Varga Béla: Szivárvány

Ági a legszívesebben a falhoz vágta volna a telefonját… De akkor megint vehet egy újat, ami nem olcsó játék. Szóval inkább kinyitotta a szemét, és kikapcsolta a süvítő hangú ébresztést.

Tudta, hogy ha most nem mászik ki az ágyból, akkor egy nap megint kiesik, és azt nem akarta. Persze lehet, hogy ma ráhibázik…

Kicsit fájt a dereka, és elfeküdte a nyakát. A feje zsongott, tegnap túl sokáig olvasta a hacker fórumokat – pedig nem is látott semmi újat. Szóval egy szokásos hétköznap reggel volt.

Félig még emlékezett az álmára, de mintha az egész távolodott volna. Próbálta összerakni a foszlányokat, de azok inkább a feledés feketeségébe merültek, mintsem összeálltak volna kerekebb egésszé.

Pedig valamiért fontosnak tűnt… Emlékezett, hogy álmában találkozott valakivel, akit ismert, és az mondott valamit… Ő meg… tolmácsolt? De kinek és miért?… Már évek óta felhagyott a tolmácskodással… Meg mintha valami szivárvány is lett volna az álomban.

Már sosem fogja megtudni… Persze a szivárványon, azon nem lepődött meg. Az már öt éve szerves része az életének… De most erre sem akart gondolni. Tegnap este előre leírta magának, hogy ma mikkel fog próbálkozni. Fő a szisztematikusság! Legalábbis az utóbbi két évben már igyekezett így hozzáállni.

Kiment kávéért, és megnézte az időt. Már nem fért bele egy gyors fürdés, ezért a pizsamájában ült le a gép elé. Megmozgatta az egeret, és már ott is volt a bank honlapján. Ránézett a sarokban lévő órára: 05:58.

Még két perc… Szürcsölt egyet a csészéből, majd óvatosan letette a billentyűzet mellé. Felhúzta a lábait a székre, és átkarolta őket. Becsukta a szemét, és próbálta felidézni apja arcát. Csak homályosan sikerült.

Öt éve halt meg, egy januári, hideg délutánon. Ági minden nap bement hozzá a kórházba. Az utolsó előtti este apja kérte, hogy írjon le egy fontos dolgot, aztán össze-vissza beszélt. Ági írta, és közben halkan sírt. Azt hitte, hogy apja már félrebeszélt.

Egy hónappal a halála után jött rá, hogy azt a jelszavát diktálta le, amit soha senkinek nem mondott el előtte, és nem is írt fel sehova sem.

Még most is emlékezett az egészre: „Nagy Elemér felkiált. Kis Géza és Jolán kérdezi. Semmi. Newton négy kiskatonát alávon. Apró Marcsi szexpóz. Nagy Feró kis pirulával hat.”

Lefordítva így lett meg, hogy „E!gj?0N4k_m69Fp6”

Nagyon büszke volt, hogy rájött. Úgy történt, hogy nézegette a leírt kuszaságot, és a „szexpóz” szöget ütött a fejébe. Egyszer apja sok-sok évvel azelőtt mintha azt mondta volna, hogy a legfontosabb jelszavaiban mindig szerepet kap a szex. Nevetett, amikor erről beszélt. Azt mondta, hogy ha már nem csinálja, akkor legalább hadd maradjon meg a gondolataiban.

Tehát így lett meg a jelszó, amivel apja legtöbb online felületébe bejutott. Kivéve egyet. Ami persze a SafestBank volt. Mi más lett volna?… A világ első bankja, ami a számlavezető halála után húsz évig zárolja a pénzt a hivatalos örökösök elől, meggátolva, hogy bárkit is a vagyona miatt öljenek meg.

Abba persze nem gondoltak bele, hogy néha valaki csak úgy természetes módon meghal. Na most akkor húsz évig mi lesz?…

Erre mondták, hogy ott van az online felület. Amennyiben oda be tud lépni, akkor ott átutalhatja a pénzt saját számlára.

