Csak forgolódik, nem mer visszamélyülni az álom előbbi rémült ébredéséből.
Természetesen, nem hisz abban, hogy jelentése van, de mégis…
Mit jelenthet?
Első fázis.
Forgolódik, felkel, iszik, a mellékhelységet sem hagyja ki.
Totál éberségét, ahogy éjjel mindig, ha felébred álmaitól hemzsegő alvásából, sosem érti.
Amikor úgy riad, hogy tudja, érzi, még a szájpadlásán is édes az íz, mert az az álom jó volt, szép, egy őrizendő történet, az persze azonnal elszáll, még egy perc, és elfelejti.
Ezzel szemben a gyomra azonnal jelzi, hogy ételre vár, korog, csikar, hiánypótlásra vár.
De most azért sem!
Éjjel nem eszünk, szó nem lehet róla, amúgy is ott van az a tíz kiló felesleg, amely minden tükröződő felületről rémisztően láthatóvá válik.
Tegnap is a villamos ajtajának tükröződésében anyja képében jelent meg.
Ő volt ilyen húsos, duci, lefogyhatatlanul aránytalanul kövérkés. rengő, melegben összeragadó combokkal, és róla is fojt a víz egyfolytában.
És folyton jöttek-mentek a hőhullámok, pedig már majd kilencven volt, mielőtt eltávozott, fel a mennyekbe, az elérhetetlenségbe, itt hagyva a miérteket, és a hogyanokat, a megválaszolatlan kérdéseket, az el nem mesélt meséket, a kacagást, a ritmust, a hiányt, és a fájdalom fullasztó, és puffasztó evésre ingerlő pillanatait.
De most azért se! Még egy banánt sem.
Pedig attól el szokott aludni…
Kikukucskál, az ablakon a telihold ezerrel világít.
Már érti, vagy mégsem, mert az álom csak ott riszálja magát a szemhéjai alatt.
Miért?
Miért, nem arra emlékszik, arra az álomra, amely boldoggá tette, vagy azokra, amelyek a metrón alvás közben nagyon messzire viszik a két megálló között is?
Miért erre a rémisztőre, hogy egy ismeretlen férfi levágott karjából gennyet, mérget fröcskölt az arcába?!
Mit jelent ez?
Hiszen, sem férfi nincs az életében, se haragosa, sincs, legalábbis nem tud róla.
Most éppen a gyerekeivel is szeretetteljes a kapcsolat.
Bár az irigység sosem akkor üti fel a fejét, amikor ki tudná védeni az ember, hanem alattomosan, váratlanul érkezik. Mint az az álom.
Most éppen anyagilag is rendben van.
Most éppen boldog, hiszen az élete minden fontos terepén csend, béke, nyugalom honol.
Mit jelent ez a szimbólum, mit jelent a kéz, a rokkant kéz, a genny, a támadás, a szűkölő félelem, amellyel ébredt?
Második fázis.
Újabb kör a konyhában, mégis betömi a banánt.
Fogmosás? Á, majd reggel, most csak aludni, mélyen elaludni újra…
Nem megy, az agya zakatol.
Mit fog tenni másnap reggel, hogyan kel fel, ha éjjel virraszt?
Csak nem kapta ezt is el az anyjától?
Anyja, élete utolsó tizenöt évében folyton panaszkodott, hogy éjszakákat virraszt át.
Olyankor számlákat rendezett, keresett, végtelenül valamit, hajnalig.
Még az ápolási osztályon is.
Hogy haragudtak rá a nővérek, és a szobatársai! Hogy éjszakákon át zörgött, pakolt, keresett…
Reméli, hogy sosem lesz olyan, reméli, hogy sosem éri ezt el.
Harmadik fázis.
Már másfél óra telt el. Reggel kelni kell, nincs mese, majd, ha lesz mód, alszik délután.
De, hát még most sem alszik! Hol van még a délután?
Számítógép. Megnézi a leveleit. Nem nagyon mélyed bele, ismeri magát, tudja, ilyenkor szokott méregtől fröcsögő leveleket írni azoknak, akiknek máskor nem meri szemébe mondani, hogy megalázták.
Ilyenkor nagyon bátor. Aztán reggel remegve nézi, hogy elküldte-e azt a levelet, vagy volt annyira okos, hogy a piszkozat bugyorba ment a levél.
Nehogy az álmában ráfröcskölt mérget most továbbadja egy eddig meg nem írt levélben
Hiszen a volt barátja már a kérdés felvetésekor is meg szokott sértődni. Most is hetek óta eltűnt, és semmilyen megkeresésre sem reagál.
De semmi érdekes.
Facebookon is csak a sallang.
Mióta nem nyüzsög ezerrel, azóta nem találja ott a helyét.
Stratégiát, pedig ezzel a rémisztő álmával a fejében nem tud váltani.
Negyedik fázis.
Újra az ágy.
Bedugja a fülhallgatót, bekapcsolja a relaxációs zenét, lehalkítva, csak egyik fülében szól, abban, amelyikre nem fekszik rá. Kipróbálta, ha ráfekszik, nyomja a fülhallgató, és akkor ezért nem tud elaludni.
A zene nagyon lassan csendesíti zaklatott elméjét.
Aztán már nem tudja, mikor alszik el, és, hogy az álom folytatódik-e, nem érzékeli, hogy végül mennyit aludt, mennyi lett volna a kívánatos ahhoz, hogy teljesen kipihentje magát, csak azt, hogy a táblagép lemerült, és a redőny résein áttörekszik a reggeli napsütés.
Az álom kis töredékekben még elő- előbukkan, az éjszaka kínlódását megírja barátnőinek, majd, mintha mi sem történt volna, elindul a napi dolgai után.
Mire délután lesz az egész olyan, mintha meg sem történt volna.
A szél belekap a szoknyájába, és a nyakába fújja, és ő kacagva és vöröslő fejjel kap utána.
A szél is olyan, mint az álom, jön-megy, szoknya alá néz, és továbbáll…
