Napok óta esett az eső, köd volt és az évszakhoz képest hűvös idő. Panna napok óta nem jár kint a nagyvilágban. Anya nem akarta, hogy a következő oltást bármi is veszélyeztesse. Panna könnyen fázott meg és a Doktornő már egy kósza tüsszentés esetén is hazaküldte őket egy újabb időponttal.
Semmi szín alatt nem volt hajlandó oltani. Ez pedig egy fontos oltás volt Anya számára. Ráadásul nem a kötelezők közül, ezért a Doktornő húzódozott tőle. Anya viszont feltétlen be akarta adatni. Már csak pár nap volt hátra, ezért anya nem kockáztatott. Csak a legszükségesebb helyekre mentek el és alaposan felöltözve. Ha most Panna megfázik, akkor ugrik az oltás.
Ezt persze Panna nem tudta. Anya elfelejtette elmesélni neki. Pedig már két éves volt, megértett mindent. Na jó, majdnem mindent. Anya viszont hallgatott és Panna csak azt érezte, hogy unatkozik itt bent. Már minden játékkal százszor játszott, a lakás minden kis zugát átkutatta, átrámolta. Felmosta a konyhát, kipakolta a konyhaszekrény alsó polcait, levetkőztette a babáit, focizott a lufival, biliztette a Mackót, megfürdette a Nyuszit, megebédeltette Pepit és egy csomó szülinapi gyertyát meggyújtott és elfújt, mert mindenkinek megvolt a születése. Persze a megfelelő „Ég a gyertya” ének kíséretével. Szóval már minden játékot kipróbált, minden munkát elvégzett és unatkozott. Anya pedig szokás szerint nem ért rá. Most éppen mosogatott. Előtte meg teregetett. Panna ki akart menni. De mikor ezt szóbahozta, anya hevesen tiltakozott, hogy esik az eső. Pedig most éppen nem esett. És Panna azt sem értette, hogy máskor, ha esett, gumicsizmát húztak, esőkabátba bújtak, fogták az esernyőjüket és együtt mentek meglátogatni Tibi bácsit vagy Juci nénit az udvarban. De most erről Anya hallani sem akart. Panna tehát unatkozott tovább.
Egyszer csak csöngettek. Anya gyorsan cipőt váltott, felvette a kabátját, fogta a kulcsot és kiment. Szólt Pannának, hogy mindjárt visszajön. Nem várt senkit, így csak a postás lehetett, vagy egy idegen. Az idegent gyorsan le szokta rázni, a postásnak meg úgyis csak aláírás kell. Szóval kiment és … nem csukta be az ajtót. Panna szeme felcsillant. Itt a nagy lehetőség. Kilesett. Nem esett az eső. Ez jó. Akkor ki lehet menni. És mivel sok ideje esett, egészen biztosan van valahol egy jó kis pocsolya. Azt pedig neki meg kell keresni! Igen ám, de Anya biztosan nem engedné ki, hiszen ma is többször kérte őt, de hajthatatlan volt. Panna tétovázott. Aztán jött a következő gondolat. Anya most nincs itt, tehát nem lehet és nem kell őt megkérdezni. Odament az ajtóhoz. Beleszagolt a levegőbe. Nedves föld illata volt. Hívogatta kifelé. Nem tudott tovább ellenállni. Már épp kilépett volna az ajtón, mikor beléhasított a gondolat. Anya mindig azt mondja, hogy pocsolyába csak gumicsizmával lehet lépni. Nosza, megfordult, szélsebesen levette a papucsát, belebújt a gumicsizmájába és már indult is kifelé. A konyhaajtóban hirtelen megcsapta a kinti hűvös levegő. Ott lógott a kis fogason a pulóvere. Addig ügyeskedett, míg leemelte és már ment is kifelé. Útközben húzta magára. A zippzárt nem tudta még összeilleszteni, de így is melegített valamit. Nem mintha Panna olyan fázós lett volna. Néha még apa is hidegnek találta a vizet, amiben Panna otthonosan fürdött. De azért most még neki is szüksége volt egy pulcsira, hiszen napok óta alig járt kint. Elszokott tőle.
Az udvaron megállt. Merre lehet most pocsolya? Gondolkodott. Marcsinál Gizmó van, de pocsolya biztosan nincs. Sosem szokott lenni. Tehát a másik irányba kell elindulni. De arra ment Anya is. Mi lesz, ha összetalálkoznak és nem engedi tovább? Mi lesz, ha haragudni fog, mert kijött? Ajaj. Akkor el kell bújni! De hová? Erősen gondolkodott. Sorra vette a nagy kert minden zegét zugát. Hopp, meg is van. Tibi bácsinál van egy jó kis tuja. Annak a takarásában megvárja, míg anya visszamegy és akkor szabad az út. Juci néninél biztosan lesz egy jó kis pocsolya. A tujához szaladt és körbenézett. Anyát nem látta az udvaron. Eszerint bement valakihez. Fülelt. A közelből meg is hallotta Anya hangját. Tibi bácsival beszélgetett, bent a lakásban. Felcsillant a szeme. Akkor itt a lehetőség, hogy gyorsan továbbmenjen észrevétlen és Juci néninél megkeresse a pocsolyát. Uzsgyi, már szaladt is. Magában kuncogva, hogy megtréfálta Anyát.
De hol lehet a pocsolya? A romos házhoz vezető ösvényen aztán végre megtalálta, amit keresett. Egy szép kis hívogató víztócsát. Körbenézett. Nem volt senki a közelben. Egészen közel ment a vízhez. Valami apró kis balsejtelem futott át rajta, hogy talán nem a legegyenesebb dolog, amit csinál, de a víz olyan erővel hívta, hogy a gondolat mihelyt megérkezett, már el is illant. Arcán boldog mosollyal lépett bele a vágyott pocsolyába. Aztán magáról teljesen megfeledkezve kezdett benne tapicskálni és sikongatni. Nem tudta mennyi idő telt el, megszűnt a külvilág. Hirtelen Anya hangját hallotta vészjósló hangsúllyal, amint azt kiabálja: Panna.
