Alig eszmélt az élet dolgaira, amikor megmozdult alatta a föld. Tízévesen élte át a légópincében töltött hetek zsúfoltságát, a közeli ágyúdörgést. A rettegést csak úgy bírta ki, hogy anyával és nővérével, hárman összebújtak.
Apa napokig nem jött haza, étlen szomjan szolgálatban maradt, amíg leváltották. Ezért később menekülnie kellett, mert a forradalmat szolgálta!
Egy este kimerülten ért haza, hogy menni kell, gyorsan pakoljanak, hajnalban teherautó jön értük. Szilvi minden porcikája apát követte volna, de anya szigorú pillantása lebénította. A kérdésre “Mész apáddal vagy velünk maradsz?” köpni nyelni nem tudott, kicsúszott lábai alól a föld. Apa másnap egyedül ment el, és megígérte, hogy amint lehet, küld értük.
Tíz év telt el, mire számtalan használhatatlan beutazási vízum után Szilvi útlevelet kapott. Apa a hosszú levelezés során biztosította, hogy szeretettel várja és mindene meglesz, amiről eddig csak álmodni mert.
Szilvit a reptéren egy foszlott ingnyakú, fényesre kopott öltönyű apa várta, akinek volt jó állása, mégis egy bútorzott szobát bérelt és kifőzdékben étkezett. Első kérése az volt, hogy másnap legyen igazi, magyaros ebéd! Meg sem fordult a fejében, hogy Szilvi húsz évesen nem tud főzni. Szilvivel forgott a világ, nem értette apa baráti társasága miért gratulált, hogy “kiszabadult a pokolból”. Szilvi újra csapdában találta megát! Apa levelei és a valóság közt ég és föld volt a különbség! Menekült volna haza, a “szörnyű rendszerbe” de visszautazásról szó sem lehetett. Apa idefelé is hitelbe vett Szilvinek repülőjegyet.
Ötven év telt el, Szilvi a szép család, az unokák, dédunokák ellenére is honvággyal küzd. A lelke oda köti, meggyőződése, hogy az embert a szülőföldje élteti. Ott van számára hely, ott lehet igazán boldog. Hazatelepülésre nem is gondol a család miatt. Szerencsére a lelke nem keményedett meg idegenben. Nyugdíjasan minden alkalmat megragad, hogy utazzon a nagyvilágban, hogy hazalátogasson
az emlékeihez, a barátaihoz. Talán mégsem volt rossz döntés tízévesen otthon maradni, mert így magyarként nőhetett fel…
***
Éjjel többször felriadt, sokat forgolódott, nehezen jött újra álom a szemére. Gondolatai versenyt futottak a sötétséggel… Számolta a napokat.
– Kerestem a bajt, amikor eljöttem vele – korholta magát – gyomra egyre gyakrabban rándult görcsbe, se a meleg, napfényes teraszon, se a légkondicionált benti hűvösben nem találta helyét.
Mások megirigyelnék ezt a luxushotelt, de ő rabnak érezte itt magát. A La Toubana resort klasszikus példája a mutatós, de annál ésszerűtlenebb, kényelmetlenebb berendezésnek. Ez eleve okozhat nyugtalanságot, és egy excentrikus, lehengerlő, lekezelő útitárs csak tetézi a bajt.
Útitársa, Zoe örömmel úszkál, lubickol naphosszat a kicsi, de selymes homokú strandon vagy a fenti uszodák egyikében. Nem képes megérteni, hogy Szilvi nem igazán élvezi a vizet, mert kiskorában apa bedobta a mélybe. Nagy erőfeszítésébe kerül a felszínen maradni, kicsit úszkálni… Egyszer kilenc méterre is lemerült a tenger fenekére, hogy legyőzze a félelmét.
Szilvi örömmel társult egy jeeptúrára, ahol végre elemében volt. Előbb 475 lépcsőt másztak meg föl-le az esőerdőben, aztán a vízesésnél bőrig áztak. Később gyökerek és kövek közt bukdácsoltak egy hőforráshoz a folyón keresztül. A túrabakancs ide alkalmatlannak bizonyult, rábízta a túravezetőre, aki spontán a vízbe ejtette! A sziklák mögött sikerült nedves/izzadt testére cibálni a fürdőruhát és végre beült a kellemesen meleg gödörbe a többiekhez. Ebédkor átvedlett a csupa nedves gönceibe és fürdőpapucsba. Kaptak rumos koktélt, creol csirke, breadfruit sütve, saláta volt az ebéd, csokis sült banánt, erős kávét is hoztak… Csak az aggasztotta, hogyha nem szárad meg a bakancs, miben száll a repülőre másnap. Olykor megálltak, hogy meghallgassák a banántermesztés mikéntjét, a helyi rum előállítását (itt egyenesen cukornádból készül, máshol előbb kiszedik a cukor javát). Remek hangulatban ért a hotelba, utolsónak tette le a sofőr, volt idő beszélgetni. Megköszönte a szép napot, és biztosította, hogy melegen ajánlja a túrát mindenkinek, ne is törődjön az elázott bakanccsal… Másoknak azért mondják meg, hogy ide “nem baj, ha vizes lesz” edzőcipőt húzzanak. A túravezető megkönnyebbült, hogy nem fog panaszt tenni, ami persze esze ágában sem volt, csak cukkolta… A két amerikai nővel és a két olasz fiúval is jó volt csevegni, csak a spanyol házaspárral nem igen értekezett, mert ők csak franciául hadartak… Végre normális emberek közt volt egy csodaszép napja!
– Nézd már, hogy utasítgat! – volt Zoe megjegyzése, a kérdésre, hogy miért nem a hálóban (ahol ő alszik a dupla ágyon) pakol ki.
– Mit izgulsz, akkor se megyek gyorsabban – jelszóval folyton akadályozta a forgalmat.
– A rohadt komcsi zsidók… pofátlan francia vircsaft – szöveget is többnyire szó nélkül tudta hagyni Szilvi. Csak halkan jegyezte meg, hogy ő bizony kommunista, mert hisz benne, hogy az a jövő rendszere.
– Ne vegyél mindent olyan komolyan – próbálkozik Zoe, ha Szilvi védekezésképpen lemerevedett, leblokkolt.
Hab volt a tortán, hogy Zoe a tegnapi snorkel-túráról támolygott be nagyon későn, tök beállítva (ivott, mert volt mit). Nem kapott taxit, ráadásul a buszsofőrnek egész mást mondott a hotel neve helyett, mert alig forgott a nyelve, ezért odébb tették le. Félrészegen tántorgott a sötét utcán és, végül autóstoppal jött meg! Megáll az ész! Szilvi ideges lett, hogy a hajóval történt valami, mert mégiscsak együtt utaztak…
Ma, utolsó reggel, Szilvi egy szál fürdőköpenyben, mezítláb ballagott le az üres strandra és mindent ledobva, mártózott egy kéjeset, aztán ráérősen visszasétált… isteni volt!
– Szeretem én a tengert a magam módján… – gondolta. A “hol jártál?” kérdésre persze nem válaszolt őszintén, nem tartozik őrá, nem érdekli Zoe véleménye.
Szilvi rádöbbent, hogy:
– Igen, jobb kerülni a konfliktust, mert van, akivel nem érdemes vitatkozni. Vannak emberek, akiknek hiába érvelsz, lepereg.
Neked kell változni, hogy gyomorgörcs helyett gyerekjáték legyen a piszkálódásokon átsiklani…
