Ana riadt madárkaként kuporgott az osztályban. Lelkes angoltanárnője hamar felfedezte, hogy szépen tud írni, és mindent vele íratott fel a táblára… Bár már értette a körülötte folyó csevegést, és egyre kevesebb szót kellett megkeresni a szótárban, eszébe sem jutott, hogy elmehetne velük a szomszédban nyílt pizzasütödébe. Más nem lévén, az óhazában varratott legszebb ruháit hordta, de így még jobban kirítt lezser társai közül. Sőt, egyik farmeres lány kuncogva mutogatott a kikandikáló hónaljszőrzetére. Sírással küszködve nézett hátra, és megkönnyebbülten látta, hogy kitartó hódolója biztatón nevet rá. Ő is nemrég érkezett, és tudta mennyire kegyetlenül idegen tud lenni az újvilág!
Egymásba kapaszkodva könnyebb lett elviselni a kirekesztettség, a honvágy, az egyedüllét kínzó érzéseit… Hamarosan együtt sétáltak hazafelé esténként, egy pár lettek. Amikor várandós lett, apja sürgette az esküvőt, amin aztán meg sem jelent. Szobát béreltek a kicsi kávézó felett, ahol a párja dolgozott. A szoba széles ággyal és egy hatalmas fiókos szekrénnyel volt bútorozva. Az ablakok szimpla üvegén átsütött a tél hidege, a takaróra még a télikabátot is ráterítették. Az ágy olyan öreg és használt volt, hogy a közepe teknősen lesüppedt, csak a könyvekkel tudták úgy-ahogy alátámasztani. Szerencsére összeölelkezve, egymást melegítve sikerült jókat aludni. Reggelit lentről hoztak, kedvence volt a “toasted bun”. Délelőttönként elindult a közeli piacra. A lépcső alján toprongyos férfiak lézengtek. Első nap nem is mert kimenni mellettük… Jan elmagyarázta, hogy a kávézó maradékát várják, cserébe ügyelnek, nehogy veszélyes, idegen elemek kerüljenek a közelbe.
A piacon minden árat megnézett, csak aztán szánta rá magát a vásárlásra. A kevéske zöldséget könnyedén hazavitte, a vacsorát csak a tulaj konyhájában tudta elkészíteni. Egy hatalmas, nagyon olcsó görögdinnyét hazáig gurigatott, de addigra a belseje ehetetlen kása lett. Szalvétát akart venni, de otthon egész mást talált a “napkin” feliratú dobozban. Kiváncsian szétszedte a higéniai betétet… Ahogy szétszedte a gyógyszerkapszulát és a teás zacsit is, amikor először kerültek a kezébe… Jan későig dolgozott, addig az ágyukat alátámasztó könyveit olvasta. Naponta takarította az egyszem szobát… Este voltak csak együtt. Sokat beszélgettek, gyakorolták az angolt… Később Jan húga, Mari is csatlakozott hozzájuk, kibérelték neki a hátsó szobát, de saját konyhájuk így sem volt… A heti bérből alig maradt pár dollár, azt rendszerint mozira költötték. Mindig volt egy angol fim, amit nagyjából megértettek. Követte egy görög komédia, ezt alig értette, csak azt figyelte, hogy Jan milyen jóízűeket nevet…
Első főztje sok kívánni valót hagyott: a csirkecomb belül véres maradt, a mellé tett kenyér penészes volt! Zokogva rogyott le, de Jan nevetve átölelte.
– Sebaj, majd belejössz! – vigasztalta és hozott fel ebédet.
Egy nap Jan örömmel borította az asztalra a szatyor tartalmát:
– Nézd, mit kaptam! – az élve vonagló rákocskák láttán csak felsikoltott, és kirohant.
