Nézem az égboltot, kékje betölt mindent.
Egy – két kósza bárányfelhő lassan átúszik az égen.
Csendesen szemlélem.
Néhány sirály vijjogva elvitorlázik szélen.
Békés derű honol a tájon, lábaimat a sziklaszirten ülve a mélység felett gondtalanul lóbálom.
Mint egy különösen jó álom.
A napsütéstől langyos fény végigsuhan bőrömön és felmelegít.
Arcom kipirul és számszélén apró mosoly játszik.
Minden csodás, vidám, táncol.
Hirtelen árnyék suhan át a kékségen, a semmiből sűrű fekete felleg kerekedik.
A sirályok hirtelen elhallgatnak, a fák zúgni kezdenek.
Zápor, vihar, villám cikázik a tájon.
Mint egy kevésbé jó álom.
A vízcseppek ütemesen táncolnak esőkabátomon.
Hideg verejték gyöngyözik hátamon. Fogam és bensőm vacog.
Fázom.
Az ütemes hangos kopogás lassan alábbhagy, majd eláll,
és a fény ismét felsejlik a tájon.
