Perluszné Villányi Julianna: Van megoldás?

Gyerekkoromban, vagy még mindig gyerek vagyok?
Egy alföldi tanyán élünk őt fiútestvéremmel és négy lánytestvéremmel. Én az ötödik gyerek vagyok. Lassan már én vagyok a legidősebb az itthon élők között. Aki teheti elmegy innen és vissza se néz.
Amióta az eszemet tudom az egész család félelemben él és senki se segít rajtunk.
A félelem okozója az apánk, aki, ha józan kenyérre lehet  kenni,  akkor nagyon szeretetre méltó, de ha kicsit is iszik akkor senki se maradhat meg a közelében. A család minden tagját üti, vágja.
Egész nap azon izgulunk, attól félünk, vajon mi lesz estére?
Anyám soha nem járt el dolgozni, így nincs saját jövedelme, a gyerekek mellett ez nem is lett volna egyszerű.
Mindig gondoskodik rólunk, mindig tiszta rendes ruhában járat az iskolába, igyekszik  mindent megadni nekünk, de apánktól nem tud megvédeni.
Az iskolában nem tudták nem tudják mi zajlik itthon. A kék foltok többnyire a ruha alatt vannak, ha néha – néha egy – egy látszik is akkor meg van a magyarázat elestünk, beütöttük, nem merünk panaszkodni.
Senki sem segít, senki se látja!
Aki látja pl. a nagyszüleink, ők az apám szülei, szerintük ez így jó.
Apám jó ember, eltartja a családot, van fedél a fejünk felett, van mit enni, szép ruhában járnak a gyerekek, és ha néha-néha elcsattan egy-egy pofon az csak a gyerekek javára válik.
Az asszony köténye mindent elfed. Egy asszony a család szennyesét nem teregeti ki – ilyen és ehhez hasonló tanácsokkal látják el az anyámat.
Az anyai nagyszüleimet nem ismertem, ők már régen halottak, így az ő vélekedésüket nem ismerem.
Itt azonban nem csak egy két pofonról van szó, ha az apánk ittas mindenki menekül. Volt több olyan alkalom amikor is az istállóban, pajtában, pincében vagy padláson töltöttük az éjszakát.
Életünk örök rettegésben, örök félelemben telik.
Most vagyok nyolcadikos és színjeles tanuló.
Talán lesz lehetőségem, hogy kiszabaduljak innen. Jelentkeztem egy távoli iskolába, ahol kollégium is van. Már megkaptam a papírt, felvettek.
Én elmegyek, de sajnos kicsi testvéreimnek még tűrniük kell.
Ha nagy leszek és lesz önálló jövedelmem, akkor majd rajtuk is segítek.
Addig sajnos még sok – sok év telik el.
Bár lenne valami megoldás!
Perluszné Villányi Julianna