soha nem hitte el, hogy ez valamikor majd valósággá válik. És most megtörtént. Mert kétségtelen, hogy megvezették, de kegyetlenül. És nincs visszaút, még ha akarná sem. A szégyen perzselve áradt szét a…
Buschmann Éva: A legjobb barát nemet mondott
Edit a 17. érettségi találkozójukat kezdte el szervezni egy meleg júliusi napon, két évvel ezelőtt. A technikai fejlődést, a kütyüket sok mindenért lehet szidni, de azért tegyük hozzá, vannak előnyei is. Egyebek mellett egy találkozó megszervezésénél nagyon jól jöhetnek! A történet tehát egy júliusi, meleg napon kezdődött. A közösségi oldalra Edit egyik volt gimnazista osztálytársa…
Agota Sandorfy: Óma
Óma addig-addig töpörödött, míg egy reggel nem ébredt fel! Még ereje teljében szorgoskodott az aprónép körül, amikor mindegyikőnknek türelmesen elmagyarázta, hogy nagy, táncos bulival ünnepeljük meg a halálát. Semmi szomorkodást, sírás-rívást nem fog eltűrni, különben visszajön kísérteni. A család apraja nagyja tudott erről a kívánságról, de szokás szerint csak legyintettek, nem vették komolyan az öreg…
Rónai Katalin: Akár a mókuskerék
Már két hete nem ivott. Tárcájában ott lapul fizetése maradéka,- ötezer forint. Tartogatta. A pszichológusnő, akihez a háziorvos utalta be, tegnap is megdicsérte, amikor elmesélte neki.