P. Sulyok Júlia: Csak egy sóhajtás

Állt a csodálatosan kék ég alatt egy hatalmas mészkőtömb árnyékában és nem akarta elhinni, hogy most éppen több mint hatezer évet röpült vissza az időben. Felfoghatatlan! Akkor is éltek emberek ezen a helyen, akik nevettek, sírtak, szerettek, gyűlöltek és ilyen csodálatos templomokat építettek, ami itt rejtőzött egy hegy alatt évezredeken át, amíg egy nyughatatlan régész…

Köbli Szilvia: Végzet

Abban a pillanatban, amikor a nap felbukkant a horizonton, a hóhér fáklyája lángra lobbantotta a máglyát. A száraz fa azonnal lángra kapott, a papok buzgó imádságát lassan elnyomta a tűz ropogása. Más hang nem hallatszott, az emberek némán, lesütött szemmel álltak. Rengetegen voltak, nem csak a városból, de a környező falvakból is tömegeket vonzott az…

Kiss Zita: Az utolsó közös emlék

A dugóban ülve eszébe jutott az apjával töltött utolsó hétvége. Gondos tervezést és jó pár egyeztetést igényelt a rendkívüli program megszervezése, de szívesen tette. Azon a szombati napsütéses kora reggelen izgatottan indult útnak. A jobb időket is látott sötétkék furgon, amit az egyik barátjától kért kölcsön, szerencsére az első próbálkozásra beindult.

Zsubrits Zsolt: Búcsúzás

Megint befészkelte magát az ősz az udvarba a fák és bokrok közé. Hűvösekké, nyirkosakká váltak a hajnalok. Az este is korábban érkezett meg félelmet keltő sötétjével. A szél egyre bátrabban, erősebben játszott a haldokló levelekkel, és kitartóan edzett arra, hogy a hópelyheket is megleckéztesse.  De ez a mostani elmúlás, hidegedés kicsit más volt, mint a…

Engi Zsuzsanna: Mécsesek

Lily gyorsan végzett a bevásárlással. Még nem volt négy óra, de máris akkor tömeg tolongott a polcok között, hogy a nyugodt válogatás élménye odalett. A papír fecnit bordó táskája oldalzsebébe süllyesztette, utólag már nem akarta előkotorni. Emlékezetből megpróbálta összeadni, 3 mécses a mamáékra, három anyáékra… vagy kettő és amoda meg négy?

Rónai Katalin: Mécsesek fénye

Előző nap és egész éjjel zuhogott az eső. Széllel torkoskodva, ablaknak csapódva, zörögve a leengedett redőnyön, és kopogó szellemként, a párkányon. A kopogás azt is jelezte, megérkezett az az ősz, a nemszeretem esővel.

Agota Sandorfy: Az út vége

“És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg;”   Egy szép Petőfi-gondolat. Meglepő, de tavasszal és ősszel hal meg a legtöbb öreg. Vagy ők is csak elalszanak? Ilyenkor a levegő telítve van a beérett termés nehéz illatával, de már az elmúlás szele lengedez, hogy utat csináljon a jövőnek.