Rónai Katalin: Angyal a hóban

– És végül, – hangzott a hírek végén a vidáman csengő női hang,– megint esik a hó országszerte! Már szinte nincs olyan hely az országban, ahova ez a tisztító, szépítő fehérség ne jutott volna el, és ahol nem lenne összefüggő a hótakaró.

Rónai Katalin: Autonómia

Ismeri ezt az arcot. Úgy érezte, tükörbe nézett, amikor az a nő leszegett fejjel, szétesett arccal, senkire sem nézve, a lift felé igyekezett. Önnönmagát ugyan nem látta, – mégis érezte, hogy ugyanilyen lehetett az arca, a testtartása,– pár héttel azelőtt, amikor ő is kirohant a rendelőből, áttörve magát a várakozó, hatalmas tömegnek tűnő, hol csendben…

Rónai Katalin: A születés

A dobok, a sípok és a panaszos ének elhallgatott. A varázsló előlépett, hatalmas ezüstös fényben játszó fehér szakálla a fonatok ellenére is a földet súrolta. A törzs tagjainak fülében még élénken zengtek a dob rezgéshullámai, amikor már a kör közepén álló varázsló kántálása felhangzott.

Rónai Katalin: Az ünnepség

Még szinte el sem csendesedett a terem, egyre csak a székek tologatása fojt, ahogy a nézők a helyükre csusszantak, amikor Leon király már a pulpituson állva figyelte Idász Földe összes lakóját. Meleg barna szeme, melynek pupillája aranyfényben csillogott, büszke tekintettel párosult.

Rónai Katalin: A liliom illat

Miközben, a turkálóban vásárolt fekete sísapkából, készített álcát fejére húzta, érezte, hogy hóna alatt, és combja belső peremén az izzadtságcseppek őrült mozgásba kezdtek. – Állj! Ide, ami az enyém, vagy megöllek! – kiáltotta tükörképének, az ollóval kivágott réseken át nézve önmagát.

Rónai Katalin: Csavarhúzó és forrasztópáka

A férfi, aki a kis kerek asztal mási oldalán ült, nem nézett rá, tekintete messze révedt, miközben a lehetőségeket, a választási harcok kilátásait latolgatta, mintegy „kihangosítva” saját gondolatait, így azt sem vette észre, hogy Kátya unalmában kifelé bámul, a presszó ablakán át nézi az esőt, szemével követi a lecsurgó vízcseppeket, ahogy az üveghez csapódnak, majd…

Rónai Katalin: Korrupt lelkek tánca

Lóránt még kicsi gyermekkorában adta el a lelkét, egyességet kötött, bizonyos későbbi előnyök reményében. Akkor még Lóri volt. Az első megkísértés fura képekben érkezett, a már vagy ezerszer hallott monológ alatt, amikor az anyja, ahogy déltájban, mindig, megölelte, forró ölébe ültette, és mély beleéléssel simogatta.

Rónai Katalin: A nagy bumm

Ágota nem tudja, mióta ül már ott, mióta nézi a képernyőn a villózást. Kedvenc sorozatai soron következő epizódjai öleléssel, csókokkal, máskor izgalommal, néha kacagással, sok-sok sírással, és rengeteg agresszióval dobogtatja meg amúgy is kétszázat verő szívét.

Rónai Katalin: Mécsesek fénye

Előző nap és egész éjjel zuhogott az eső. Széllel torkoskodva, ablaknak csapódva, zörögve a leengedett redőnyön, és kopogó szellemként, a párkányon. A kopogás azt is jelezte, megérkezett az az ősz, a nemszeretem esővel.

Rónai Katalin: Tabu

Van úgy, hogy csöndes estéken, amikor a nap eseményeinek színes kavalkádja még ott zakatol benne, semmi más vágya nincs, mint egy pohár finom testes vörösborral kezében, beleülni anyjától örökölt kényelmes fotelba, és keresni egy jó filmet.

