Hallom, ahogy sírsz a szobádban. Még nem alszod át az éjszakát. Azon gondolkodom, vajon felkeljek-e hozzád, vagy hagyjam, hogy álomba sírd magad. Az egyik nézet szerint mindig fel kell venni a gyereket, amikor sír, ne érezze magát soha egyedül. A másik nézet azt hirdeti, hagyjam sírni, megszokja majd, s ha megtanulja, hogy nem veszik fel mindig, végül átalussza majd az éjszakát. Melyiknek higgyek? Melyik alapján cselekedjek? Míg ezen morfondírozom, elszenderülök.
Vigyázlak, ahogy csúzdázol a játszótéren. De hiába minden gondos mozdulatom, Te lezuhansz. Fekszel a földön, és teljes némaságban nézel rám. Atyaég. Mi történt veled? Lehet, hogy agysérülést szenvedtél? Kómába esel? Rohanás a kórházba, röntgen, vizsgálatok sokasága, körömrágás, sírás, önvád, mire kiderül: minden rendben. De Te még mindig néma vagy, egy szót sem szóltál azóta. Istenem, mit tettem veled? Most már örökre ilyen maradsz? Gyötrődhetem egész életemben, mennyire nem őriztelek.
Nézem, ahogy csacsogsz, barátkozol, futkosol. Idegenek, s barátok egyaránt körülötted. Beszélni akarnak veled, vagy csak érinteni. Ó, nem, hiszen bántanak. Rajtad nevetnek, téged kergetnek. Vagy mégsem? Mintha megfordulna a helyzet. Már magam sem tudom. Hol így, hol úgy mozogsz a körükben. Meghívjam őket, hogy jobban szeressenek? Vagy ne engedjelek el hozzájuk, hadd érezzék a hiányodat? Hosszú-hosszú idő, amíg elfogadom: ez a Te ügyed.
Melletted ülök, amikor a leckéd írod. Nehezen megy, még nem érted a lényeget. Vagy mégis, csak másképp látod? Nahát, hiszen ez egy új nézőpont. Milyen kreatív vagy! Milyen okos, ahogy kifejted a gondolatod! Miközben hallgatom, ahogy a verset magolod, megannyi érzés cikázik át rajtam. Már szavalsz, hangsúlyozol, előadod. Mekkora csoda vagy!
Ott vagyok veled, amikor összetörik a szíved. Ó, az a szemét, nem figyelt rád eléggé, nem értékelt téged úgy, ahogy megérdemled. Hát nem látja, hogy a gyémántok királynőjét veszíti el? Nem látja, mennyi mindent adsz neki? Vagy lehet, hogy túl sokat kap? Lehet, hogy Te ragaszkodtál jobban? Sebaj. Majd a következő jobban megy. Egyre szebb és szebb kapcsolatokat kapsz majd, Kincsem. Emeld fel a fejed, mosolyogj hát. Egyetlen könnycseppet sem érdemel már.
Végig kísértelek, ahogy felnősz, végül elengedem a kezed. Állsz a világban értetlenül, tapogatózva, óvatosan építed az életed. Figyellek a távolból, és bízom benne, hogy amit kaptál, elég volt mindehhez.
Rengeteg, rengeteg emlék, ami összeköt minket. Apróságoknak tűnő események láncolata, amelyek kitöltötték elmúlt éveinket. Közös nyaralások, születésnapok, karácsonyok. Vicces szólások gyűjteménye a hűtőn. Egy-egy szó, egy-egy sztori, és máris együtt nevetünk. Hogy ez mennyire jó!
Tanítottalak. Tanítottál. Most rajtad a sor. Tanítsd Te is gyermeked.
Gyönyörű írás! Köszönöm, hogy olvashattam!