Audry unalmas, poros kisvárosban élt valahol Amerikában. Nyár volt.
Azon a napon a szokottnál is korábban ébredt. Lustán nyújtózott egyet. Hátrarázta sűrű, göndör, barna haját, ujjaival beleborzolt, és élvezte a finom sampon, és a frissen főzött kávé illatát, mely körüllengte.
Hetek óta álomvilágban élt. Olyan energiák tomboltak, benne, hogy már-már szétfeszítették a szürke hétköznapjait.
Ott hagyta unalmas munkahelyét, és várta a jelet, hova, merre induljon.
Kiült a teraszra. A lenge szélben susogott az erdő a kert végében, madarak trillázása törte csak a reggeli csendet. Bekapcsolta a laptopját, kortyolt a kávéból, és szertartásosan rágyújtott egy vékony, hosszú cigarettára.
Mirr-Murr, a kiskandúr az ölébe ugrott és panaszos nyávogással követelte a reggelijét. Na jó, az internet még várhat – gondolta, és ellátta a lábához dörgölődző cicust.
Üzenet érkezését jelezte a laptop.
Egy rég elfeledett ismerős akarta facén felvenni vele a kapcsolatot. Nicholas. Valamikor bejelölte őt barátnak egy régi közösségi oldalon, írta. Hogy talált itt rá? Megnézte a férfi profilját. Hú, erre emlékszem – gondolta. Nagyon-nagyon helyes. Visszaigazolta az ismeretséget.
Azóta fejtetőre állt az élete. Egyszer csak arra eszmélt, hogy neki kell ez a férfi. Azonnal. Cseteltek facén, beszélgettek Skypon, órákon keresztül. A tekintete megőrjítette. Gyönyörű, őszinte szeme volt, és ha belenézett úgy érezte, ő a legszebb a világon. Hangja simogatott, mint a bársony. Hát persze, zenész volt. Néha gitározott is neki, és ő aléltan hallgatta. Sok mindent elmondtak magukról, amit fontosnak tartottak, és apró butaságokat is, amitől nagyon meghitt lett köztük a hangulat.
Audry már úgy érezte, nem bírja így tovább. Szíve szerint azonnal csomagolt volna, és mindent maga mögött hagyva ment volna Nicholashoz. Alig bírta visszafogni magát. A szenvedély, ami eddig hiányzott az életéből, teljesen elborította, megőrjítette. Naponta többször indult futni, végkimerülésig, és a közeli edzőtermet is rendszeresen látogatta, hogy levezesse a sok felgyülemlett érzelmet. Már egy deka felesleg sem volt egyébként is karcsú alakján. Tudnia kell, hogy a valóságban is működik-e ez az érzelem. Szüksége van arra, hogy megérintse, megsimogassa, magához ölelje a testét, ujjait végighúzza a bőrén, magába szívja az illatát…
Tudja róla, hogy családja van, gyerekei, szép felesége. De neki is hiányzik az életéből a szenvedély. Istenem, ne élne ilyen messze, Kanada hegyei közt, egy csodás helyen. Skypon megmutatta, a házát, a tájat, hallhatta a gyerekei civódását. Sosem akart gyereket, de most valahogy még ezt is el tudta volna képzelni. Hogy elszereti tőlük, és majd vele lesz másik családja, és lesznek gyerekeik. Idáig jutott már álmaiban.
Az első akadály álmai beteljesüléséhez maga Nicholas volt. Mikor megemlítette neki, hogy elmenne hozzá, kiderült, csak három napot tudna vele tölteni.
Három nap??? Ebben semmi ígéret nincs, amiért bármit feláldozhatna.
Fejezzék is be most rögtön az egészet. Nicholas fél napig bírta. Facén kereste megint, hogy nem tudja ezt a bimbózó kapcsolatot csak úgy befejezni. Ha csak így távolról is, de nagyon jól érzi magát vele. Gyönyörűnek látja, imád vele beszélgetni. És ír majd róla egy dalt is…
Audry keze-lába remegett. Ha elérhetné, hogy ez a szépséges férfi, aki pont olyan, akiről mindig álmodott, beleszeressen, ott hagyjon érte mindent, és ne ezt a három napot kínálná! Gondolkodás nélkül menne hozzá, a világ végére is követné…
Skypon már szinte mindent megmutattak magukból, mégis kicsit ledöbbent, mikor Nicholas legközelebb mezítelenül ült a monitor elé, és tőle is ezt kérte. Hát jó. Tetszett neki a látvány, és az sem volt ellenére, hogy magukat simogassák egymás szemébe nézve, vágyakozó szavakkal becézzék egymást, és a felkorbácsolt szenvedélyt valahogy csillapítsák magukban.
