Valamit nem jól csinált. Nagyon nem. Érezte, hogy kisiklik kezéből az élete irányítása. Összeomlott. Nehézségei adódtak. Egyedül érezte magát, hiába volt családja. A párjával nem tudott semmit megbeszélni, nem értette meg. Nem értette, mi a probléma. Beszélgettek ugyan, de csupa nem fontos dolgokról. Csak a napi rutin, ki megy a gyerekekért és mit kell bevásárolni. A valódi érzéseit igazán senki nem ismerte. Valójában akár boldog is lehetett volna, csak nem tudta hogyan kell azt csinálni.
Nem érezte jól magát otthon. Nem akart több vitában részt venni, és nem akart több hangos szót hallani sem. Nagyon unta már. A problémáit nem tudta egyedül megoldani. Valahol máshol szeretett volna lenni, ahol senkit sem ismer és senki sem ismeri őt. El akart bújni a világ elől. Újra akarta kezdeni az életét. Vagy befejezni. Utóbbihoz azonban nem volt elég bátorsága, habár már többször megfordult a fejében.
Hol is kezdje? Döntött. Nehezen, de meghozott egy döntést.
Ügyes programozóként be tudott lépni bármilyen kormányzati és egyéb portálra, adatbázisba. Egyszerűen törölte jelenlegi személyi azonosságát, megszüntette adószámát, az összes azonosítóját és törzsszámát, ügyfélkódjait amit csak kapott élete során. Megszüntette e-mail címeit, bankszámlaszámát. Kiiktatta a kórházi adatbázisból a rá vonatkozó részeket, javította az anyakönyvi híreket és a közüzemi szolgáltatóknál is megszüntette a nevén levő szolgáltatásokat. Végül vonakodva, de eliminálta facebook profilját is. Nemrégiben írt egy segédprogramot, amivel el lehet tüntetni a netről minden olyan cikket, amiben szerepel vagy épp ő írt. Ezt is lefuttatta. Megrendelésre már korábban csinált ilyet, nem esett nehezére, csak épp most a saját adataival tette ezt.
Furcsa érzés volt. Hivatalosan már nem létezett. Ő már csak egy senki. Visszavonhatatlanul. Pont így érezte magát. Na, most mi legyen? A jelenlegi élete éppen elmúlt. Újratervezés.
Bármit is akar csinálni, szüksége lesz egy új személyi azonosítóra. Most ő találhatta ki, hol született, mikor és mi a neve. Nem sokat gondolkodott, ami elsőre eszébe jutott, már írta is. Előállította az új életéhez szükséges azonosítókat. Hasonlóan, minta az előbb csak a másik irányba. Most nem rombolt, most épített. Nyitott egy új folyószámlát, feltöltve elegendő kredittel.
Végig kell csinálnia. Most már nincs visszaút. A családja egy ideig kerestetni fogja majd, de mivel semmilyen adatbázisban nem szerepel, így nem fogják őket komolyan venni. De erre most nem akart gondolni.
Újdonsült énjével foglalt egy repülőjegyet egy másnapi gépre. Az elsőre, amin volt szabad hely. Nem számított hova megy, neki most azzal kell elmennie. Miután minden előkészület megtörtént, beírta, hogy „format c:”.
Hajnalban érkezett a taxi, pontosan. A sofőr átnyújtott egy vastag, iratokkal teli borítékot. Pont, ahogy a tervekben szerepelt. Halkan osont ki a kapun, a többiek még aludtak. Nem köszönt el senkitől sem, csak a legfontosabbakat vette magához az útra. Hamarosan megérkezett a reptérre. Kereste a kaput, ami elrepíti az új világba. Minden lépés, minden gondolat fájt neki. Semmit nem szeretett volna jobban, minthogy valaki átkarolja, megölelje, és azt mondja neki, hogy nem lesz semmi baj. De nem volt ott senki vele. Egyedül volt. Egyes egyedül. Mint még sosem. Felszállt a gép. Minél távolabb került eredeti otthonától, annál jobban fokozódott a fájdalom. Úgy érezte egyre keserűbb a szíve. Meg kell keményítenie. Elhatározta, hogy páncélt fog növeszteni az évek során, ami még hátravan. Nem akart azokra gondolni, akiket hátrahagyott. El akarta felejteni előző életét a szereplőkkel együtt. Tudta, hogy ez csak akkor fog sikerülni, ha az érzelmeit jó mélyre elássa.
A tengerparton, messze az emberektől vett egy házat. Távmunkában dolgozott, csupán kedvtelésből. Bankszámláját bármikor fel tudta tölteni. Egy informatikai fejlesztő cégnek írt programokat, nem járt össze senkivel. Minden nap elment sétálni, kavicsokat dobált a vízbe. Minden kavics egy-egy emlék volt előző életéből. A szerverekről egy gombnyomással eltüntetett mindent, de azt is tudta, hogy az emlékeivel a szívében jóval nehezebb dolga lesz. Híreket nem olvasott, televíziót nem nézett. Egyetlen szórakozása a mozgás volt.
Sokat töprengett. Próbálta feltérképezni a hibáit az életében. Hol rontotta el? Lehet, hogy tényleg önző volt és a saját problémái árnyékában meg sem látta a családjáét? Nem volt elég megértő? Nem volt elég alkalmazkodó? Nem szeretett eléggé? Miért kellet így történnie? Ha tudta volna, mit tegyen… Csak a sötétben tapogatódzott. De nem jött rá. Nem baj, nemsokára a végső számadásnál úgyis kiderül.
Teltek az évek, egyre kevesebbet járt ki sétálni, kavicsot is alig-alig dobott már be a vízbe. Egy reggel már a gépét sem kapcsolta be. Úgy ment el, ahogyan élt. Észrevétlenül.