Rónai Katalin: A diplomaosztó

– Tévedés lenne azt hinni, hogy ez a diploma, amit a kezemben tartok jó lesz valamire,- mondta a kézműipari alkotóiskola, két évvel azelőtti autóbalesete után tejfehérre változott hajú, amúgy még fiatal igazgatónője semleges hangon, miközben végignézett a sikeres vizsga utáni boldog, kipirult arcú hallgatókon, akik a teremben feszülten várakoztak megérdemelt oklevelükre, hogy végre kezükbe vehessék…

Rónai Katalin: Én, a bárány

Kisbárányként, a nyájban csodás volt az életem. Szüleimmel, unokatestvéreimmel együtt, mindig szerető kacagó közegben legeltünk, futkároztunk, éltem a kisbárányok mindennapos életét. Valamilyen furcsa dolog eredményeképpen, nem született velem együtt másik kisbárány, akkor, azon a januári havas napon, amikor világra jöttem, csak én egyedül lettem anyukám kedves báránykája. Igaz, ez volt lelkem egyik vágya, mielőtt leszülettem…

Rónai Katalin: Dominó effektus

1. Nő   Pont egy éve jártunk már, amikor a megbeszélt időben nem érkezett meg a randira. A Deák téren vártam, színházjegyünk volt, és már nem láttam az idegtől. Azt hittem, baleset érte, de az megnyugtató volt, hogy nem hívott senki, hiszen, ha a telefonjába beletekintenek, akkor látják, hogy a legtöbb hívás felém indult, vagy…

Rónai Katalin: Macskamonológ

„Víz, víz, tiszta víz, ha nem tiszta, vidd vissza, majd a cica megissza!” Ülök az ablakpárkányon, fenséges pózban, ahogy mindig és nézem a kertben előttem ugráló két kislányt. Valami fehér nyúlós bigyó van a lábukra tekerve, azon át ugrálnak keresztben, és hosszában, miközben ezt az idióta mondókát kántálják.

Rónai Katalin: Janó a városba megy

Anyám leporolta a zakóm hátsó részét, maga felé fordított, megigazította életem első nyakkendőjét, meghúzogatta zakóm alját, hogy egy vonalban legyen, azt gondolom, vagy zavarában, vagy azért, ahogy mondani szokta, „fess” legyek benne, és mélyen a szemembe nézett.

Rónai Katalin: Játék, álom, ébredés

Mostanában találta ki az új játékot. Akkor játssza, amikor a metrót várja. Nézegeti a plakátokat, a hosszabb szavakat, és minél több önálló értelmes szót próbál találni bennük. Legutóbb a percekig való várakozás ideje alatt a vasútállomás szót szedte darabokra. Huncut örömmel tapasztalta, hogy ebben a szóban megtalálta a vas, a sut, az út, az utál,…

Rónai Katalin: A tükör mögött most Ön jön

Áll a tükörrel szemben, meztelen, nézi a tükörben látható testet, amely az ő összesűrűsödött energia szőttese, nézi a tükörben visszaverődő délutáni napsütésben saját magát, a fény egyik szeretett gyermekét, látja magát tetőtől talpig. Nos, ő egy nő, a teremtés egy csodája.

Rónai Katalin: Mozart csak áll, és komolyan bólogat

  Égő barna szemű lány áll a fekete zongora másik oldalán és a szőke göndör fürtöket nézi, amelyek egy fejhez tartoznak. A fej kicsit a billentyűk felé fordul, a kezek megállás nélkül szaladgálnak a billentyűkön, gyakorol. A fiú számára a világ most fekete és fehér billentyűkből áll, nem látja, csak érzi, a vele szemben álló…

Akár a mókuskerék

Rónai Katalin: Akár a mókuskerék

Már két hete nem ivott. Tárcájában ott lapul fizetése maradéka,- ötezer forint. Tartogatta. A pszichológusnő, akihez a háziorvos utalta be, tegnap is megdicsérte, amikor elmesélte neki.

Rónai Katalin: Hó-fehér

– Na, öreg, itt a kezem, nem disznóláb, csapjon már bele! örüljön, hogy nem kell még egy éhes szájat etetni!- szólt a sebhelyes férfi, és nagyot röhögött, miközben apám körül a másik három cimborája egyre szorosabbra zárta a kört. Apám, mint a csapdában vergődő állat hol jobbra, hol balra néz, nem tudta, hogy az ajtó résén…