Az már más kérdés, hogy nem lehet új jelszót kérni, és az apja által beállított jelszóemlékeztető alapján kellene kitalálni a jelszót… Igaz, még örülhet, hogy egyáltalán tudta az email címet és oda be tudott lépni.

A jelszóemlékeztető pedig egyetlen egy szóból állt.

Szivárvány.

Ennyi, így. Semmi utalás, még egy ködös félmondat sem. Csak simán „Szivárvány”…

Ági rájött, hogy nagyon elkalandozott, ezért gyorsan kinyitotta a szemét. 05:59. Még egy perc. Engedte, hogy gondolatai tovább kalandozzanak és visszasüllyedjenek a múltba – de már nem csukta be a szemét.

Szivárvány… Mennyi emléke van ezzel az egy szóval kapcsolatban… Először is, kislányként ez volt a kedvenc színe. Aki azt mondta, hogy szerinte ez nem is szín, attól mindig durcásan elment.

Az is eszébe jutott, hogy az összes plüssállatát így nevezte el. Akármilyen babának, állatnak, vagy akár rajznak kellett nevet adni, az Szivárvány lett.

Az is eszébe jutott, amikor egy kis vízesésnél mini-szivárványt láttak a szüleivel. Milyen régen volt… még anyja halála előtt… Valahol még mindig megvan az a fénykép, ahogy hárman állnak az apró vízesés mellett, és mögöttük egy embernagyságú kis szivárvány látszik.

Sok szivárványos emléke volt. Épp ezért keseredett el annyira ettől a jelszóemlékeztetőtől. De ma talán sikerrel jár… Ránézett a post-it cetlire, amit tegnap a monitorján hagyott.

„OrangeRedIndigoGreenBlueYellowViolet,
OrangeRedIndigoGreenBlueVioletYellow,
OrangeRedIndigoGreenVioletYellowBlue”

Elfintorodott. Elege volt ezekből a színekből. Az első hónapokban csak úgy találomra próbálkozott. Aztán rájött, hogy legalább le kellene írnia, hogy milyen jelszavakkal próbálkozott eddig. Idővel kifogyott az ötletekből. Két éve kezdett el módszeresebben haladni.

Akkor kezdett el jobban utánanézni a jelszók feltörésének és a kódfejtésnek. Minél többet tudott ezekről, annál nyomottabb lett a kedve.

Naponta három próbálkozása van, és még azt sem tudja, hogy jó úton jár-e… 

Biztos volt benne, hogy apja beletett valami csavart abba, hogyan jut el a Szivárványtól a jelszóig. Felfedezte, hogy egyes nézetek szerint nem hét, hanem hat szín van a szivárványban – a kétféle kék helyett csak annyit mondanak, hogy kék. Ez jó kezdetnek tűnt.

Több, mint egy évbe telt, amíg végigpróbálta a szivárvány hat színének permutációit angolul és magyarul is. Több, mint egy év…

Aztán elkezdte ugyanezt hét színnel. Túl egyszerűnek tűnt apjához viszonyítva, de nem volt jobb ötlete. Már fél éve csinálta, és már nagyon unta. Irtózott a gondolattól, hogy még négy teljes év ennek a hét színnek a különböző sorrendjeivel, ha ezt a vonalat folytatja…

06:00-ra váltott az óra, ez kizökkentette a gondolataiból. Eljött a tettek ideje. Megnyitotta a böngészőt és betöltötte a titkos webcímet.

„Hello Agi,
Good luck!”

Nem tudta, hogy a bank programozói komolyan gondolták-e ezt az üzenetet, vagy csak ugratják. De most nem is érdekelte. Begépelte a felhasználónevet, majd a mai első jelszót… Nem nyert.

Következő jelszó… Ez sem nyert.

Harmadik jelszó… Sikertelen. Kizárták a rendszerből. Ahogy mindig. Holnap próbálkozhat újra.

Ági lebiggyesztette az ajkait, és kikapcsolta a gépet. Feltett egy második kávét, és elment zuhanyozni. Közben gondolkodott.

