Mostanában találta ki az új játékot.
Akkor játssza, amikor a metrót várja.
Nézegeti a plakátokat, a hosszabb szavakat, és minél több önálló értelmes szót próbál találni bennük.
Legutóbb a percekig való várakozás ideje alatt a vasútállomás szót szedte darabokra.
Huncut örömmel tapasztalta, hogy ebben a szóban megtalálta a vas, a sut, az út, az utál, a tál, az ál, az áll, az OM, az állom, a lom, a más, az ás, ha a vasút, és az állomás szavakat, amelyből összeállt a vasútállomás szó.
Ott áll a peronon, várja a metrót.
Dél pár perccel múlt talán, épp az előbb húzott el a rozsdával tarkított zöld szerelvény az orra előtt.
Most várhat öt percet, hogy, erős szelet tolva maga előtt, nagy slanggal megérkezzen a következő szerelvény.
Hát lepakolja szatyrait, rápillant a legújabb óriásplakátra, amelyről egy férfi és egy nő mered rá.
Lábai közé rendezgeti csomagjait, hogy stabilan álljanak, törékeny is van bennük.
Hogy ezt megint miért a városból cipeli?
Mindig felteszi magának ezt a kérdést, de, amikor már végre felszáll a buszra Kőbánya-Kispesten, sosincs ereje, hogy újra leszálljon két megálló múlva, és úgy menjen a boltba, aztán onnan gyalogoljon haza.
Hát inkább azt választja, hogy cipekedik a városból, és amikor a buszról leszáll, örül, mert közel a lakás, látja is a házukat, amikor a megállóból előreindul.
Csak előre szeret menni, ritkán indul el visszafelé az utcán is. Talán babona, talán csak megszokás, sosem gondolkodott róla, az előrehaladás, bárhova megy, tartalommal bír, hogy halad előre az életében.
Hát már megint sikerült jól felpakolnia, röhejes, hogy cipekedés nélkül el sem tudja képzelni az életét, pedig milyen jó lenne már úgy élni, hiszen mindig kijutott neki a cipekedésből bőven.
Igaz, most, ha kocsija lenne, sem használhatná, az országos szmogriadó miatt.
De, azt is gondolja, hogy nem a gépkocsik leállítása az abszolút megoldás, hiszen előző nap, a BKV buszon lett rosszul, az utastérbe beszivárgó kipufogógáztól.
Akárhogy csűri-csavarja, neki mindig a BKV jutott, nagy csomagok, hátizsák, két szatyor, bevásárlókocsi.
Talán neki volt az országban először bevásárlókocsija huszonhat évesen, akkoriban várta első gyermekét, és nem szeretett volna nagy pocakkal cipekedni.
Bécsben, pár évvel később, a karácsonyi forgatagban, a csak ott kapható holmik helyett, a Burdában látott, és régóta vágyott, divatos bevásárlókocsit vásárolt.
Szép, kockás, alja kemény nagyméretű műanyag tálca, felül cipzárral zárható, nagy kerekekkel, – amely a lépcsőn haladást is segíti, gondolva a budapesti aluljárókra, mindenhol csak lépcsővel megközelíthető helyekre, – keménygumi abroncsokkal, hosszú acél nyéllel.
Évek hosszú során keresztül ezzel szállította, hajnalban, vagy este, azt a sok könyvet, nyáron tankönyvet, amelyeket könyvkereskedőként árusított, hetente háromszor délutánonként, azután, hogy a napi 5-6 óráját letanította, ott az általános iskolájában.
Ahogy telnek a percek, csak bekúszik a régmúlt gondolatok közé a vigyorgó óriásplakát, a két plakátember, akik pimaszul nézik, és a felirat, mely a „FELTÉTLEN BIZALOM” szavakat használja, meggyőzésre, valami banki konstrukcióra.
Erről eszébe jut kedvenc játéka, és rögtön gondolatban ezt a két szót is kezdi feldarabolni.
Ezzel a játékkal az első igazán nagy élmény az volt, – bár már nem emlékszik arra a szóra, amelyet egy számítástechnikai plakáton látott, – amikor az összetett szóban talált újabb szavak száma majdnem elérte a húszat.
Amúgy is érdekesnek találja, hogy a szavak hogyan változnak.
Nézi, az első szót, azt, hogy feltétlen, s ez már mosolygásra készteti.
A feltétlen szót, amelyben benne van a fel, a tét, az el, az ét, az étlen, a len, a feltét, a tétlen.
A feltét, ami a főzeléken van, és a tétlen, amely jelen esetben egy külső szemlélő számára ő, mert egyhelyben állva, lába közt két szatyorral, és egy hátizsákkal, bámul egy óriásplakátot.
Ha most a nyelvújítás kora lenne, lehetne egy étlapon az, hogy spenót feltéttel, és spenót feltétlen, de, hát ez már tényleg vicces, – mosolyog magában, mert ugye a feltétlen, a feltételek nélküliséget jelenti, és nem azt, hogy nincs a spenóton fasírt.
A feltétlen, pedig, nem is lehetne más, egy manipulatív óriásplakáton, mint a BIZALOM.
Egy óriásplakát, amely üzenete peronon álldogálás közben bekúszik az agyadba, az érzékeidbe, a gondolataidba, a lelkedbe, hogy tudasson egy olyan dologról, amelyről eddig tudomásod sem volt.
Szavak, szóösszetételek, azonban neki erről egész más jut eszébe.
A feltétlent már szétszabdalta, most jöjjön a bizalom!
A BIZALOM szó, erről először az óvodás bi-bi-bi, ami bevillan.
Az íz, amely nélkül az étel, az élet nem működik.
Az Izabella szó becézése, az Iza.
Az alom, amely nem csak az állatoknak fontos, hanem minden olyan dolognak, amelynek megteremtették az alapját.
A lomról a tisztítás, az elengedés, ez van most az életében, felváltva az eddig gyűjtögető életmódot.
És, amit már a vasútállomás szóban is megtalált az OM, amely zengetése igencsak fontossá vált élete elmúlt tíz évében.
Az alapszó, a Bizalom a piramis alja, és csúcsa is egyidejűleg.
Annyira belemélyed a szóelemzésbe, hogy csak a besüvítő metrótól tér vissza a jelenbe.
Összekapkodja csomagjait, bevonszolja az utastérbe, ledobja maga mellé a kettős ülésre, lerogy melléjük, átkarolva a sok csomagot, hátrahajol, fejét nekitámasztja a burkolatnak, behunyja a szemét.
Pillanatok alatt mély álomba szenderül.
Lelke messze jár, a feltétlen bizalom kertjében kószál, ahol a fák örökkön termők, a fű mindig zöld, ránk mosolyog a nap, csiripelnek a madarak, csobog a patak, ahol a mosolygó alma, és a csengő szilva terem, ott, ahol gyermekkorában sokat járt, ahol mindenki ismeri a feltétlen bizalmat.
Ott jár, ahol nincs hazugság, átverés, kihasználás, szegénység, hajléktalanság, politika, csatározások a szomszéddal, családi drámák, elkeseredett, szomorú szemű emberek, ahol, amit nyújtasz, azt kapod. Bizalomért bizalmat.
Arra riad, amikor a géphang felszólítja, szálljanak le, mert a végállomásra érkeztek.
Összenyalábolja csomagjait, hátára feltornázza hátizsákját, és kicsit szédelegve az álomtól, elindul a mozgólépcső felé, még nem érezve a csomagok súlyát a hátán és a vállán.
