Ákos átölelte Katát a reggeliző asztalnál.
– Van egy nagyszerű ötletem – súgta Kata fülébe, majd kezével elkotort egy hajtincset a lány füle mögé.
Két meleg tenyerével maga felé fordította szerelme arcát és olyan lángoló szerelemmel nézett rá, mint még soha az együtt töltött négy év alatt. Az eddig dédelgetett, ám mostanáig ki nem mondott, titokban tartott terve hamarosan testet ölthet. Úgy érezte magát, mintha szívében az Örömóda dallamai keltek volna életre „Ha célt ért a férfi végül, társa mellett hű barát, s kedves nőt nyert hitveséül, zengje vélünk víg dalát…”
Az ablakon át elrévedte nézte, ahogy két kis feketerigó csipegette a lehullott, összeaszalódott, formájukat vesztett meggy szemeket. A díszbabér viaszosan fényes levelekkel teli ágai lágyan ringatóztak a télikert üvegablakai előtt; a kerti hinta mintha megmozdult volna az alig érezhető légáramlattól.
– Milyen csodás ez a nap! – szakadt ki belőle.
Kata kissé értetlenül figyelte Ákos felfokozott hangulatát, ráérősen letört egy darabot pirítós kenyeréből, két ujjával belemártotta gőzölgő tejeskávéjába és Ákos szájába dugta. A férfi becsukta a szemét kéjesen, csukott szájjal kiszívta az édeskés nedűt a falatkából. Belenyúlt selyem köntöse zsebébe elővett egy bíbor színű bársonnyal bevont dobozkát és letette Kata kávéscsészéje elé. Két könyökére támaszkodva figyelte a hatást.
– Miért ne házasodnánk össze?! Annyi szépet és jót megéltünk, megismertük egymást a fejünk búbjától a lábujjunk hegyéig – érvelt.
Katának a meglepetéstől kiesett a ragacsos kiskanál a kezéből, amivel az imént még a reggeli italát kavargatta. Kimeredt, gyújtólángra váltott szemekkel meredt Ákosra, arca a meglepetés tüzében égett. Nem emlékezett rá, hogy valaha is szóba került volna köztük a házasság gondolata még akkor sem, mikor két éve abortuszra kényszerült.
– Nahát!! És ezt te éppen egy reggeli alatt teszed velem? Semmi lánykérés, semmi romantika – évődött kedvesen miközben a szíve versenyt kalapált a falon függő órával.
– Kimondva- kimondatlanul, ezt várta tőlünk mindenki; anyáék, a barátaink, sőt még a munkahelyem is. Így aztán lesz is, meg nem is meglepetés, de ez engem egyáltalán nem érdekel.
– Nászút? – kapaszkodott bele gyengéden Ákos füleibe, miközben minden porcikája lázban égett.
– Nem is akárhol! Jordániát szemeltem ki. Látnunk kell a világ néhány csodáját együtt; Petra mellett a Wadi Rum sivatagot, a Holt tengert…
– Tökéletesek vagyunk, Kata, tökéletes az életünk! Szavainak nyomatékot adva táncra perdült a konyha fénylő kövén, majd Katát ölbe kapva bevitte a szobába, egy elszánt mozdulattal ledobta az ágyra és melléje heveredett.
A szobát elöntötte a szivárvány-szerű ragyogó reggeli fény, a képek mosolyra fakadtak a falakon, jázmin és ánizs illata lebegett az ágy felett, ők meg csak nézték egymást, mint a kölcsönösen kapott legszebb ajándékot.
Pompás esküvőt rendeztek nagy felhajtással. Mindenkit meghívtak, aki csak eszükbe jutott. Kata szülei sírdogáltak egy kicsit egyáltalán nem titkolva örömüket, hogy negyvenegy éves lányuk fejét bekötötték.
A nászút alatt Ákos különösen kezdett viselkedni. Hol a programokhoz nem volt kedve, hol az arab ételeket kifogásolta, még Kata öltözködésébe is belekötött.
– Nem otthon vagy – dohogta. Igazán vehettél volna fel egy hosszabb ruhát.
– Harminchat fok van, magas páratartalommal, amúgy pedig nyaralunk, vagy nem?
Ha tehette félrehúzódott és titokban a telefonját nyomkodta. Kata egyszer rajtakapta, amint rányomott egy SMS küldésre. Második este úgy aludtak el az összetolt ágyon, mint két idegen; mindketten kifelé fordultak, felhúzott lábakkal bújtak meg a takaró alatt.
Kata kétségbeesésében ezt pötyögte be a telefonjába: „Anya, én ezt nem bírom, tévedtem. Nem tudom, hogyan fogom kibírni ezt az egy hetet.”
Ákos a mosdóban ezt írta valakinek: „Még egy picit várj; nem bírom nélküled. Bécsbe költözünk. Ti vagytok az életem. A nyeremény már a számlámon van. Szeretlek!”
