Zsuzska mindentől félt. Már kicsi korától kezdve. Először – a családja elmondása szerint – csak a porszívó hangjától, de aztán idővel ezek a félnivaló dolgok szépen szaporodni kezdtek Zsuzska életében.
Félt az apró bogaraktól, a gyerekektől, a túl sokat kiabáló anyjától, de különösen félt a házuktól nem messze lévő rosszhírű utcától, mert ott állítólag sok bűncselekmény történt. Legalább is a kortársai ezzel ugratták. A lakótelepi gyereksereg el is nevezték őt Félős Zsuzskának. – Zsuzsika, Zsuzsika, hát miért félsz a Gengszterek utcáján végigmenni? Nem lesz bajod, csak a nyakadat vágják el! – mondták vihogva. Zsuzska egy jó ideig így élte az életét. Nem járt le játszani, inkább otthon olvasott a szobájában. Csak ne kelljen félnie és ne bántsák, cikizzék a társai, a testvérei, a szülei …, az emberek.
Már 9 éves volt, mióta az eszét tudja, félt. Félt, hogy a testvére ismét gúny tárgyává teszi őt a „barátaik” előtt. Félt, hogy az anyja megint dühösen fog hazajönni a munkából, mert nem tudta megváltani a világot és megint őrjöngeni fog apával. Félt, hogy apja megint tőle várja a vigasztalást, egy vigasztaló ölelést, amiért feleségével összeveszett. Félt, hogy anyja valami mondvacsinált ürüggyel beléköt és megint a hajánál fogva fogja megrángatni. Szenvedett tőlük és félt. Félt, mert nem tudta, mit tehetne, hogy ne bántsák már annyit.
Egyetlen dologtól nem félt: egy krokodiltól. Egy szemüveges krokodiltól. A fürdőszobájukban „lakott”, persze senki nem vette észre, csak ő. A kád hátsó oldalán, a csempén született meg és rajzolódott ki egy idő után. A penészfolt, amit – kislány létére – próbált letakarítani, de sohasem sikerült egyetlen erős tisztítószerrel sem. Nos ez a penészfolt idővel egy szép kis formát vett fel, egy szemüveges krokodil mosolygott rá, amikor csak ránézett. Fürdés közben mindig megérintette, s ilyenkor úgy érzékelte, hogy a krokodil még rá is mosolygott. Idővel, amikor senki nem hallotta, szóba is állt vele. Ő lett a barátja, neki el merte mondani, hogy mennyire fél mindentől és mindenkitől.
Ám egy nap – nem volt biztos benne, hogy a krokodil válaszolt, vagy a fejéből pattant ki egy szikra –, egyszer csak ezt hallotta: „Nem élheted így az életed! Nem retteghetsz mindentől és mindenkitől minden álló nap!” S ez kiabált órákon át a fejében, úgy vélte biztos a Szemüveges Kroki – mert így nevezte el – üzen neki ilyen hevesen.
Nyári nap volt, ragyogóan sütött a nap. A hang hatására eldöntötte, bármi történjék, ő bizony átmegy azon az utcán. Lehet, hogy ennél a félős életnél még a halál is jobb – futott át ez a morbid gondolat az agyán, amiért szégyellte is kicsit magát. De erősen kalapáló szíve ellenére mégis elindult otthonról. – Csak sétálok egyet, vetette oda a testvéreinek, akik ezt csodálkozva vették tudomásul, de nem nagyon firtatták elmenetelének okát.
Elindult az utca felé és reszkető lábbal, izzadó tenyérrel, gombóccal a torkában, de ment rendületlenül. Szép lassan ment, tudni akarta, miért olyan veszélyes az az utca.
Bekanyarodott és látta, hogy egy bácsi nézeget kifelé az első emeleti ablakon, éppen dohányzott és eregette kifelé a füstöt. Aztán továbbment. Sima, emeletes lakóházak sorakoztak sorban, egymás után. Az egyik kapualjnál egy kislány játszott az édesanyjával. Ismét meglepődött. Nahát …, itt normális emberek laknak? Ment tovább. Látta, hogy egy vendéglátó helyhez közeledik. Megijedt …, biztosan kocsma, sok részeggel. Még vadabbul kalapált a szíve, lába reszketett és csak remélni merte, hogy mások ezt nem látják. Ahogy közeledett, azt hitte elájul. Ment-ment, már nagyon közel volt, nem adta fel. S akkor meglátta, hogy ez a hely tényleg egy kocsma. Ahol délelőtt viszont fagylaltot árulnak.
– Nahát, biztos a gengszterek is szeretik a fagyit. – gondolta magában. Nézte az embereket és a csivitelő gyerekeket, ahogy ették a hideg nyalánkságot. – De kár, hogy nem hoztam el a zsebpénzem. – gondolta Zsuzska, szájában összefutott a nyál.
– Szervusz kislány, téged még nem láttalak erre! Itt laksz valahol? – szólította meg a néni, aki a fagyit árulta.
– Nem, picit messzebb lakom, csak erre még sosem jártam, így elsétáltam errefelé.
– Gyere, kóstold meg a fagyinkat! – mondta a néni.
– Sajnos nem hoztam pénzt – mondta Zsuzska, de a néni már adta is a kezébe a fagyit.
– Nem baj, ez most a cég ajándéka! Gyere máskor is hozzánk fagyizni! – szólt a néni hozzá kedvesen mosolyogva.
Zsuzska nagyon boldog volt és büszke volt magára. Este, amikor fürdött, megesküdött volna rá, hogy Szemüveges Kroki nem csak mosolygott, hanem rá is kacsintott a csempéről.
