Szimulációs játék

Parlagi Erika: Szimulációs játék

 

A palota ajtaja tárva nyitva állt, hogy a tengeri szellő kereszthuzata jobban átjárja a baldachinos ágyat. Az udvar lakói izgatottak voltak, várták, hogy a király és a királyné megjelenjek a pulpituson és kihirdessék az eredményt.

Ismerték a király akaratát, tudták mennyire szereti a lányát. A Király szíve belesajdult abba a gondolatba, hogy elengedje szeretett gyermekét. De a szabad akarata ellen semmit sem tehet. Bárhogy is dönt a hercegnő, neki el kell fogadnia. Ez az utolsó teszt dönti el a hercegnő sorsát: megy vagy marad. A királyné szíve is remegett, csodálatos gesztenyebarna fürtjein lecsorogtak a könnyek. Egyetlen szeretett lányukat el kell hogy engedjék, ha úgy dönt, hogy részt vesz a kísérletben.Nem értették a szülők miért akar elmenni,hiszen mindene megvan amit a másik helyen soha de soha nem kaphat meg. A királyné végigpásztázta tekintetével a palota minden apró zugát. Ez a palota volt az építészet remeke. Minden egyes apró porcikája nemesfémből készült. A legkiválóbb művészek és ötvösök faragtak ki minden apró részletet. A palota minden része olyan volt, mint egy fénytemplom. A Napfény visszatükröződött az aranyborításon és megsokszorozta erejét. Fényárban úszott teljes pompájában. A király és a királyné nagy szeretetnek örvendtek. Olyan pompás királyság volt, aminek híre messze földön elterjedt. Maga volt a béke és a szeretet birodalma. Itt nem voltak betegségek, se konfliktusok, se kizsákmányolás.Mindenki szeretetben és békében szolgálta egymást. Mindenkinek megvolt mindene, itt az önérdek ismeretlen fogalom volt. Bár tanultak és olvastak, arról, hogy volt effajta társadalmi norma, de számukra ez érthetetlen fogalom volt, hiszen tapasztalati úton ezt nem ismerték. Ők az egység törvényét élték és ismerték. Az egység törvényét egyszerű volt követni, mivel  tudták, hogy mindannyian részei egy nagyobb egésznek. Nem elkülönültnek tekintették magukat egymástól, hanem bár egyénként saját tapasztalatokkal létezőnek, de ugyanakkor egy teljesség részeként is, ahol mindannyian ugyanannak az egésznek a részei. Így mindenki mindenki épülését szolgálta, hiszen voltaképpen mindenki a nagy egészet és ezáltal önmagát szolgálta. Társadalmuknak ez volt az egyik alappillére. Olyan fejlettségi szinten voltak, hogy mindannyian társteremtőkként tevékenykedtek. Ők felügyelték azt a programot is, amelyen most maga a hercegnő készült részt venni. Ez egy szimulációs program, mely olyan komolyan felépített, hogy az illető, mikor belép a szimulációs játékba nem tudja többé azt, hogy kicsoda és azonosul azzal a helyszínnel és szereplővel, akit azelőtt ő maga formált meg a legapróbb részletekig menően. Akik ebben a királyságban éltek mindenkinek megvolt a lehetősége, hogy saját programot írjon. Tetszés szerint választhattak maguknak helyszínt, kort, személyiséget és tapasztalati listát. Ezen a programon mindenki annyi időt dolgozott amennyit csak akart. Itt az időnek sem volt nagyobb jelentősége, mivel sokkal lassabban telt, mint a földi idő. A hercegnő már olyan régóta szeretett volna részt venni ebben a programban, de szülei iránt érzett mérhetetlen szeretete eddig visszatartotta. Néhány szimulációs teszten ugyan már részt vett, ahol bepillantást nyert abba a helyszínbe amivel később már teljesen azonosulni fog. Ahogy pörögtek előtte a filmkockák hihetetlennek tűnt számára, hogy nemsokára már az lesz számára a valóság, és felfoghatatlannak tűnt számára, hogy az, aki ő valójában egyáltalán nem fog emlékezni. Teljesen paradox helyzet. Lehetetlen, hogy ne emlékezzen. Ez az érzés, olyan mélyen kódolt, hogy lehetetlen elfelejteni. De a program fejlesztői biztosították a hercegnőt, hogy a program hibátlan, amint belép a szimulációba minden addigi emléke igazi önmagáról törlődik a szimuláció alatt. Amint a programnak vége visszatér igazi önmagához, visszanyeri igazi öntudatát és közösen megnézik a szimulációt. Ez volt az utolsó próba amin a hercegnő részt vett, ha a próba után rábólint a programra, akkor azonnal elkezdik az utaztatását. Az út idejére igazi önvalója a palotában marad,teste mindvégig a baldachinos ágyon marad és mély álomba merül. Amint a palotában elalszik, a szimulációs programban felébred és semmire nem fog emlékezni az előzményekről. Ebben a a programban a korlátokkal fog megismerkedni, különféle törvényeknek fog engedelmeskedni és mivel azt tartja majd egyetlen valóságának, ezért teljesen új tapasztalatokra fog szert tenni. Ezek a tapasztalatok képessé teszik majd elfogadni bizonyos motivációkat, amiről addig fogalma sem volt. Mikor kívülállóként figyelte a teljes programot lehetősége volt arra, hogy megfigyelje bármely résztvevő viselkedését, jellemét, belelásson gondolkodásába, nézte, ahogyan a sok apró részlet összeáll egy nagyobb egésszé. Nem értette a játékosok viselkedését, olyanok voltak, mint a vakegér, aki egyik lyuktól menekült a másikig, és fogalma sem volt, hogy mi elől menekül. Ami kívülállóként oly egyszerű, az belülről sokkal de sokkal bonyolultabb.Már nagyon várta, hogy megtapasztalja azt a valóságot. Várta, hogy szembesüljön a korlátokkal. Abban bízott, hogy valahol mélyen tudni fogja,hogy mi az igazi valóság, ha nagyon megijedne. Tilos volt bármiféle emlékképet megőrizni és magával vinni, hiszen akkor a program nem töltené be azt a funkcióját, amiért íródott. A hercegnő ott feküdt az ágyon, szülei mellé feküdtek. Az öreg király még egyszer megkérdezte lányát, hogy biztos-e a döntésében. A  hercegnő kiválasztott egy jelenetet, ahol megmutatta azokat az embereket, akik a szüleit játsszák majd el. Látta arcukon a keserűséget és a mérhetetlen fájdalmat. Úgy érezte le akarja mosni arcukról ezt a fájdalmat és szeretetével kisimítja majd a fáradt ráncokat.

