– Mondd, hogy ezt nem így tervezted! Hogy jutottunk idáig? – nézett dühösen Jenő a barátjára.
Az felkapta a fejét és mordult egyet:
– Gondolod, hogy direkt intéztem így? Nem megmondtam neked, hogy maradj távol, amíg körül nem nézek, hogy minden rendben van-e? – csattant fel indulatosan Benő, miközben újabb kísérletet tett arra, hogy kiszabaduljon a fogságból.
– Egy szóval sem említetted, hogy veszélynek lehetek kitéve! – pufogott tovább Jenő.
– Gondold, hogy magammal hozlak egy akcióhoz, ha már az elején tudom, hogy belekeveredünk valamibe?
– Nem, persze, hogy nem – enyhült meg Jenő -, de azt azért még mindig nehezen tudom felfogni, hogy titkos ügynök vagy.
Hosszasan összenéztek, majd Benő folytatta:
– Hidd el nekem, hogy nem árultam volna el most sem, ha nem lett volna szükségem a segítségedre.
– Miért hoztál magaddal?
– Mert a királynőt veszély fenyegeti. Valaki le akarja taszítani a trónjáról és ezzel felségárulást követ el.
– Hogy jutott ez a tudomásodra?
– Hallottam a közmédiában egy MYR kódolással közé tett híreket.
– MYR kódolás?! Az mi? – kérdezte csodálkozva Jenő.
– My Room-rendszer. Mindegy, lényegtelen – legyintett egyet Benő. Vagyis legyintett volna, ha a kötelek nem tartották volna olyan szorosan fogva. Így folytatta:
– Visszafejtettem a kódot és úgy kaptam meg a helyszínt és ezt az éjjeli időpontot. Téged azért hoztalak magammal, hogy fedezz, ha baj van. Nem gondoltam volna, hogy olyan forrófejű vagy, hogy csak úgy utánam rohansz – mondta egy hosszú sóhaj kíséretében.
– És most mit tegyünk? – nézett körül kétségbeesetten Jenő.
– Csöppet sem rózsás a helyzetünk. Ha ki is jutunk innen, a szabadságunk semmit sem fog érni, ha nem tudjuk időben figyelmeztetni az ide tartó királyi menetet. Amennyiben a királynő meghal… nekünk befellegzett – vonta le a következtetést Benő.
– Csak tudnám, hogy ki lehet az, aki a felség területeire feni a fogát…? – adta át magát Jenő a töprengésnek, de nem tudta tovább folytatni, mert zajt hallottak.
Ijedten egymásra néztek, hiszen a mozgolódás csak azt jelenthette, hogy testőreivel közeledik a királynő. Hevesen rángatózva próbáltak kiszabadulni, hogy a csoportot figyelmeztessék a csapdára, de ezzel csak azt érték el, hogy a kötelek még szorosabban fonták körbe őket. Minden igyekezetük hiábavaló volt.
A lámpa fénye egyre haloványabbá vált, Jenő és Benő csupán két sziluett lett a fokozódó sötétségben, s a torkukra tekeredő fonat miatt, hangjuk halk suttogás volt.
A királyi felség testőrei óvatosak voltak, de arra ők sem számítottak, hogy egy hirtelen felkerekedő szélroham nagy sebességgel a foglyok felé sodorja az egész menetet.
Az ellenállás hasztalan volt, mindenki belegabalyodott a kötelek szövedékébe.
A háttérben – a trónbitorlás hamis álhírének terjesztője – egy pók, mély megelégedéssel figyelte, amint a szoba szúnyogkirálynője, kíséretével együtt, a halványan világító lámpa köré szőtt ragacsos hálóban vergődik. Megvan a vacsora – gondolta magában és elmosolyodott.
