Anya és Apa azt hiszi, hogy ők irányítják a családot, bár mióta megszülettem én és a húgom, és még lett egy édes cicusunk is, Bolyhos, azóta kezdik lassan felülírni ezt az elképzelésüket. Nyilvánvaló azonban – csak anya és apa még nem látta be teljesen – hogy mi, a 3 és 5 éves kislányai és persze a macskánk a családnak azon legfontosabb tényezői, aki körül forog a világ, és akik teljes önkényuralmat gyakorolnak a családban, teljesen természetes módon.
Jó bizonyíték erre, amikor reggel 6 órakor finoman, 120 decibellel óbégatva kérjük a reggeli ébredésünk legfontosabb eszközét, a KAAAAAAKAAAAAAAAAAÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓT, akkor anya egy-két lusta nyújtózkodás után már ugrik is, hogy elkészítse, csak még egy picit visszafeküdhessen utána és csend legyen, amíg mi mesét nézünk a tévé előtt, ő pedig szép lassan tényleg felébred.
De akár felhozhatom példának a játszótéri mizériákat, amikor estefelé anya hiába hív, hogy induljunk már hazafelé, nekünk még húszszor le kell csúszni gyorsan a csúszdán, vagy még ötször 2 percet hintázni, hiszen ezek halaszthatatlan és nélkülözhetetlen feltételek fejlődésünk szempontjából. Több trükköt is próbáltak bevetni hazaimádkozásunk érdekében, apu még egyszer el is köszönt és elindult hazafelé, de miután csak lazán visszaintegettem neki, és hagytam, hogy elinduljon, azóta óvatosabban próbálkozik. A játszótérről hazaindulás előtt tehát még nagyon élénkek vagyunk, de mire nagy nehezen összeszednek minket a játszótérről és haza kell menni a kisbiciklin, vagy kismotoron, addigra természetesen leküzdhetetlen fáradtság jelei kezdenek mutatkozni rajtunk és anya képes cipelni egyszerre ezen járműalkalmatosságokat és persze minket. Még szerencse, hogy 10 percre lakunk csak a játszótértől, néha már tényleg majdnem megsajnálom szegény anyucit. De csak majdnem …. Érdekes módon, mire hazaérünk, a fürdetéshez és vacsorához már túl élénkek leszünk megint.
No meg persze a boltban a nasi vásárlás témája is ide tartozik, hiszen se szeri, se száma az „Anya, nekem ez kell!” dolgoknak, már olyan is volt, hogy az előttünk álló néni vette meg a fagyit, talán mert kedveskedni akart …, vagy nem bírta a visítást.
És ott van még a délutáni uzsi ideje, amikor anya már igazán tudhatná, hogy CSAKIS A PIROS, HELLO KITTY-s poharamból vagyok hajlandó meginni a 20 fokos narancsos szörpikémet, amit ráadásul anya néha sima vízzel próbálkozik megtölteni valami egészségtudatosságos izé miatt, fogalmam nincs mi ez, de aki kitalálta, azt el kéne ásni. A homokozóban egyik kedvenc játékom, hogy elásom a környezettudatos néniket-bácsikat, anya nem is érti, hova a fenébe tűnnek a Barbie-babáink.
A húgom is meg én is ki vagyunk akadva anyáékra, ha valami szerintük vicceset mondunk, akkor nevetnek apával, mi meg éktelenül visítozva rohangálunk, hogy „Naaaa, hülyeeeee vagy! Miért nevetsz ki?” Az ősök meg vegyes felháborodással veszik tudomásul, hogy lehülyéztük őket, illetve hogy ez a rosszabb, vagy hogy a gyerek már megint hisztizik.
Még nem is említettem a délutáni alvások idejét. Tudhatná már minden felnőtt, hogy ezt minden gyerek utálja és biztosan azért találták ki a bácsik, meg a nénik, mert valójában ők fáradtak. Úgy van ez, mint a pulóverekkel, amit szintén azért kell felvenni, mert anya cidrizik állandóan. A húgom még el-elalszik délután anya hosszas unszolására – így hívom magamban a meseolvasást. De én előszeretettel adok hangot ellenállásomnak egy-egy óriási óbégatás keretében, hogy márpedig én nem vagyok álmos, és az sem érdekel, ha ő ülve elalszik a fotelban. Bár ilyenkor azért rendes gyerek révén hagyom egy kicsit aludni, majd kiosonok a fürdőszobába és a játék kávéspoharamba teszek egy kis vizet, mert már elérem a csapot a kis sámliról és viszek neki „kávét”, amit véletlenül jól ráöntök. Hát jobban felébred, mint a reggeli kávéjától, az biztos. Ráadásul mindenki megértheti, hogy az esti elaltatás sem megy egyszerűbben.
De a fő-fővezér a családunkban a macskánk, Bolyhos. Azt még nagy-nagy nehezen tudomásul vette, hogy éjszaka nem lehet a lakásban, de a legkedvencebb alvóhelyéül a nappali közepét tette meg, és néha sértődötten nyirvákol, ha anyáék rálépnek, vagy megbotlanak benne. De tény, hogy jól csinálja, mert most már figyelnek anyuék, hogy lehetőleg kikerüljék.
Aztán a kis zsivány, folyton kajáért kuncsorog, végül anyáék megsajnálják, adnak neki, eszik belőle 2-3 falatot, aztán finnyáskodva odébb áll, a kajája ott marad és legközelebb már hozzá sem nyúl. Apáék próbálkoztak, hogy addig nem adnak neki újabb adagot, amíg a régebben kirakott kaját meg nem eszi, de eddig a macska áll nyerésre.
Vicces az is, ahogy időnként repül az asztalról a macska, amikor kaját akar elcsenni, vagy amikor 2 percenként kikéredzkedik, aztán meg vissza, apa meg bőszen morog, hogy döntse már el, hol akar lenni, főleg, hogy apa szerint Macskának a lakásban nincs helye. Bolyhos ezt másképp gondolja, és ebben is ő vezet egyelőre.
Egy szónak is száz a vége: imádom anyáékat, kezdik megérteni, hogy a család egysége miatt feltétlenül tudomásul kell, hogy vegyék, hogy a legfontosabb családtag mindig és mindenhol: a GYEREKEK ÉS A MACSKA!