– Nekik sokkal nagyobb szükségük van rám Atyám! Tudom, hogy segíteni tudok. Csak ennyit akarok a fájdalmat szeretetté varázsolni.

– Tudom kincsem- szólt a kiráy, de amikor ott leszel annyi fele szóródik a figyelmed, hogy ez már nem lesz fontos. Úgy fogod érezni sokkal fontosabb feladataid vannak. Olyan csekélynek tűnik majd, hogy elfeledkezel róla. És szomorú leszel. magányos, sokszor és nem tudlak majd megvigasztalni, mert ellenkezik a játék szabályzattal. És emlékképet sem vihetsz.Tudom, ez most érthetetlen, de tudom miről beszélek.

– De én úgy érzem, hogy van valami bennem, ami olyan elemi, hogy a szimuláció sem fogja feledtetni. és az a szál, ami örökre összeköt veled, az is segít majd, ha valóban annyira elvesznék!

-Igen, ez a  szál örökre megmarad és nincs nagyobb törvény ennél, ennek elvágására senkinek sincs hatalma. Ha elég kitartó leszel, akkor ezen a szálon keresztül tudok majd segítő kódokat küldeni, de ezeket neked kell megfejteni és nem könnyű, mert mások a törvények.

A hercegnő továbbra is elképzelhetetlennek tartotta, hogy semmire se emlékezzen, hiába minden figyelmeztetés. Szorosan átölelte szüleit, a csillagok fénye baragyogott a nyitott ablakon át, az óceán pedig hullámaival a sziklafalat döngette. Beszívta a csodálatosan tiszta levegőt, amjd bólintott, hogy mehet a játék. Szülei arcán könny csordult le. A király félrevonult szobájába és sírt. Sírt, mert tudta, hogy imádott lánya szenvedni fog. Még ha csak szimuláció is, de valőságosnak fog tünni. És egy ideig nélülöznie kell szeretett társaságát. Várta már azt a napot, amikor az egész palota ünnepelni fogja a hazatérését és beszámol tapasztalatairól.

Egy ideig még időzött a szobájában, majd elindult megkeresni a királynőt, mert fontos vendéget vártak, Egy régi vándor érkezése esett a mai napra, aki ma tér vissza a szimulációból. Fontos küldöttségi szerepet vállalt és most ennek a tapasztalatáról fog beszámolni az udvarban. Már minden készen állt a fogadására. Hatalmas ünnepség várja mindig a bátor játákosokat.

Parlagi Erika
Parlagi Erika