– Mert minderről a politika tehet! – visította anyósom, válaszképpen, legalábbis ő válasznak szánta, amikor megkérdeztem tőle, észrevette-e, hogy a gyerekszoba szőnyegének közepén egy egész raj szárnyas hangya fészkel.
– Hogy jön ez ide? – kérdeztem kikerekedett szemmel, hiszen láttam gyermekem rémületét, és abban a ruhában, ahogy bezuhantam a lakásba, fáradtan a munkahelyemről, a ledolgozott munkaidő után, leggyorsabb megoldásként, porszívóval igyekeztem a hangyák tömegét eltávolítani.
– Úgy, lányom, – váltott támadóból okosba anyósom, – hogyha a politika nem biztatna titeket arra, hogy vállalásból szüljétek a gyerekeiteket, meg lakásért, meg pénzért, akkor otthon lennétek a gyerekeitekkel, és nem dolgoznátok látástól-mikulásig, és nem az én felelősségem lenne, hogy vigyázzak helyetted a gyerekeidre, amikor betegek.
– De anyuka! – próbáltam bekapcsolódni a kifacsart gondolatmenetbe, miközben, a porszívót is túl kellett kiabálnom, vigyázva arra, hogy ne rántson bele a szokásos játszmájába, – tudja nagyon jól, hogy mi nem úgy, mint más, mi nem a lakásért vállaltuk a három gyereket!
– Mint ahogy egyesek, – suttogtam a többit magam elé, gondolva, sógornőm öt gyerekére, és arra, hogy öt gyerek mellett, sógornőm, ugyan hivatalosan nincs állásban, hanem háztartásbeliként otthon van, otthon, a CSOK-kal kiegészített költségű, „kicsi”, nyolcszobás ingatlanban, de mindennap jár hozzájuk gyerekcsősz, egy héten háromszor takarítónő, saját gyermekorvosuk van, aki házhoz jár és egyéb másokra nem vonatkoztatható kedvezmények részesei. Beácska,- már a sógornőm, ezért teljes nyugalommal ül, néha egész nap a kozmetika, fodrász, masszőr, szolárium, műköröm nyújtotta lehetőségek tárházában, a kisvárosi szolgáltatóházban. A gyerekekre, pedig, akik nem az amerikai iskola falain belül töltik a tanulóidőt, vigyáz a bébi csősz. Viszi őket játszóházba, moziba, bábszínházba, míg Beácska „pihen, a megterhelő napok után”, amelyet állítólag az öt gyerek nevelése okoz számára… Persze, az ő gyerekeik sokkal kevesebbet betegek, hisz van pénz dögivel, nincs konfliktus holmi törlesztő részletek miatt, és a váratlan kiadások se billentik ki a családot az egyensúlyból. Tengerparton nyaral az egész család, saját üdülőrész tulajdonukban, és sorolhatnám. Persze, hogy irritál, bár igazából nem szeretnék az ő bőrükben lenni, csak kiborított, ahogy az anyósom fogadott engem, bosszankodóvá, morgóssá tett a több tucat hangya.
Mindig kiborít, ahogy az anyósom reagál, bármikor, ha valamit kérdezek. Csak annyit kérdeztem tőle, hogy lehet az, hogy nem vette észre a sok hangyát a gyerek ágya mellett a szőnyegen, hiszen egész nap „állítólag” ott ült mellette? Tudom persze, hogy félóránként kimegy dohányozni az erkélyre, független attól, hogy kell-e lázat csillapítani-e, etetni, itatni a gyerekeket, vagy éppen az antibiotikum ideje van. Hát, még akkor tört ki igazán a balhé, amikor megkérdeztem, biztos-e abban, hogy a hangyák nem kerültek-e be Dorka lányom ételébe.
– Mit képzelsz, hogy ennyi feladatot se tudok ellátni?! – mondta ezt úgy, hogy közben mindkét kezével hadonászott, egyébként is, ő csak szívességet tesz, pedig nézhette volna ez idő alatt kedvenc sorozatait is nyugodtan, mit kötözködöm vele, ahelyett, hogy örülnék, hogy ennyit segít nekem.
– Persze, – folytatta, – mert a politikusok olyan abnormálisak, hogy támogatják, hogy az anyák GYES alatt is dolgozhassanak, csak azért, mert nyomatják a sok gyereket, a zabi kölyköket!
Na, ekkor szakadt el a cérna, hogy a saját unokáit azért, mert néha vigyáz rájuk, zabi kölyköknek titulálja! Visszaüvöltöttem neki:
– Anyuka, mégis, hogy nevezheti a saját unokáit így? Beácska hat gyereke bezzeg nem az, ugye, mert a kedvencebbik fiától vannak! A politika az is elintézhetné, hogy ne tudjanak minket kizsigerelni, és ne kelljen közös házban lakni magukkal, hogy lehessen annyi pénzünk, hogy vegyünk saját lakást, maguktól távol, hogy soha az életben ne lássam többet azt a fancsali ábrázatát! De tudja, mit, ki fogom használni, amit sugallt és végleg eldönthetem, a kevésbé kedvenc fiával, aki az én párom, hogy fogadja el a külföldi kiküldetést, és akkor egyrészt, biztos vagyok benne, hogy lesz lehetőségem otthon, nyugodtan dolgozni, másrészt nem lesz gond a kölcsönökkel és azzal sem, hogy az unokáira a sorozatok ideje alatt kell vigyáznia!
De az öreglány sajnos ezt már nem hallotta, csak azt hittem, hogy kiabálok, hogy ugyanolyan üvöltöző stílusban megmondtam neki végre, ami a begyemben volt.
Az az igazság, hogy, ahogy a köpönyegforgató politikusok a Parlamentben, szépen mosolyogva, bólogatva, megköszöntem neki, hogy vigyázott Dorkára. Bár belül egész más zajlott bennem, de jó időtöltést kívántam neki a nap további részében, és ahelyett, hogy örökre kizavartam volna a lakásunkból, ahova egyébként, nem is értem, hogyan, saját kulccsal, jön-megy, politikusokat meghazudtoló nyugalommal, diplomatikusan, hálából, mintha ez lenne a legtermészetesebb, odaadtam neki a friss eperből azt a részt, amelyet magamnak tartogattam. Ő pedig ugyanolyan mosollyal közölte, hogy igazán nem kellett volna, de köszöni, mert látja, hogy hálás vagyok azért, mert ő itt van nekem közvetlen a szomszédban…
