Langymeleg szeptember végi reggel volt. Igazi vénasszonyok nyara.
Olyan szép a táj ilyenkor.
Az ősz pazar pompába öltözteti a fákat, bokrokat.
Zoé gyönyörködött a szél táncoltatta falevelek játékában. Sóhajtott egy nagyot. Miért nem lehet minden ilyen egyszerű öröm?
Szerettek volna összeházasodni Valentinnal, de olyan sok pénzbe került volna az esküvő, hogy nem mertek belevágni. Alkalmi munkákból éltek, az albérlet fizetése is gondot jelentett. Ma reggel ki is rakta őket a főbérlő. Napok óta nem volt bevételük, már ennivalót sem tudtak venni. Valentin elment valahova, azt mondta, megoldja a problémát. Estére lesz szállás és kaját is hoz.
Zoé éhes volt. Már nem tudta elterelni a figyelmét semmivel. Gyomra korgott, a feje is fájni kezdett. Nem mert felállni a padról, olyan szédülés fogta el. Várta Valentint, egyre kétségbeesettebben…
Valentin eközben a város másik végén lógott a haverjaival. Együtt nőttek fel, egyek voltak jóban-rosszban. Emil és Luis azon gondolkodtak, hogyan segítsenek a szerelmeseknek. Szépen fel voltak öltözve, mert a szegénység nem kell, hogy együtt járjon az ápolatlansággal. Divatos szakadt farmer, fekete kapucni póló, bőrdzseki, piros magasszárú sportcipő… Mikor kicsit jobban ment, igyekeztek menő cuccokat venni, hogy ne nézzék ki őket sehonnan. Ezt már jól megtanulták.
Lois kotorászott a sporttáskájában, majd előhúzott 3 kötött sapkát.
– Figyu, kivágunk rajtuk 2-2 lyukat, a fejünkbe húzzuk, olyan lesz, mintha betörők lennénk. Aztán itt van 3 műanyag pisztoly. A tesóimtól kunyiztam, olyanok, mint az igaziak. Betörünk valahova, elemeljük a lóvét, aztán futás… Utána segítünk szállást találni, költözni. Zoénak egy szót se, ki fog akadni. Mennyünk is most. Kora délelőtt van, ilyenkor nem számítanak betörőre.
Tanakodtak egy sort. Mivel jobb ötlete egyiküknek sem volt, beleegyeztek. A közelükben volt egy romos ház, odamentek gyakorolni, ahogy a filmekben látták: „Kezeket fel! Mindenki a földre! Ez egy bankrablás. Maradjanak nyugodtan, akkor nem esik bántódásuk!” Jól lemélyítették a hangjukat, hogy elég határozott és félelmetes hatású legyen. Közben jókat röhögtek, mert még a játékpisztolyt se bírták rendesen tartani. A sapkamaszk épp hogy az orruk alá ért, másikat már nem tudtak szerezni, így viszont alig kaptak levegőt…
Mikor úgy érezték, elég jól megy a sapka lehúzása, a pisztoly előkapása, elmentek a sarki kricsmibe, utolsó pénzükön egy kis bátorítót gurítani le a torkukon. Mikor már elég bátrak voltak, harsány viháncolás, hátbaveregetés után elindultak bankot keresni.
De ez nem az a környék volt. Errefele nem szívesen települtek volna pénzügyi szolgáltatók, legfeljebb a maffia uzsorásai, azokkal meg nem jó cicózni…
Tanakodtak, mitévők legyenek. A kisboltok már sorra bezártak, a nagyáruház pedig közelebb volt az elitebb környékhez, állandóan cirkáltak a rendőrautók, meg volt saját biztonsági szolgálatuk is…
– Hé skacok! Kiáltott fel Emil. Ott egy dohányárus, az biztos tele van lével. Italra, cigire mindig költenek az emberek, ha nincs mit enni, akkor is…
A besötétített ajtó mögött Ali, az eladó mit sem sejtve pakolászott. Iszonyatosan megrémült, mikor kivágódott az ajtó és berontott 3 álarcos bandita, fegyverrel hadonászva, üvöltözve hogy „Kezeket fel! Mindenki a földre! Maradjanak nyugodtan, akkor nem esik bántódásuk! Majd látva hogy egyedül van, ráordított az egyik: – Ide a pénzt, te suttyó!
Ali nem volt ilyen jelenetekhez szokva. TV-t sem nézett, moziba sem járt. Ez volt az első rendes munkahelye. Kezében egy karton itallal próbált a rablók lelkére hatni:
– Nnne hhharagudjanak, de nnnem tttudom felemelni a kkezem…A kkkassza üüüres. Pár perse nnyitottam, mmmaguk aaaz eelsők. Jöööjjenek vvvissza kékésőbb, aadigra llesz bbbevétel….
Esdekelve nézte a marcona alakokat, reménykedve, nem szedik szét a boltot dühükben..
Valentin, Luis és Emil összenéztek.
– Hát jó, akkor este visszajövünk, de készítsd össze a lóvét addigra. Most adj egy csomag csipszet és egy kólát! – szólt Valentin.
A három cimbora kihátrált, a biztonság kedvéért a stukkerekkel fenyegetően intettek Alira, majd gyorsan távoztak. Valentin már nagyon aggódott Zoé miatt, siettek hozzá. A csipszet és a kólát neki szánta, hogy kibírja, míg rendes kajához nem jutnak.
Útközben egy híd tövében találtak egy elhagyott, de jó állapotú viskót. Emil ott maradt lefoglalni, Valentin és Luis elmentek Zoéért.
Zoé örömmel újságolta, hogy egy kedves hölgytől kapott egy nagy szatyor ételt, még rántott hús is volt benne… Gyorsan összeszedték kevéske motyójukat a padokról és vidámat siettek berendezkedni a viskóban. A földre telepedve főúri lakomát csaptak, nevetgéltek, és izgatottan várták az estét.
Zoé bizalommal, mit sem sejtve simult Valentinhoz. Kicsit zokon vette, mikor a srácok felszedelőzködtek, azzal, hogy még dolguk van, majd jönnek…
Nem sejtették, hogy már a fél ország rendőrsége őket keresi, és azt sem, hogy az egész világ rajtuk röhög. A bolt biztonsági kamerájának felvétele már bejárta a világhálón az összes hírcsatornát.
A bolt előtt a fejükre húzták a sapkákat. Azaz csak húzták volna. Valentin nem találta az övét.
Eközben a viskóban Zoé épp végzett a rendrakással, közben fennhangon beszélt magának:
– Szeret. Tudom, hogy nagyon szeret. Bízom benne. De most nem kellet volna egyedül hagynia. Mi lehetett ilyen fontos? El akartam mondani, hogy kisbabánk lesz. Azt gondoltam, a srácok elmennek, mi összebújunk, és együtt örülünk…
Leült a földre, és tanácstalanul forgatott a kezében egy lyukas fekete sapkát.
