„Lányok, ide valami jópofa marketing szöveg kellene, ami ellenállhatatlanná teszi a Minerva Capitoliumát!”
Ezt az üzenetet hagytam a munkatársaimnak, mikor megmutattam nekik az eredeti értékesítési oldalt, és elvonultam hosszú hétvégére. Még jóformán ki sem tettem a lábam, mikor utánamtelefonáltak: „Rita, szerintünk nem kell ezt agyonmarketingezni, a Minerva annyira jó, hogy ezt rögtön megérzi az, akinek szól!”
Tehát, amit most itt látsz, az egy minimálmarketing stílusú megrendelő oldal, mindenféle marketing-trükk nélkül.
Csak egy történtet szeretnék elmesélni: az első – 2010. szeptember elején megjelenő – Minerva Capitoliuma számunk, környezettudatosságról szóló cikkében hivatkozom egy nagyon fontos videóra. A videóban, a világhírű előadó szájából elhangzik ez a mondat:
„Azért mondom el ezt itt és most Önöknek, mert Önök az ELIT. Akik képesek tenni a világ javításáért, és akik akarnak is tenni. Mostantól Önökön is ott van a felelősség, hogy megmentsük a bolygónkat.”
(Részletek a 2010. szeptemberi számban)
Én is csak ezt tudom mondani:Te az elithez tartozol, aki megértheti, hogy miről szól a Minerva Capitoliuma, és aki kamatoztathatja is a benne írtakat. Neked kell tudnod, hogy érett vagy-e arra a szemléletre, amit a Minerva Capitoliuma mutat meg számodra. Egy tipp: az, hogy érett vagy-e, az csak a Te döntésed kérdése, mint minden az életben.
Ha igen a válaszod, akkor rendeld meg az alábbi űrlapon, a következő 12 számot, amelyeket minden hónapban, postán juttatunk el hozzád.
Az adott havi számok az előző hónap 15-én kerülnek a nyomdába, tehát, ha 15-éig rendelsz, akkor következő hónapban már biztosan kapod az első nyomtatott számodat, és utána még 11-et. Az előfizetésed lejárta előtt e-mailben értesítünk majd, hogy kihagyás nélkül tudj majd hosszabbítani.
Ha ma 15-e van, vagy már el is múlt (tehát a hónap utolsó két hetében vagyunk), akkor még lehetséges, hogy megkaphatod a következő hónap számát – a reménybeli megrendelők számának megfelelő rátartással dolgozunk, de előfordulhat, hogy egyes hónapokban túlszárnyalják a jelentkezések a tervezettet – ekkor az utána következő hónap számát kapod meg egészen biztosan postán, viszont a soron következő számot letöltheted majd.
Ekkor a 12 hónapos előfizetésed onnantól él, amikor megkapod az első nyomtatott számot.
Az előfizetés mindig mindenképp 12 nyomtatott példányra vonatkozik, amit postán küldün, tehát ha kapsz is tőlünk ajándékba digitális példányt, azon kívül még biztosan fogsz kapni 12 nyomtatottat.
Az előzőleg kiadott számokat évente egyszer elérhetővé tesszük digitális formátumban, CD-n postázva. Ez nem kerül számodra további költségekbe. Tehát bármikor csatlakozol, az előző számokat is megkapod majd.
Az előfizetés díja 1 évre (12 nyomtatott számra, a havonta letölthető interjúkra, és az évente egyszer, CD-n kiadott antológiára):
előreutalással 22 000,- Ft (bruttó) (banki átutalás vagy befizetés, előre)
csekkes fizetéssel 26 000,- Ft (bruttó) (ez esetben sárga csekket küldünk az első nyomtatott számmal, de ennek magasabb adminisztrációs költségei vannak, ezért ez a verzió drágább)
Az űrlapon jelöld meg, melyik fizetési módot választod, a megrendelés visszaigazolásakor részletesen tájékoztatunk a fizetési tudnivalókról.
Készen állsz arra, hogy lelkiekben-szellemiekben és aztán tettekben is az elithez tartozz? Akkor várunk szeretettel az előfizetők között!
A Minerva Capitoliuma havi magazint kiadja a HősNők Kiadó Bt.
2173 Kartal Dobó utca 30.
Felelős kiadó: Vidi Rita