Egyre rosszabb lett a helyzet. Most már tényleg őrülten kívánta ezt a férfit, minden gondolata csak körülötte forgott. Ha nézte magát a tükörben, ami a hálószoba falán lógott, oda látta maga mellé, szinte érezte, hogy hozzáér, hallotta, ahogy beszél hozzá, olyankor is, mikor egyedül volt. Szokásává vált ezért, ha nem beszéltek, cseteltek egymással, és épp nem sanyargatta magát edzéssel, hogy megállt a tükör előtt, oda képzelte Nicholast. Hallgatta a tükör hangját, ahogy suttogja neki: szép vagy, gyönyörűm, nagyon kívánlak…
Ha ez így megy tovább, becsavarodok, gondolta.
Aztán eljött az a pillanat, hogy úgy érezték, nem bírják egymás nélkül. Megbeszélték, hogy találkoznak. A férfi is készen állt arra, hogy elhagyja a családját miatta. Összecsomagoltak, eltervezték, hogy másnap hajnalban találkoznak a határon. A kanadai oldalon vagy egy meghitt kis panzió, oda foglaltak szállást.
Nem emlékezett, hogy vezetett odáig. Semmire nem emlékezett a hosszú útból, csak a megérkezésre koncentrált, olyan felfokozott lelkiállapotban volt, mint még soha. Képzelete játszott vele, kiszínezte milyen lesz a találkozás, az első csók, az első ölelés, az első szeretkezés. Már semmi más nem érdekelte… És a valóság minden képzeletét felülmúlta. Szikrázott köztük a levegő, mikor egymáshoz értek, a csók és az ölelés olyan volt, amit soha nem felejt el az ember. Órákig szeretkeztek, kifulladásig… aztán Nick furcsa lett.
Kezdett durvulni, és ki akarta kötni az ágyhoz, és fura dolgokat sugdosott a fülébe, és kezdett kellemetlen lenni az érintése, fájdalmat okozott…
Aztán jött a hidegzuhany. Nick elmesélte, hogy különleges vágyai vannak a szexben. És ezek olyan vágyak, hogy ha hajlandó teljesíteni, oda ad érte mindent. Tisztára, mint De Sade márki modern változatban. Ami nem fért össze az ő földhöz ragadt vágyaival, és nem is érzett olthatatlan vágyat, hogy kipróbálja. Márpedig a férfi nem engedett. Az ő vágyainak meg kell felelni, ehhez ragaszkodik. Ha ő ezt megkapja egy nőtől, a nő cserében meg kap mindent, amit csak kíván.
És akkor Audryban hírtelen megfagyott minden. Csak egyet kívánt. Befejezni ezt az egészet. Azonnal.
Magára kapkodta ruháit, a csomagja még a kocsiban volt. Reszkető kézzel indított. A hazaútra sem emlékezett, mert végigzokogta, ordította. Mire hazaért, üzenet várta a férfitól. Olvasatlanul kitörölte. Letiltotta Nicholast minden közösségi kapcsolatából. Akkor megtalálta emailben. Könyörgött, hogy bocsásson meg neki, nem bírja elfelejteni… Megkérte, hogy ne keresse többet, sehol. Ez nem az ő világa, a szíve szakad meg érte, miatta, de vége…
Hetekig sírt, őrjöngött. Tudta, hogy jól döntött, de siratta azt a szenvedélyt, amit felkorbácsolt benne a férfi, azt a szenvedélyt, amit még sosem érzett senki iránt. És azokat az álmokat, amiket köré szőtt.
Elhallgatott a tükör is, már nem látta benne a férfit, nem hallotta a hangját. De furcsa módon saját magát sem látta. Fogott egy üvegvágót, és ott, ahol emlékezete szerint a szívének kellett lenni, elkezdte karcolni a tükör üvegét…
