Maria fázósan húzta magára a takarót, és elnézett valahova a csillagok közé, melyek úgy szikráztak az égbolton, mint fekete bársonyon a gyémántok. Ivott egy pohár bort, és folytatta a történetét.
– Tudod, Andi, mikor kislány voltam, vékonyka, pipaszárlábú, nagyszájú fruska, sokat nyaraltam nagymamáéknál falun! Benne voltam minden csínyben, népszerű voltam a gyerekek közt, hamar befogadtak. Volt azért néhány vagány fiú, akik megkeserítették az életemet. Csúfoltak a fogszabályzóm miatt, húzgálták a hajamat, ellopták belőle a csatokat, szalagokat, ha egyedül mentem a boltba … Volt a faluban egy öregasszony. A Mári néne. Egyedül élt a falu végén. Pici, hófehérre meszelt házikója szinte a föld alá épült. A gyerekek vasorrú bábának csúfolták, ha nem hallotta. Tartottak tőle. Én is. Pedig a pici ház kertje tele volt csodálatos, illatos virágokkal, gyümölcsfákkal, látszott, szeretettel gondozza. Állatai nem voltak, csak néhány tyúk és egy fekete kandúr, aki mindenhova követte. Egy napon megint összetűzésbe kerültem a vagány srácokkal. Addig rángattak, amíg elestem. Vérzett a lábam. Mári néne épp arra járt. Elzavarta a fiúkat. Felsegített, elhívott magához. Bár még féltem tőle, a kíváncsiság erősebb volt. Vele tartottam, mert nagyiék nem voltak otthon. Leápolta a sebemet, finom málnaszörppel és még finomabb sütivel kínált. Sok fura dolga volt, és még több érdekes meséje. Összebarátkoztunk.
Ettől kezdve gyakran meglátogattam. Sokat tanultam tőle. Egy napon az élet nagy dolgai kerültek szóba. A fiúk is, akik bántottak.
– Várj csak, Angyalom! Kártyák vetek neked. A jövendölés csak útmutató. Nem biztos, hogy minden úgy lesz, ahogy mondom. De ha jó lapokat oszt az élet, tudni fogod, mit kell tenned.
– Az érdekel főleg, hogy engem mindig bántani fognak a fiúk?
– Hát, fognak, lelkecském! De megtanulod, hogyan védd meg magad tőlük. Sőt! Bizony te is fogod bántani őket! Úgy látom, elég bosszúvágyó vagy. Vigyázz ezzel az érzéssel, ne hagyd, hogy eluralkodjon feletted…
Ez a nap bevésődött az emlékezetembe. Mintha most is hallanám a hangját, érzem magamon kutató tekintetét. A szürke szemek, pici fekete írisszel a vesémig hatoltak. Jobban ismert engem, mint bárki a világon.
Teltek az évek. Már felnőtt nő vagyok, tele gátlásokkal. Pedig azt mondják, szép vagyok. Dús, szőke, göndör hajú. Karcsú testű, okos, intelligens. Házias. Szeretetre vágyó. A jövendölés szerint, ha megtalálom a társam, akkor hűséges egy életen át. Csak az a társ nem akar megérkezni az életembe. Kihasználok minden alkalmat az ismerkedésre. Sok barátom van. De egy se olyan, amilyet keresek. Rákaptam az internetes társkereső oldalakra. Sok férfival csetelgetek szabadidőmben. Lassan átveszi a net a személyes kapcsolatok helyét. De neten nem lehet csókolózni, összebújni, ölelkezni, nekem pedig szükségem van a testi közelségre.
Egy nap egy egész jó pasival ismerkedtem össze. Árpádnak hívták. Heteken át chateltünk. Udvarias volt, kedves, humoros. Úgy éreztük, ideje személyesen is megismerni egymást. Találkoztunk. Működött a kémia, hát elhívtam magamhoz. Szexeltünk. Így ment egy darabig. Aztán úgy tűnt, lehet több is a kapcsolatból. Úgy beszéltük meg, a következő napon ott alszik. El is jött. Szeretkeztünk egy jót, aztán összedobtam egy könnyű vacsorát. Ittunk egy pohár bort. Épp újból hozzá akartam bújni, és becsábítani az éjszakára megvetett ágyba, mikor csörgött a telefonja. S.O.S. azonnal menjen haza – hívta a legjobb barátja -, mert a kutyusa, akire ő vigyázott éppen, megevett valamit az utcán, fájdalmai vannak, azonnal kórházba kell vinni… Gyanús volt a helyzet, később kiderült, kamu volt az egész. Lerázott. Miért? Fájt.
Egy ideig magányosan gubbasztottam otthon, nem álltam szóba senkivel, kikapcsoltam a telefonomat, laptopomat is. Aztán már a magány fájt. Jobban, mint bármi. Újból megpróbáltam társat találni.
Imrét is a társkereső oldalon ismertem meg. Heteken át sokat chateltünk. Érdekes ember volt, jókat lehetett vele beszélgetni az élet nagy dolgairól is. Gondoltuk, ismerjük meg egymást jobban. Randevúztunk, ahogy illik. Virágcsokorral várt. Csókkal váltunk el. A következő randi nálam volt. Nagyon vonzónak találtuk egymást, úgyhogy a csókolózást szex követte. Minden szuperül működött. Úgy éreztem, végre egy pasi, akivel jó együtt. Megbeszéltük a következő randit. Lemondta, és attól kezdve mindig volt kifogása, miért nem tudunk találkozni… Na, itt durrant be az agyam. Elhatároztam, hogy bosszút állok. Mári néne szavai derengtek fel a múltból „Úgy látom, elég bosszúvágyó vagy. Vigyázz ezzel az érzéssel, ne hagyd, hogy eluralkodjon feletted…” Hiába tépném ki legszívesebben a szívüket, valami más módon kell megbüntetnem őket. Nem menekülhetek el mindig.