– Oh, no! Látni sem bírom! Hát még megsütni és megenni…
A várt, nagy nap hajnalán pár csepp vért látott a lepedőn! Mari rögtön ott téblábolt és riasztotta a háziasszonyt, aki sürgette, hogy induljanak a kórházba! Jan nem látott taxit, így gyalog vágtak neki. Minden görcsös fájdalom hétrét görnyesztette, aztán mentek tovább… A kórházban lassan haladtak az események: hashajtót kapott, leborotválták, enni nem adtak… Már végkimerülés környékezte, mire este tizenegykor megszületett a kislány! Jan addigra többször hazament pihenni… de a szülőszobába nem volt mersze mellé állni… Nem bírja a szenvedést, a vért látni – mentegetőzött. Amikor mellé tették a babát, nem hitt a szemének!
Koromfekete, szögegyenes haja szétterült, meggypiros szájacskája csücsöri mosolyba görbült, a hamvas barack arcocskából sötétkék szemek csodálkoztak rá! Hófehérke lehetett ilyen szépséges… A kórházban kapott “napkin” (amilyent nemrég még szétszedett) mosolyra késztette…
Mari oktalan, de készséges segítségnek bizonyult, együtt babáztak, főztek, tanultak görögül, angolul. Alig szoptatott, amikor szájpenészt kapott! A doktor szerint a felírt gyógyszer árthat a babának, így kényszerűségből elkezdte kanállal etetni! A cumisüveget hűtő híján, az ablakba tette. Ha éjjel felsírt a gyerek, levitte felmelegíteni, mire visszajött, elaludt a pici… Csak a védőnő jött ki olykor, hogy vitamint is adjon, más segítsége gyakorlatilag nem volt… Kész csoda, hogy a pici lány rendesen gyarapodott.
A háziasszony mosógépe ott állt a fürdőszobában, de nem engedte használni. Így a kádba görnyedve kellett a két tucat pelenkát és egyéb szennyest kimosnia, fiatalon mindent kibír az ember. Boldogságra is maradt ideje. Sokat nevettek: együtt tanultak görögül és magyarul főzni, csak úgy emlékezetből… Marit angolul tanította, tőle meg ő tanult görögül.
Mari hamar kapott jó munkát: darabra fizették és ő apró kezei ellenére gyorsan, pontosan dolgozott. Fizetéskor sok-sok ajándékkal ért haza… ami könnyelműségnek tűnt. Furcsállta, hogy a többivel elszámol a bátyjának. Más szokások…
Következő karácsonyra anyja is kivándorolt, és egész hétre elvitte az unokáját. Úgy gondolta, könnyebben dolgoznak, ha csak hét végén hozza vissza a kislányt! Rosszul gondolta! Ez állandó veszekedéseket okozott, anyja és férje közt őrlődött… Ez sokkal rosszabb volt, mint a kezdeti pénztelenség! A második kislány már a saját házukba született, az anyósék lakták az emeletet. Jan eleget veszekedett velük, mert nem mindig siettek a lakbérrel… A görög nagymama egy percig sem tudott az unokára ügyelni. Nem bírták az idegei. Semmi mást sem csinált, csak naphosszat ült a TV előtt, bár azt sem értette. Írni, olvasni, kézimunkázni, takarítani nem tudott, de főzött! Méghozzá nagyon pazarlón és sokat… Mari vásárolt be hozzá.
A harmadik gyermek kisfiú lett, akit már-már megutált, Jan annyira kirívón megkülönböztető bánásmódban részesítette! A kórházban felvásárolta az összes virágot, Pamper pelenkát vett… Ana szerencsére hamar észhez tért, hogy a gyerek erről nem tehet, és bocsánatkérőn dédelgette.
Ana sok alkalmi munka után jól fizető állást kapott, de egyre több nézeteltérést okozott a pénz beosztása. Jan az öregségükre akart félretenni, ő most akart kicsit könnyebben élni és a gyerekekre többet költeni. Nyári tábor, bicikli, menő tornacipő és farmer is fontos dolgok…
Igen, az első tíz évük volt a legszebb, a nagy szegénységet alig vették észre!
Jan végül 51 évesen meghalt, sosem voltak nyugdíjas évei…