Dobos Márta: Mint a madár

– Aztán vigyázz ám nagyon ott abban a nagyvárosban, fiam! – az apja szeme sarkában gyanúsan csillogott valami, amit biztosan letagadott volna, ha rákérdez. – Rendben, büszke leszel még rám egyszer, Apa! – húzta ki magát és megigazította a vállán a nehéz táska szíját.

Dobos Márta: Kiérdemelt bizalom

Egész testében remegett, ahogy bevágta maga mögött az ajtót. Nem türtőztette tovább magát, csak úgy ömlött a könny a szeméből. Oda se nézett, ahogy kihalászta a kabátzsebéből a zsebkendőjét, próbálta letörölni a könnyeit. Közben nagy csörgéssel hullott a földre a kulcsa. Az az átkozott lakáskulcs! – gondolta dühvel. Felkapta, és odavágta a komódra, csak úgy…

Dobos Márta: A jó ember

– Mit képzelsz te kis idióta hülye, fogalmad sincs róla, hogy én nem szarom a pénzt? Az csak úgy terem szerinted? – itt vett egy rövid levegőt, aztán még hangosabban folytatta – meg fogod fizetni a káromat, mindet!  – vágta ki szinte üvöltve a végét. A feje vöröslött, a nyakán megfeszültek az izmok.

Dobos Márta – A szenvedély neve: szabadság

  A könnyeitől szinte alig látta a monitoron villódzó döbbenetes szót: Meghalt. Csak nyelte, nyelte a könnyeit. Bevillant, hogyan ismerkedtek meg. Mindketten gimnazisták voltak. Igen, úsztak. K. sokkal jobban nála, de ez őt sose zavarta. Vékony, magas, nyúlánk alkat volt, nem véletlen, hogy műugrónak is kiválasztották. A víz volt az élete. És a szabadság. Mert…

Dobos Márta: Táncolj csak

Szinte a múlt ködébe veszett már az a családi legenda, miszerint már akkor táncolt, amikor lábra állt. Van annak már jó ideje…., de hány éve is? Ráncolta erősen a homlokát, hogy kiszámolja…de mindig eltévesztette a számolást.

Dobos Márta: Esküdj

Esküdj   – Esküdj, hogy nem mondod el senkinek! – remegett a hangja az izgatottságtól. Úgy pislogott rám, mintha az élete függne tőle. Hát, egy kicsit talán igaza is volt. – Jól van na, nem mondom el senkinek! – válaszoltam kelletlenül. Az adott szó kötelez, ugye. Pedig az osztályban megpukkadtak volna a lányok, ha tudnák…

Délibáb

Dobos Márta: Délibáb

Remegett a horizont. Csigalassúsággal vonszolta magát a poros úton. A nyelve feltapadt a szájpadlására. Nyelni is alig tudott. Órák óta nem ivott. A kulacsa belül szinte porzott. Úgy pontosan, ahogyan a torka is. Por az úton, por a torkában, por a kulacsban. Hirtelen felröhögött.

Larry

Dobos Márta: Larry

„Vigyázz fiam, ha nem tudsz ellenállni a kísértésnek, nagyon megjárhatod!” – kongott a fejében az emlék. Az apja mondogatta mindig ezt neki. Persze soha nem hitte el, hogy ez valamikor majd valósággá válik. És most megtörtént. Mert kétségtelen, hogy megvezették, de kegyetlenül. És nincs visszaút, még ha akarná sem. A szégyen perzselve áradt szét a…

Dobos Márta: Tisztulj!

– Húzódjék már arrébb, kérem, egészen rám fekszik, nem látja?- méltatlankodott kényeskedve egy nő. Undorodva húzódott arrébb, még a szoknyáját és maga elé húzta, nehogy hozzáérjen a szomszédjához. – Jól van már, megyek is arrébb, hogy maga milyen kis finnyás kisasszonyka! – válaszolt zsörtölődve egy nagy, morcos mackó. Lecsöpögő orrát a kabátujjába törölte. A legközelebbi…

Dobos Márta

Dobos Márta: Sokan vagy

Csak állt ott értetlenül a férje előtt leforrázva. Nézte ezt a kivörösödött arcú, tagbaszakadt embert, aki föléje tornyosult, fenyegetőn. Nem értette, mi történt. Hallotta, hogy az ordít, még a nyálcseppeket is látta, amint kirobbannak a szájából. Hallani hallotta, de nem értette pontosan, mit kiabál. Csak a …sokan vagy … jutott el a tudatáig.   Mintha egy…