Első élménye a ringatózás volt. Ha kísérte is valami dallam, az nagyon halkan – inkább csak sejtelmesen érezhetőn – szűrődött be hozzá. Ahogy növekedett, egyre határozottabban hallotta a szeretet-hangú dalocskákat. Rájött, hogy erősebb rugdalózással előhívhatja, megrendelheti az életét megszépítő, biztonságos nyugalmat adó hangokat.
Hirtelen egyetlen, végtelen görcsbe fordult a lénye. A szinte kibírhatatlan nyomást felváltotta egy erőteljes lökés, és a zajos, fényes közegbe csusszanás. Természetesen tiltakozott, és saját ordítása még jobban elijesztette. Egyetlen gondolata volt, hogy akárhogyan is, de kerüljön vissza a megszokott nyugalomba.
Helyette ringatást és a megszokott, szeretetteljes dalolást észlelte sokkal közelebbről, sokkal tisztábban, sokkal hangosabban. Igen, így elviselhető lesz a változás!
Mindenki vele akart játszani, neki daloltak, mondókáztak. Hamar eltanulta a versikéket és már együtt fújták… Egyre több időt töltött hasonló korú apróságok közt, volt aki különböző szerkezetekből szebbnél szebb hangokat csalt elő. Nagyon szeretett volna zongoraleckére járni, de az eddig kedves hang most ingerülten reagált:
– Nincs rá pénz!
Az iskolaudvart betöltötte a gyermekzsivaj. Eljátszották és tele torokkal énekelték a Lánc lánc eszterlánc, Zakatol a vonat és hasonló játékos dalokat.
Május elsejéken felszabadultan harsogták az indulókat, amikre ragyogóan lehetett menetelni.
Az énekkarban már komolyabb szerzeményeket is előadtak. Voltak kánonok (ahol felváltva énekelte az alt, vagy a szoprán szólamát, sose a saját mezzoszopránját). Nabucco rabszolgakórusát is előadták, azt nagyon megszerette. Bár az operabérlet később kitágította előtte a zene világát, ez maradt a kedvence. Ez volt az első szomorkás dallam amit hallott, minden bánatát ezzel csitítgatta.
Közben a slágerek is betörtek az életébe. A rádióműsorban szorgalmasan bekarikázta a kedvenceit és akár éjfélig is fennmaradt, hogy meghallgassa Edith Piaf, Aznavour, Yves Montand, Paul Anka, Brenda Lee számait. Akkoriban úgyis a táskarádióra tapadva szokott elaludni. Nagy öröm volt az első lemezjátszó! Az asztalos nyers fából eszkábált doboza ugyan hamar szétszáradt, de a lemezeket végre éjjel-nappal tudta hallgatni. Az állványt egyszer előhagyta és anyja a sötétben úgy belerúgott, hogy egy tucat 78-as lemezt tört rapityára. Ráadásul az okozott sérülésért is kemény pofonokat kikapott!
Egy iskolabálon a Petite Fleur számra táncolt a messziről imádott fiúval.
Körömszakadtáig harcolt, hogy kiváltsák a magas vámmal sújtott lemezcsomagot, amit apja küldött. Az a hat LP jó ideig népszerűvé tette, mert ugyan kinek volt akkoriban Beatles lemeze?
Apjától csak Karaján Beethoven felvételeit kérte volt örökségül, amit ő indokolás nélkül megtagadott. Ez fájt, és az emléke ma is fáj…
Görög közegben magáévá tette a zenéjüket is, de Theodorákisz koncertje után képtelen volt elmondani neki a szöveget, amivel készült. Az zakatolt a fejében, hogyan fért el ez a hatalmas ember egy zongorában? Olvasta, hogy gyakran oda rejtőzött az üldözői elől…
Életében először vett üzértől jegyet, de muszáj volt bejutnia Michael Jackson Victory koncertjére! Kamasz gyerekeivel “szenvedte” végig többek között az AC/DC és Journey őrült hangos műsorát. Ahogy korosodott, egyre jobban megkedvelte a Miles Davis, Oscar Peterson, Charlie Parker féle dzsesszt.
Bob Marley mondanivalója telibe találta. Szabadság-szerelem élteti az embert! Szombatonként felszabadultan bulizott a munkatársaival. A testét átjáró reggae a csontjaiból is kimosta a hét fáradtságát, csak így volt képes felkészülni a következő heti robotra.
Mára a kazetták is elavultak, mégis keresett szerelőt, amikor bekattant a lejátszója. Hosszú hónapok múlva, aranyáron, de megjavították! Tovább hallgathatja az idők során felvett kedvenceit! Ezeket ma ritkán hallani, megnyugtató a tudat, hogy bármelyik kedvencét bármikor előveheti.
Annak ellenére, hogy mások fülhallgatókba burkolva bolyonganak a világban, nem érzi szükségét az állandó zenehallgatásnak. A várókba, plazákba betáplált háttérzene olykor határozottan idegeli. Felháborítónak tartja, amikor rádiót bömböltetnek a buszon, strandon, a természetben… Ebben a zajos, rohanó életben megtanulta értékeli a csöndet.
A temetésére (amit kihagy, mert az egyetemnek adományozta a maradványait) talán reggae, jazz vagy a magyar himnusz lenne megfelelő? A gyerekeinek meghagyta, hogy ne legyen sírás-rivás, csak rendezzenek egy jó zenés-táncos bulit, különben síppal-dobdal-nádi hegedűvel jön vissza kísérteni.