Apja ezen a számlán tartotta a családi vagyon oroszlánrészét. Ide kapta a fizetését, ide kapta a jogdíjakat, ide kapott mindent.

Szerencsére a számlák is innen lettek automatikusan fizetve, így a lakás költségeivel nem kellett törődnie – elköltözni már nem tudott volna, mert akkor már nem lett volna pénze fenntartani magát.

Apja szerette a fejtörőket, sok rejtvényt készített. Nagyon büszke volt erre, és azt gondolta, hogy lánya is örökölte rejtvényfejtő képességét. Ági ebben napról napra egyre jobban kételkedett..

Élete legnagyobb rejtvényét lehet, hogy húsz év alatt sem fogja megfejteni.

Fürdőköntösben ült le a második kávéval, és gondolkodott. Ez a jelszóemlékeztető biztos, hogy neki szól…

Vajon mi a rosszabb? Az, ha csak húsz év késéssel jut örökölt vagyonához, vagy az, ha húsz év alatt sem sikerül megfejtenie apja utolsó feladványát, és így soha nem tudja meg, mi is a megoldás?…

Iszogatta a kávét, és két korty között maga elé motyogott.

„Apa… Mire gondoltál vajon, amikor azt írtad a jelszóemlékeztetőbe, hogy Szivárvány?…”

– – –

Hét évvel ezelőtt…

Ági apukája a számítógép előtt ült, és az elmúlt negyed óra alatt már háromszor megtörölte a szemüvegét, és kétszer hátrasimította a haját. A maradék időben az állát vakargatta. Nehéz döntés előtt állt. Még egyszer elolvasta, amit a képernyőn látott:

„Kérjük, adja meg az új bankszámla jelszavát!”

Mit adjon meg? Ha húsz évvel fiatalabb lenne, akkor már rég beírta volna a szokásos legtitkosabb jelszavát. Amit rajta kívül senki más nem tud, és várhatóan a sírba viszi magával. Pont ezért nem írhatja ide be. Nem, mert most már öreg. Bármikor meghalhat… És akkor a lánya mit fog tenni? Az emailjébe már most is be tud lépni, szóval kér jelszó emlékeztetőt. Tehát olyan dolgot kell ide beírni, amit a lánya biztos azonnal kitalál majd az emlékeztető segítségével… De mi legyen ez a jelszó?

Ági angoltanárnak végzett, de sosem tanított. Könyveket fordít és tolmácsol. Szóval a mindennapjainak a része az, hogy ide-oda fordít szavakat… Akkor induljunk ki ebből!

Ági kiskorában a szivárványokat szerette a legjobban… Angolul Rainbow. Szétszedve „rain” + „bow”… ami magyarra visszafordítva „eső” és „íj”. Na, ennyi, egy tolmács azonnal rájön erre!

Az idős férfi hatalmas vigyorral írta be, hogy „EsőÍj”.

Még entert sem kellett nyomnia, már olvashatta is: „Kérjük, ne használjon ékezetes betűket.”

Hát legyen. Törlés, és beírta: „EsoIj”.

Újabb üzenet villant fel: „A jelszónak legalább 8 karakter hosszúnak kell lennie.”

Hogy azt a mézesmázas irgumburgum galócáját! – mondta félhangosan a férfi. Rövid töprengés után levette a szótárt a polcról, és kinyitotta a „bow”-nál.

Hát persze! – csapott a fejére – Meghajolni! Azt is jelenti, hogy meghajolni! És az én szuper Ágim biztosan tudja ezt, hisz tolmács, eszébe fog jutni.

Visszaült a gép elé, és beírta jelszónak: „EsoMeghajolni”.

Na, ezt elfogadta a gép. Végre! Jött a következő oldal:

„Kérem, adjon meg egy jelszó emlékeztetőt! (Ne a jelszó legyen, hanem egy szó vagy mondat, amiből rá tud jönni, amennyiben elfelejtené.)”

A férfi mosolygott. Egyértelmű volt számára, hogy mi lesz ehhez a jelszó emlékeztető. Egyetlen egy szó elég, mert Ágika ebből már biztos tudni fogja.

Szivárvány.