Izgatottan készülődött. A hotelben, ahol nászútjukon megszálltak, mára táncos mulatságot szerveztek. A férje meglepte egy rafináltan egyszerű ruhával, azt fogja felvenni. A férjem – ízlelgeti a szót mosolyogva. Két napja házasodtak össze, még megszokni sem volt ideje. A készülődés, az esküvő, az utazás…
Mikor megérkeztek, a recepción szóltak, hogy ha nem túlságosan fáradtak, szeretettel meghívják őket, legyenek a cég vendégei. Várakozón nézett Benjaminra. Imádott táncolni. Nem tudott, sosem tanult, csak élvezte a mozgást, amit a ritmus előcsalt a testéből. Benjamin is így volt ezzel.
– Akkor ma sem alszunk! – jegyezte meg vigyorogva.
Lerakták szobájukban a csomagjaikat, és rövid sétára indultak a környéken. Hosszú volt a repülőút, kellett egy kis mozgás. Akkor látta meg a ruhát. Olyan vágyakozón nézte, hogy amíg később lezuhanyozott és nekiállt elrendezni a holmijukat a szekrényekben, Benjamin titokban visszament a boltba, és megvette neki.
– Gyönyörű vagy! – súgta szerelmesen a fülébe, mikor elé perdült megmutatni, hogy áll rajta.
Álltak a tükör előtt, Ben a háta mögött, átölelte, a nyakát csókolgatta. Majd viccesen táncra kérte, megpörgette… A ruha szállt, libegett körülöttük, majd fátyolként borult rájuk, mikor nevetve, egymásba gabalyodva elterültek a szőnyegen…
A mulatság izgalmas volt. Mindenféle náció összegyűlt. Mintha Bábel tornyába került volna, annyi nyelven csacsogtak körülöttük a vidám fiatalok. A tengerpart felőli hatalmas terasz lett a táncparkett, színes lampionokkal, fáklyákkal megvilágítva.
Tánc közben fura bizsergést érzett a tarkóján. Lopva körülnézett, és észrevett egy férfit, aki fejjel magasodott ki a kavargó tömegből, és őt nézte kitartóan.
A következő számnál lekérte.
– John a nevem. – mutatkozott be, és már karolta, forgatta, reptette… Ez volt, amire titkon mindig vágyott. John profi volt. Mellette hirtelen könnyű lett minden. Mintha eddig is ismerte volna az összes lépést, sasszét, pörgést-forgást…
Eggyé vált vele a táncban. Elfelejtette Benjamint, az esküvőt, mindent. Csak ez a férfi létezett, aki mélyen a szemébe nézett, átölelte – épp lassú zene szólt – és egyszerre dobbant a szívük, érezték a vágyat, a testük azt üzente: ők ketten egyek, összetartoznak… Legalább addig, amíg szól ez a dal…
Benjamin az utolsó akkorddal érkezett, kezében két jégtől harmatos pohár koktéllal.
Megtört a varázs. A pillanat töredékéig mintha idegenre, úgy nézett a férjére, majd magához térve elvette tőle az italt. Tűnődőn nézett maga elé. John nem akarta elengedni a derekát. Ben értetlenül nézte őket.
– Gyere, Nathali, fárasztó napunk volt. – hívta.
Lefejtette derekáról John ujjait, leheletnyi csókot lehelt a férfi ajkaira, és elment Benjaminnal a szobájukba. Végül is, ez a nászútjuk.
Korán reggel, kávésbögrével a kezében nézte a szoba teraszáról a felkelő napot, ahogy vörös-arany fénye elborítja a tenger felszínét. A parton egy magányos férfi közeledett. John volt. Szívet formázott az ujjaival, majd könyörögve intett, menjen le hozzá. Nem lehet – rázta meg a fejét, mutatta a gyűrűs ujját, szívet formált ő is, csókot dobott, majd visszament a szobába…
Délután sétálni indultak Bennel.
Látta a szálloda előtt a buszt. Látta, hogy John felszáll. Érezte magán a tekintetét, a sóvárgó kérést… Nem mert ránézni. Attól tartott, akkor itt hagyja a férjét, elmegy egy vadidegennel, akiről semmit sem tud, csak hogy egy ütemre ver a szívük, egyé válik a testük a táncban. Az érintése tűz. A tekintete örvény…
Nagy volt a kísértés. De a józanabbik esze kerekedett felül. Hiszen szerette Bent. Szerették egymást. És várták közös gyermeküket, aki hamarosan majd megmoccan benne…
Az álmoknak már nem tudott parancsolni. Azok kísértették minden éjjel, éveken át.
Mi lett volna, ha akkor csapot-papot itt hagy, és elmegy Johnnal?
Ez az érzés egyre sűrűbben bukkant fel napközben is. Ha Ben kimaradt éjszakára. Ha más nők illatát érezte rajta. Ha ittasan tántorgott haza…
Mi lett volna, ha…
