Janis lebukott a pad mögé, onnan nevetett feléje. Olyan csupavidám fiú volt. A tanárnő többször is fegyelmezte, de hiába, akkor is csak nevetett. Észrevette, hogy vele szállt le a buszról, pedig nem arra lakik. Lassan, akadozva beszélgetni kezdtek. Büszke lehet rájuk a tanárnő, mert csak angolul próbálkoznak… Addig-addig sétálgattak, beszélgettek esténként, míg nagy vonalakban megismerték egymás életét. A fiú ide menekült a hazai szokások elől. Két nővérét kellett volna kiházasítania. Szó szerint egy-egy házat illett volna adnia nekik hozományul. Kiszámolta, hogy fél élete rámenne, ezért külhonban kereste a szerencséjét. Ana látogatóba jött két évre, de máris haza kívánkozik. Az angol iskola jó lehetőséget kínál mindkettőjüknek a beilleszkedéshez.
– Vagy a fiú, vagy én… – csattant az apai szigor.
Ana könnyedén döntött Janis javára, akinek kapásból elhitte, hogy ő a legszebb lány, akit ismer. Ha már az élet egymáshoz sodorta, szánta őket: egymásba szerelmesedtek. Nem látták értelmét, hogy ilyen maradi szülőhöz igazodjanak, aki sokéves távollét után most próbál apáskodni. A fiatalság optimizmusa vezérelte őket. Beköltöztek egy kis albérleti szobácskába és boldogan éltek egymásba kapaszkodva, amíg…
Janis sehogy sem találta meg a szerencséjét, pedig már két apróság várta otthon a betevőt. Ana élete legboldogabb korszakát élte, míg a kicsikkel foglalatoskodott. Hébe-hóba ő is kapott munkát, mégis csak fizetéstől-fizetésig tengődtek. Későn vette észre, hogy távolodnak egymástól… a gondokon sem tudnak úgy mókázni, mint kezdetben. Janist cserben hagyta az üzleti érzéke, másnak dolgozni csak legvégső esetben ment el. Ingerült lett, gyakrabban kezdett piszkálódni, és Ana észrevette, hogy mind több sörösüveg ürül ki hétvégén. Eddig azt a maradék pénzt mozira költötték, ilyenkor Ana főleg azt élvezte ahogy Janis jóízűen nevet, mert ő még nem értette a nyelvet. Inkább az angolt igyekezett használni, leckéket vett, olvasott, hogy a szókincsét gyarapítsa. Janis ahelyett hogy vele gyakorolt volna, az utóbbi időben minden új szó miatt gúnyolódott:
– Mi az, professzor akarsz lenni? – és elvonult a sarokba sörözni.
A komoly bajok csak ezután jöttek. Janis ördögi kört futott. Képtelenségnek tartotta, hogy Ana természeténél fogva veszi ilyen könnyedén a pénztelenséget. Nyíltan nem kérdezett, de kutatni kezdte, honnan kap anyagi támogatást: biztosan valami pasitól… Kezdődtek a számonkérések. Janis lassan minden percéről elszámoltatta Anát, mert mi más célból sétál a gyerekekkel, ha nem randevút beszél meg minden jöttment nadrággal. Hányszor járkál a plazában és nem vesz semmit! Nyilván találkákra jár! Ana a mennyországból hamarosan a pokolba zuhant. Minden magyarázata – hogy ő nem néz másra, mert szereti a párját, különben is mindennemű csalást méltóságán alulinak tartana – süket fülekre talált. A féltékenységre nincs reális magyarázat. Ez a zöldszemű szörny tönkre tette a boldogságát. Napirenden voltak a hangos szóváltások, néha csak a riadt gyerekszemek józanították ki Anát. Menekülni kényszerült ebből a méltatlan helyzetből, hogy végre nyugalmat találjon a gyerekeknek és magának.
