„Amikor elfogadod azt, ami van, akkor minden pillanat a legjobb!”
(Eckhart Tolle)
Hányszor fordult elő az életedben, hogy megígértél magadnak valamit és nem tartottad be?
Hányszor fordult elő az életedben, hogy megígértél másoknak valamit és nem tartottad be?
Vannak olyan emberek, akik ma már nem is ígérnek senkinek semmit, csak teszik a dolgukat. Jó esetben van egy céljuk és ennek rendelik alá a cselekedeteiket.
Vannak olyan emberek, akik megígérnek bizonyos dolgokat, de ígéretüket már a megígérés pillanatában látszik, hogy nem veszik komolyan. Ők vajon miért ígérnek egyáltalán bármit is? A köznyelv őket hívja ígérgetőknek. Ebben a megállapításban benne rejlik egy jó adag pejoratívitás is. Hiszen ha valaki csak ígérget, de maga sem veszi komolyan az ígéreteit, akkor talán magát az embert sem érdemes komolyan venni. Az ő esetében az ígérgetések bizonyára hozzátartoznak a saját emberi játszmáihoz.
Vannak olyan emberek, akik amit megígérnek – függetlenül attól, hogy az ígéretük maguknak vagy másnak szól – szinte mindig betartják, de nem akkorra, amikorra megígérték. A fogadalmaink is bizonyos szempontból idetartozó ígéreteknek számítanak. Vajon ezeknek az embereknek magával az elköteleződéssel, vagy az idővel van alapvető problémájuk? Hiszen, ha megígérek valamit, az iránt a valami iránt elköteleződöm. Számon-kérhetővé válok. És ezt sokszor nem szeretjük. Az, hogy időn túl, de teljesítjük az ígéretünket, ez valamiféle köztes állapot. Ha ugyanis ígérünk valamit és nem teljesítjük, könnyen lehet miatta bűntudatunk, szégyenérzetünk, ami legyünk őszinték nem tartozik a legkedvesebb érzelmi állapotok közé. Ha azonban tudom – és a környezetem is így ismer bennünket -, hogy „amit ígért, teljesíteni fogja… csak győzzük kivárni”, akkor az ígéretünk nem teljesítése még nem végleges. Tehát gyorsan felmenthetjük magunkat az ígéret-nem-teljesítés súlya alól. Azonnal találhatunk mentségeket és kifogásokat, hogy miért nem tudtuk ígéretünket időben teljesíteni, és ez azért sokkal kellemesebb érzés. Aztán persze van olyan is, hogy az ígéret – a beteljesítés idejének eltolódása miatt – okafogyottá válik. Volt ígéret, de már nincs mit, nincs miért teljesíteni. Ebben az esetben nincs kötelezettség, de nincs bűntudat sem.
Valamennyi ígéretünk hátterében az húzódik meg, hogy jelenlegi helyzetünkkel nem vagyunk 100%-ig elégedettek, és felmerül bennünk egy jobbítási szándék. Megígérek magamnak – vagy másoknak -valamit és ha azt teljesítem, akkor jobb lesz nekem, vagy másoknak.
Egy kevéssé ismert személyiség-tipológizálás alapján, azokat az embereket, akik megfelelnek a külső (másoktól érkező) elvárásoknak és a saját maguk belső elvárásainak, „fenntartóknak” hívjuk. Ők azok, akik amit ígérnek maguknak, vagy másoknak, azt szükségesnek tartják be is tartani. Ez kell ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Őket általában a környezetük is szereti, hiszen kiszámíthatóak, szavahihetőek, megbízhatóak. Vajon ha én is szeretnék ilyen tulajdonságokkal rendelkező egyén lenni, és is lehetnék? A rövid válasz erre, hogy „Persze”. A hosszabb válasz, hogy „Persze, de sok mindent kell ennek érdekében magadnak megtenni.” Meg kell változtatni bizonyos szokásaidat. Például mielőtt ígérsz valamit, gondold végig, hogy mi a célod vele? Képes vagy-e beváltani az ígéretedet? Ha a válaszod erre a határozott nem, akkor állj meg és Ne ígérj semmit. Fontos, hogy tudd, mikor mit és miért cselekszel. Amíg mindezzel nem vagy tisztában, ajánlom Eckhart Tolle mondatát: „Amikor elfogadod azt, ami van, akkor minden pillanat a legjobb!”
