A nő egy fapadon ül a gyönyörű folyó partján egy kis park szélén a késő délutánban. Bejárta a fél várost feladatai intézése közben. Sikerrel járt. Örül. A jutalom a padon való mélázás. Most megpihenve azon gondolkodik, hogy az idő, amit egy helyben töltünk, s azt mondjuk: itt élünk, az az ő esetében mit is jelent. Hónapokat lesz e folyóparti városban.
Sok? Igen, mert egyedül van…
Sok? Nem, mert várták nagyon itt, számítanak rá, és remek a munkája.
Hallgatja a folyó mesterséges vízeséseinek csobogását, pattognak a csipkefüggönyszerű vízcseppek. Ebbe a zenébe kapcsolódik a szél feltámadó ereje, ahogy a fák leveleit mozgatja hárfaként, bár még közel sem olyan állandósággal, mint a folyóvíz. Az addig mozdulatlan fa ágain pihenő kismadarak most reklamáló trillákkal reppennek tova.
Egy szomorúfűz alatt találta a helyet…
Figyel… lassan meghall mindent: kívül is, s belül is… külön-külön…
Ehhez a természetes zenéhez csatlakozik a forgalom zaja, ahogy az autók átsuhannak az egysávos régi kőhídon, egyszer jobbról, s másszor balról, soha nem egyszerre. Néha szólózik valamelyik egy kurta dudálással, vagy fülsiketítő fékezéssel.
Most egy vidám, rohangáló kiskutya csaholása oldja fel az imént meghallott éles forgalomzajt, majd egy riadt apuka kiáltása kezd új strófát, ahogy előre rohanó kisfia után veti magát.
A nő a padról pedig egyre izgatottabban figyeli zenekarát.
Lassan teljes az összhang a lelkében. Hallja egyben, s ha akarja részleteiben is a „hangszereit”. Minden klappol a lenyugvó nap fényében.
Érzékeli, ahogy egyre többen ülnek le a szomszédos padokra.
Mindjárt megtelik a koncertterem – érinti meg a gondolat.
Semmi baj nem lehet, ha egyre többen halljuk meg a természet és az emberi élet összefonódó muzsikáját!
És a nő mégsem mosolyog ebben a tökéletes szimfóniában?
Pedig minden a helyén van – látszólag.
Ahogy megpróbál még egyszer elmerülni az őt körülvevő világ zenéjében, újra és újra kizökken a nyugalma, mert sikítón hasít belé egy vádló fars hang:
– Ma van a fiam születésnapja – suttogja maga elé – s én messze vagyok tőle nagyon…
A vélt béke oda, együttese eddigi nagyszerű koncertjét végképp szétszaggatja a lelkiismerete, majd egy száguldó mentőautó visító hangja fagyasztja be végérvényesen az összhangot!
