Csak állt ott értetlenül a férje előtt leforrázva.
Nézte ezt a kivörösödött arcú, tagbaszakadt embert, aki föléje tornyosult, fenyegetőn.
Nem értette, mi történt.
Hallotta, hogy az ordít, még a nyálcseppeket is látta, amint kirobbannak a szájából.
Hallani hallotta, de nem értette pontosan, mit kiabál.
Csak a …sokan vagy … jutott el a tudatáig.
Mintha egy búrát borítottak volna rá.
A lelke lassan kúszott ki a testéből.
Már a szoba legtávolabbi sarkában volt, onnan nézett vissza a jelenetre döbbenten.
Mint egy kimerevített filmkocka. Ő, vagyis a teste, fölötte a hadonászó, vörösképű férje. Rettentően félelmetes, ugyanakkor nagyon komikus látvány volt.
Ha tudott volna nevetni, röhögött volna ezerrel.
De nem tudott.
Szomorú volt. Kicsit lengett ide-oda, tétovázott, mit is csináljon.
Aztán lágyan, puhán kisiklott a házfalon át a fénybe.
Ha visszanézett volna, láthatta volna, ahogy a teste összeesik, mint egy levetett ruha.
Dobos Márta – Novellákat írok főként. Tavaly decemberben jelent meg első, Papírcsavar című novelláskötetem. Pár percnyi lelki feltöltődésnek szánom írásaimat a mindennapok taposómalmában. Gyerekkorom óta imádom a kutyákat és ez kölcsönös. Izgatottan várom a Minerva Capitoliuma olvasóinak visszajelzését írásaimról. http://maisztorik.blogspot.hu/ és http://papircsavar.hu/
