Megfeszülve feküdtem az ágyamban, minden idegszálamon pattanásig feszültek a húrok. Két hete nem aludtam, ha elszunnyadok, akkor is hajnali négy után nyom el a fáradság. Hullamereven ébredek, miközben csorog rólam a félelem verejtéke.Kikészültem. Ilyen idegállapotban nem lehet létezni, nem lehet élni. Nem látom mikor lesz vége, már arra sem emlékszem mikor kezdődött. Harcolok egy láthatatlan erő ellen, mely felemészti minden energiám. Ráadásul egyedül maradtam ebben a harcban, senkit nem vonhatok be, senkitől nem kérhetek segítséget. Senki nem tud segíteni, csak egyvalaki, de Őt hiába kérem. Mit mondjak legközelebb anyámnak,milyen hazugságot találjak ki, hogy megnyugodjon, vagy békén hagyjon. Legalább ezzel nem akarok foglalkozni. Nem bírok ki még egy estét, ha ismét megtörténik öngyilkos leszek. Ezt senki nem képes elviselni. Senki. Mit tehettem, hogy ez történik velem? Mi rosszat követtem el, hogy ilyen büntetést kapok? Miféle Isten,az, aki nem képes segíteni kétségbeesett gyermekén ilyen sötét órákban. Rosszul imádkozom, vagy mégis mit vár el tőlem, hogy ennyire hagy meggyötörni? Miféle Isten képes végignézni gyermeke eme nagyfokú szenvedését és rettegését?Tudom, hogy nem tettem eleget a neki, vagy inkább magamnak tett ígéretemnek, de ez a büntetés mégsem azonos az elkövetett bűn súlyával. Nem, nincs hová fordulnom segítségért. Már kértem a gyülekezetet, hogy imádkozzon értem, de nem mondhattam el nekik, hogy miért. A közösség ereje volt az utolsó reményem, de hiába, nem segített. A barátnőm sem vállat több éjszakát mellettem, a múltkori miatt örülök, hogy egyáltalán szóba áll velem .Még mindig haragszik, és kiabál, hogy miért kevertem bele ebbe az egészbe. Én megértem, én sem rajonganék, ha valaki belevinne efféle tapasztalásba. Ki a frász akar efféle rémisztő tapasztalatot az életébe. Soha többé nem lesz semmi olyan, mint előtte. Pláne, ha azt sem tudja mi történik. Szeretjük kontrollálni az eseményeket, túléljük, ha olyan dolgok történnek velünk, ami másokkal is, amit a kollektíva elfogad, még ha megrázó is, de ezzel? Ezzel mit kezdjek? Ezt nincs emberfia aki megmagyarázná. Hallgassam újabb tíz évig milyen fura vagyok. Ja, végén még az őrültek házában kötök ki.Örülök, hogy élek, csak azt nem tudom minek? Úr Isten, már megint egyedül beszélek. Nem bírom ki, nem bírom ki…..Istenem segíts, segíts, kérlek, kérlek add, hogy legyen vége, vagy kérlek vegyél magadhoz. Kérlek, kérlek, kérlek…..Közeleg, közeleg, érzem, érzem a leheletét, érzem a jéghideg jelenlétét. Megáll a levegő, amikor érkezik, majd megfagy. Hogy lehet valami ennyire hideg? Reszketek, fáj a bőröm ettől a jéghideg jelenléttől. Legalább látnám, akkor könnyebb lenne. Biztos, hogy könnyebb lenne. Látni akarlak, hogy a szemedbe nézhessek. Gyáva, gyáva féreg, hát ebből meríted az erődet, hogy elbújsz előlem? Ettől vagy ilyen átkozottan erős és magabiztos? Mutasd magad, te féreg!!!!!Ennyit tudsz? Lehúzni a takarót rólam, komolyan ennyire futja a nagy tehetségedből? Másra nem is vagy képes. Úgysem engedem el, engem is el kell húzz.
Ismét elvesztettem az eszméletem, biztos lekapcsolt az idegrendszerem. Itt fekszem a hideg, fűtetlen folyosón, mozdulni sem tudok. A félelem lebénította minden végtagom. Egy darab görcs vagyok, mint egy gondolkodó fej test nélkül. Ismét legyőzött. Nem voltam képes ébren maradni, nem voltam képes végigcsinálni. Nem mutatkozik meg, így sosem lesz vége. Add, hogy egy rémálom legyen, kérlek, add, hogy egy rémálom legyen. De nem az. Nem az.Legalább tudnám, hogy mit akar. Hol a kiút? Mihez kezdjek? Gyenge vagyok. Miért én? Miért én?
Parlagi Erika egész életét az Istenkeresés-istenélmény megtapasztalásának szentelte. Kereste Őt égen és földön, a teológia padjai között, ősi írásokat kutatva, a fákban és a kövek alatt, mígnem megtalálta saját magában. Írásaiban mindig áhítattal és mélységes szeretettel beszél arról a hatalmas Szellemről, aki a világegyetemet megalkotta és azt a csodás játszóteret, melyet Földnek hívunk, és ahol jelenleg az emberi lét-tapasztalatát éljük. Írásaiban arra próbál rávilágítani, hogy az élet ennél többről szól. Az élet több, mint amit földi létünk során születésnek-életnek és halálnak hívunk. A lét örök, mi pedig a lét különféle síkjait és állapotait járjuk körbe, mindaddig, míg a teremtés számtalan aspektusait tapasztalati úton meg nem ismerjük. Ez a csoda mindig a szemünk előtt van és bármikor szabadon dönthetünk arról, hogy milyen minőségeket szeretnénk megtapasztalni. Válasszuk a boldogságot, az örömöt és a végtelen szeretetet, mert az egyetlen valóság a világegyetemben a szeretet. Isten végtelen szeretete és szerelme uralja a világot.
Megrémisztesz.. 🙂