Szívembe zártam az első pillanattól fogva. Állig érő barna haja, szeplős arca, bájos pofija, és azok a nevető gödröcskék… Ellenállhatatlan volt.
Mindenhol rövid ideig éltek. Édesapja híres bányamérnök volt, beutazta családjával a világot. Most itt találtak egy békés zugot, ahol hosszabban letelepedhettek, ebben a bányász falvakkal körülvett kisvárosban, ahol én is élek.
Paprika. Így neveztem el magamban, mert olyan fura zöld sapkát hordott, mintha egy nagyra nőtt erős paprikát húzott volna a fejére.
Paprikával egy osztályban tanultunk, egy utcában laktunk, sülve-főve barátnők lettünk. Mókás lány volt, sokat nevettünk. A gond akkor kezdődött, mikor szerelmes lettem. A közeli nagyvárosba jártunk gimibe, vonattal közlekedtünk. Akkoriban hetekig egyedül utaztam, Paprika beteg volt. A vonaton figyeltem fel a srácra. A fülkéket összekötő közlekedő lépcsőjén ült, zenét hallgatott, lehunyt szemmel, a ritmusra ringatta felsőtestét, és az ütemet finoman dobolta a térdén. Csak néztem áhítattal, és amikor ő is rám pillantott, végem lett. A világ legszebb kék szemében tükröződtem, és nem létezett többé más!
Csillagszeműnek becéztem. Ő volt az új fiú a suliban, minden lány őt akarta, de ő csak engem, és ez így tökéletes volt. Amíg Paprika meg nem gyógyult. Valamiért nem meséltem neki Csillagszeműről. Titkom lett előtte, magam sem értettem, miért.
Aznap reggel, mikor minden megváltozott, együtt utaztunk. Csillagszeműhöz bújtam, zenét hallgattunk a többiekkel a vonat utolsó kocsijában, lépcsőkön kucorogva, ajtóknak dőlve. Közben viccelődtünk, nagyokat nevettünk.
– De cuki a mosolyod! –szólt oda Csillagszemű Paprikának.
Mintha tőrt döftek volna a szívembe! Akkor tudatosult bennem, hogy egy ideje nem öleli a vállam, hanem nyíltan flörtöl a barátnőmmel.
Elborult az agyam. Lehet, ha elmesélem Paprikának, hogy érzek a fiú iránt, rá sem néz. De így, hogy nem tudott rólunk, a váll-átölelést csak haveri gesztusnak vélhette. Persze Csillagszeműnek sem meséltem a barátnőmről. Így ő sem tudhatta, kivel flörtöl.
Minden esetre egyikőjük sem tudta-érzékelte, mi játszódik le bennem ettől az ártatlan mondattól. „Cuki a mosolyod” Fortyogtam magamban. És a szeretet, melyet irántuk éreztem, a féltékenység hatására átfordult, egy pillanat alatt felemésztette az életem… Pedig csak oda kellett volna bújni Csillagszeműhöz. Átölelni, ezzel jelezve,hogy összetartozunk, és nem pufogva elfordulni…Vagy nem is tudom…
Este, hazafelé, Paprika próbált velem beszélgetni, megtudni, mi a baj, miért nem szólok hozzá, és a fiú sem értette, miért húzódom el tőle, és nézek rá furcsán.
A vonat, amivel hazafelé utaztunk, régi típusú volt. Az ajtókat nem központilag irányították, és nem záródtak rendesen. Egy kanyarban lassított a szerelvény, és kicsit megdőlt. Az ajtók nyitva voltak. Csak ketten voltunk az előtérben, nem is volt más utas a kocsiban sem.
Ránéztem Paprikára, hallottam, hogy beszél hozzám, de a szavai nem jutottak el a tudatomig. Azt magyarázta éppen, mennyire örül, hogy Csillagszeművel szeretjük egymást, milyen szép pár vagyunk. Nem érti, miért nem beszéltem róla, azt gondolta eddig, hogy barátnők vagyunk, jóban-rosszban, nincsenek egymás előtt titkaink…
Én az egészből nem fogtam fel semmit, csak a cuki mosolyát láttam. Elborult az agyam. Meglöktem. A vonat épp rándult egyet mielőtt a kanyarból kiérve gyorsított volna. Paprika sosem kapaszkodott. Szerette követni testével a járművek mozgását, tökélyre fejlesztette ezt a képességét. Most viszont elveszítette az egyensúlyát, nem számított rá, hogy meglököm. Kizuhant…
A pillanat töredéke alatt játszódott le minden. Arra gondoltam, Csillagszemű most már csak az enyém lesz, de tekintetem már a vészféket kereste, tiszta erővel megrántottam, és ordítottam, sikítottam, hátha valaki meghallja…
Ahogy lassított a szerelvény, kiugrottam, és a talpfák közt botladozva megindultam visszafele, közben kiabáltam, hogy a barátnőm kizuhant, hívják a mentőket, tűzoltókat, rendőrséget… Néhányan leszálltak, hogy segítsenek keresni.
A sínek mentén nem kaszálták a gazt, méteresre nőtt már, és a töltés mentén vadon nőtt bokrok, fák is nehezítették a dolgunkat. Végül megpillantottam. Kicsavarodott testtel feküdt a töltés aljában.
Jeges rémület szorította össze a szívem. Lebotorkáltam mellé, de megérinteni nem mertem, csak simogattam, szólongattam. Sokkot kaptam…
Nem sokára megérkeztek a rendőrök . És a mentősök is. Helikopterrel, mert út nem vezetett ott, ahol a baleset történt. Óvatosan megvizsgálták Paprikát, aki közben eszméletre tért. Nem értette, mi történt vele. Szerencséje volt, ott ahol kiesett, nem került útjába sem fa, sem bokor, sem vezetéktartó oszlop. Csak a feltöltés zúzott kövei… Sérülései súlyosak voltak. És az arca… Nem tudom, ha felépül, hány plasztikai műtét fogja helyrehozni, és fog-e tudni majd mosolyogni…
***
Engem tegnap letartóztattak. A baleset kivizsgálása során azt állapították meg, hogy kilöktem Paprikát féltékenységemben. Hirtelen felindulásból elkövetett emberölési kísérlet vádjával kerülök bíróság elé. Nem tudom milyen büntetést szabnak ki rám, nem is érdekel. Az, amit az élet rám mér, a gondolataim, az érzéseim örökre rabságban tartanak. Az önvád velem marad, ha a külvilág megbocsát is valaha…
Senki szemébe nem tudok nézni, senkihez nem akarok szólni, nem akarok találkozni senkivel. Jó itt, egyedül a cellában. Megpróbálom feldolgozni, ami velem történt.
A szerelmem, Csillagszemű, meggyűlölt. Hamar elmúltak a heves érzelmei, máris más lánnyal kavar. Közben szorgalmasan látogatja a kórházban Paprikát. Bízik benne, hogy hamarosan felépül, és láthatja még azt a cuki mosolyt, ami elvarázsolta…
