Ritmust hallok. Egy rendezvényen ülök. Most épp ovisok lépnek a színpadra, és felcsendül a Még azt mondják, nem illik a tánc a magyarnak című Nox feldolgozás, annyira jó az ütem, olyan édesek a gyerekek és a lábfejem csak úgy jár. Ütemre, már a sarkammal is dobolok, te jó ég, már a térdemig ér a ritmus, most meg már táncolhatnékom is van. Hülyének néznének, ha itt most felállnék, és az ütemes taps mellé még a farom is riszálnám, hol jobbra, hol balra! Pedig szívem szerint ezt tenném, de tudjuk, nem mindig megfelelő az alkalom és a hely ahhoz, hogy minden vágyunkat teljesítsük azon nyomban.
A zene mindig ezt teszi velem. Mert szeretem. Jó kedvem lesz tőle, és elkezdek kalandozni. Például buliba képzelem magam, ahol körbevesz sok ember, sok jó ember, nevezetesen a barátaim, akikkel épp koktélt rendelünk, komótosan kóstolgatjuk, ízlelgetjük, s eközben a fülünkbe ott dübörög a hangfalból a zene, ahogyan ez egy jó buliban lenni szokott. Sok jó zene együtt…Erre gondolok, s közben édesen mosolygok, mert az ovisok, akiktől történetem indult, nem lehetnek többek 4 évesnél – persze fejenként – picuri teremtések, nagyon a szívembe lopták magukat. Épp egy pásztorjátékot adnak elő, a fiúcskák bekecsben, a lányok szép népi viseletben, fehér szoknyácskájukon csak úgy tündököl a piros kötényke.
…És tovább kalandozok, eszembe jut hasonló korú nagylányom, ő is ovis, ős is tündéri. Tündérien ki tud akasztani a napi hisztijeivel, de most is úgy hiányzik. Mit csinálhat, amíg én egy otthonomtól 100 km-re lévő településen ülök egy idősek ki, mit, tud-ján?! Kísérőként érkeztem, s amíg a zsűri dönt, az időt kellemesen kell eltölteni a közönségnek, ezt a jó szervezők mind tudják. S mi passzolna leginkább egy időseknek szóló rendezvényhez, mint generációk találkozása, a legifjabbak közül valók, az ovisok egy csoportja?
Itt vagyok. Ezeken gondolkozom, mialatt táncolnak a gyerekek már egy másik számra. Nem tudom felidézni a szöveget, de a ritmus megkapó, az óvónők súgnak a gyerekeknek, mert ők sem biztosak a dalban. A saját betanult darabjaikat hibátlanul elmondják, csak a mozgással és a zeneszöveggel van némi gond, de ettől ilyen kedves ez az egész, szívet melengető, megmosolyogtató, időnként káoszos.
…És mi lehet a fiammal? Hazaért az iskolából? Igen, így három óra tájban már a leckéjét írja odahaza. Hiszen felcseperedett, az ötödik osztályt tapossa. A tanulószobáról szó sem lehetett, meggyőzött róla, hogy az nem jó, nem tanulnak semmit, majd ő otthon mindent pótol, ami a feladata, bízzak benne, meglátom, nem fogok csalódni.
Ezek mind a produkció, a zeneszámok alatt futottak végig a fejemben, miközben ne higgye kedves olvasó, hogy nem adtam odafigyelésem egy részét legalább a műsorszámnak. Az ember ilyen. Képes elkalandozni. Én főként a zenére szoktam, ez erre is jó. Kikapcsol. Stresszt-űz. Igen, ennek van egy feszültségoldó-hatása is. Egy műsorban is szóltak róla, sőt cikket is olvastam erről. Tehát úgy az igazi, ha nemcsak hallgatjuk, és gondolatban máshol járunk, hanem ha kitomboljuk magukból időnként a felhalmozott kitombolni-valót! Nos, nekem akkor erre nem volt lehetőségem, csak elméletben utaztam időnként haza, a tombolás majd szombaton vár reám, azon a bizonyos jó barátokkal közös, koktélos, zenés esten, amikor a fülembe dübörög az imádott zene…