Csináltam egy kamu profilt a társkereső oldalon, ahol megismertem őket. Felraktam egy bombázó csaj fényképét. Rájuk kerestem, elkezdtem velük „ismerkedni”. Ismertem őket, tudtam mi a gyengéjük, így ki tudtam ezt a tudást aknázni. Az első napot végigbeszélgettem velük a chaten, igyekeztem alaposan felkelteni az érdeklődésüket. Ami nem volt nehéz. Tudtam melyik mit szeret, mit nem, mivel lehet hatni rájuk. Így simán átvettem felettük az irányítást. Másnap is reggeltől estig „beszélgettünk”. Kérték a számom, meg hogy fészbukon jelöljük be egymást. Mondtam, hogy a telefonom nem jó, szervizben van, a fészbukom pedig közös a volt baratommal és még nem csináltam sajátot. Szóval csak a társkeresőn tudunk beszélni. Azt hittem, hogy ez feltűnik nekik és eltűnnek, de nem. Küldték magukról a képeket. Imre imádta a magyaros kajákat. Írtam neki, hogy megyek bográcsozni, majd küldök neki fotót. Kerestem is a neten egy megfelelőt, teljesen odavolt tőle. Áradozott, hogy minden megvan bennem, amit keresett es hogy belém tudna szeretni… És hogy komoly kapcsolatot szeretne. Árpád szerint pedig tökéletes vagyok, és vagány, és vigyázzak, mert belém szeret és feleségül vesz… Két nap kellett csak, hogy magamba bolondítsam őket! Tökéletesen irányítottam mindkettőt, és kíméletlenül kihasználtam a gyengéiket. Ez helyretette megtépázott önérzetemet. Úgy játszottam velük, mint macska az egérrel. Nagyon élveztem, de ez még csak a kezdet volt. Ki kellett találnom a büntetést.
Hogy tudják, milyen érzés becsapottnak, csalódottnak, érzelmileg kizsigereltnek lenni… Milyen érzés várni valakit, várni, hiába… és a miértekre nincsenek válaszok… Kérték, hogy találkozzunk. Gondolkodtam, hogy kéne megoldani. Át akartam őket verni, hogy fájjon nekik is az elutasítás. Arra gondoltam, megbeszélek velük egy találkozót és nem megyek el, aztán főjenek a levükben. De ez nem lett volna elég nekem, látni akartam az arcukat, a kudarcot. Mivel ismertek, álruhát kellett kitalálnom. Mivel szőke vagyok, beszereztem egy fekete parókát. Hosszú, egyenes, fekete haj. Nagyon dögösen állt. Egy pillanatig elgondoltam, megnövesztem, és befestetem a sajátomat, ha ennek az egésznek vége. Volt egy fekete bőr szettem, szűk nadrág, póló, dzseki. Magasszárú fekete tornacipőt veszek fel hozzá, mert az csak a filmekben működik, hogy a főhősnő kilométereket rohangál 10 cm-s tűsarkú topánkában. És lehet, menekülnöm kell majd…
Keresnem kellett egy megfelelő helyszínt. Ahol azért vannak emberek, nem szerettem volna teljesen magamra hagyatva véghez vinni az ötletemet. Ahol el tudok bújni, hogy ne vegyenek észre, de én lássam őket, hogy mit fognak csinálni, meddig várnak. A közelben van egy bevásárlóközpont. A földszintjén van egy szuper cukrászda. Oda beszéltem meg a randevút, két eltérő időpontra. A parkolóban találkoztunk volna. Van ott egy sültcsirkés áruda, ami ilyenkor már zárva, de nekem fedezéket nyújt, körben bokrokkal, fákkal. Elbújtam és vártam.
Imre volt az első áldozat, találkozó ideje este 9. Kértem, hogy hozzon nekem egy nagy tábla Milka csokit, azt nagyon szeretem. Akár csak Gombóc Artúr a mesében Megeszem bármikor, akár süti előtt-után-közben is. Mindegy milyen, csak csoki legyen… Imre megérkezett. Kiszállt a kocsiból, a csokival és egy hatalmas csokor rózsával a kezében. Rájött egy idő után, hogy átverték, de minimum 45 percet várt ott!!! Én is ott voltam, kárörvendőn vigyorogtam rajta, ahogy ott toporog, egyik kezéből a másikba rakosgatja a virágot, a csoki megolvadhatott a kezében, és káromkodott egyet. 45 perc után eluntam a leskelődést. Hazamentem, utána még láttam az ablakból az autójával itt körözni…
Második áldozat Árpád, találkozó ideje este 11. Kértem, menjünk el kocsikázni. Tudtam, neki nincs autója. Oké, megoldotta, kölcsönkérte a haverja autóját. Tele tankolta, biztos, ami biztos, ki tudja hová megyünk. Ő is elhozta a megígért csokit, ő is hozott virágot, de valami nagyon szép, különleges virágokból. Fájt kicsit a szívem, hazavittem volna a csokrot. Ő fél órát várt. De jó érzés volt nézni, ahogy idegesen lesi az óráját, szívja egyik cigit a másik után, próbál chaten elérni…
Mikor hazaértem, mindkettő kétségbeesett üzije várt. Miért vertem át Őket? Mivel érdemelték ki, miért csináltam? Most megtudhatták milyen érzés volt nekem, mikor én vártam rájuk hiába… Nem lepleztem le magam, csak a társkereső profilon a szuper csaj képet cseréltem le egy nevetős szmájli képre…
