Mered-e kimondani: sikeres vagyok?

Felelős szerkesztőnk, Hantos Gyöngyi felvezetője, a novemberi számhoz. Annyira csodálatos a történet, hogy úgy gondoltam, meg kell osztanom veled:

Nagyanyám bölcs asszony volt. Mindig nagy szeretettel beszélgetett velem a cseresznyefa árnyékában nyaranként. Gyönyörűen énekelt és olyan szép volt, még öregen is, minta a mesék tündér-hercegnői. Rengeteg könyvet olvasott, néha még ebédet főzni is elfelejtett. Az útleírásokat, regényeket kilóra hozta haza a könyvtárból. Sokszor felolvasott belőlük. Egyik nyáron az Odüsszeiát találta meg és falta gyermeki izgalommal.

A nagyanyámnak négy elemije volt.

A nagyanyám vitt el először az Operába. A Bohéméletre. Elmesélte, miről szól majd a darab. Néhány részletét elénekelte. Felkészített az élményre. A nagy napon ünneplőbe öltöztetett, maga selyemblúzt húzott és földig érő szoknyát tisztelete jeléül a Háznak és az előadásnak. Akkoriban nagy divat volt a paróka. Valódi hajból készült az igazán minőségi darab. Neki az volt: minőségi. Mindenből. Kevés tárgya volt, de azokat megválogatta. És elindult lakkcipőben, pézsmabundában, hímzett bársonyridiküllel az Operába.

A nagyanyám takarítónő volt.

Az volt aranyom, mert bármilyen okos volt is, nem tanulhatott a harmincas években, lévén, hogy dédapám szisztematikus eltökéltséggel elitta az asztalosműhelyt, beszorultak hatan egy ócska bérszobába. Hát, nem sok lehetőség adódott. Szalagnál dolgozni a gyárban. És hercegről álmodozni, aki majd kirepíti paripáján ebből a kopár világból.

Herceg helyett csak a nagyapám jött. Irigyelt partinak épp nem volt mondható. Kereskedősegéd volt, vagyontalan és ráadásul zabigyerek.

Összefogtak. Volt egy-egy álmuk, amit közössé álmodtak éjszakákon át tervezve, beszélve. Napközben mindenki tette a dolgát. Sokszor nélkülöztek, mert félretettek. Félretettek az álmukra. Öt év múlva nagyapámnak saját üzlete volt és volt egy kis kertes házuk is. Nagyapám megteremtette, nagyanyám gazdálta a pénzt és szépen gyarapodtak.

Aztán egyik napról a másikra nem volt semmijük újra. Pedig nagyapám nem ivott és nagyanyám se verte el a vagyont. Csak államosultak.

Mit tehetett az én tündér nagyanyám a négy elemijével? Fogta a vödröt, a rongyot, és takarított.

A nagyanyám mindig mosolygott. Énekelt, mesélt és mosolygott. És sosem hallottam panaszkodni. Bevallom, én nem is tudtam, hogy takarítónő. Csak jóval a halála után derült ki számomra. Amikor munkába ment, mindig kosztümben ment el. A haja ondolálva, cipője ragyogott. Még a piacra is így öltözött fel. Úgy hívtuk: „Aranyalma”

A lakásukkal szemben fatelep volt. Előtte várakoztak fuvarra a lovaskocsik, bakjaikon a nap előrehaladtával egyre pityókásabb fuvarosokkal. A nagyanyám délután ment takarítani, amikor az irodisták már elhagyták a gyárat. Ekkorra a szeszszint már magasra szökött az urakban. Kilépett a kapun aranyszőke hajjal, rozsdabarna kabátkában, hernyóselyem sállal. Az egyik fuvaros arra nézett épp, és elkurjantotta magát: -No, „nédd” az Aranyalma!

Aranyalma volt a nagyanyám egy csöppet sem vidám vagy színes élettérben, amit egy 1914-1981 közötti élet adhatott egy iskolázatlan, vagyontalan nőnek Magyarországon. Volt egy álma és valósággá tette. Majd elvették tőle ezt a tárgyiasult valóságot. De az az övé maradt, hogy egyszer már elérte. Aztán az álmát újra valósággá tette, egy olyan formában, ahogy már tőle többé nem vehette el senki. Sem ember, sem korszak.

Szerinted sikeres ember volt a nagyanyám?

Nem kell most válaszolnod, előbb olvass tovább novemberi számunkban!

Itt lehet megrendelni a következő 3 hónapra, vagy 1 évre>>