Hallom, ahogy sírsz a szobádban. Még nem alszod át az éjszakát. Azon gondolkodom, vajon felkeljek-e hozzád, vagy hagyjam, hogy álomba sírd magad. Az egyik nézet szerint mindig fel kell venni a gyereket, amikor sír, ne érezze magát soha egyedül. A másik nézet azt hirdeti, hagyjam sírni, megszokja majd, s ha megtanulja, hogy nem veszik fel…
Anya vagyok. Gyermek vagyok. Unoka, nagyszülő, nagynéni, testvér vagyok. Anyám, gyermekem, unokám, nővérem, húgom. Az összes női felmenőm és leszármazottam vagyok. Minden és mindenki vagyok.
Állt a tenger partján. Haját tépte a szél, ahogy az 5-6 méter magasra is felcsapó tajtékzó hullámokat nézte. Élvezte a zabolátlan víz látványát, és azt, ahogyan ettől csitulni kezdtek a benne háborgó érzelmek. A napok óta őt uraló mérhetetlen düh, amely szanaszét tépte nyugalmát, lelke békéjét. Honnan, s mitől ez a tombolás benne?