Ahogy ott kucorgott a még nedves homokban, Lizzy egy huppanásra lett figyelmes. Halálra rémülten ugrott egy nagyot. Kis barátja érkezett a könnyáradattal. Hóna alatt szorongatta a kislány szétázott mesekönyvét és a fényképét. Dani is rémült volt. Nem értette mi történt, hogy került a békés gyerekszobából az Óperenciás tenger partjára, majdnem agyonnyomva a kis békát. Azaz Lizzy-t. Mert bármit is mondott a mamája, ő bizony hitt benne, hogy az eltűnt kislányt elvarázsolták, és ő a zokogó kis béka.
Megörültek egymásnak. Dani óvatosan a tenyerébe vette az apróságot, megsimogatta.
– Ne félj, Lizzy, már nem vagy egyedül. Segítek neked megtalálni a családodat, és visszavarázsolódni kislánnyá. Majd te is segíts, hogy én is hazajussak a mamámhoz. Biztos nagyon aggódik.
– Dani, át kell kelnünk az Óperencián, és az üveghegyeken is, amik szórják a fényt ott a távolban, és szivárványokat pöfögnek magukból!
A kisfiú megmerevedett. Újból a tenyerébe vette a kis békát, és furcsálkodva nézegette…
– Te beszélni is tudsz? Vagy én tanultam meg kuruttyolni? Értem amit „mondasz”! Siessünk, keressünk valakit, aki átvisz minket a túlsó partra. Közben mondd el mi is történt veled.
Lizzy a kisfiú vállára ugrott, és mesélni kezdett. Dani a kis békára figyelt, így nem nézett a lába elé. Megbotlott valamiben, és jó nagyot esett, a kislány is lerepült a válláról.
– Nem tudsz vigyázni, te szerencsétlen, rosszcsont gyermek? Máskor figyelj, hova lépsz! Majdnem eltapostál!- hallották a homok alól.
Egy jólmegtermett öreg teknős kászálódott elő. A tojásait gondozgatta éppen. Szerencse, hogy nem léptek rájuk, nem törték össze. Lassan kikelnek a kisteknősök, és itt hagyják, de addig vigyáznia kell rájuk. Dani már meg sem lepődött, hogy a teknős szavait is érti. Udvariasan bemutatta magát és Lizzyt, elmesélte mi történt velük.
– Benned kit tisztelhetünk? Mi a neved? Tudsz-e valakit, aki átvisz minket az Óperenciás tengeren?
– Nuri a nevem. Ha tudtok várni, szívesen elviszlek benneteket. Pár óra, és kikelnek a kicsinykéim, nekiindulnak ők is a tengernek. Ha elérték a vizet, már gondoskodnak magukról, de velem is maradhatnak. A páncélom elég nagy és erős, hogy elbírjon benneteket. Addig is gyertek, nem messze él egy öreg barátom, ad nektek enni-inni. Nézzétek, épp ott jön.
Berni bátyó, az öreg halász, már nem járt ki a vízre. Vénséges vén volt. Mulatságos volt, mert egy rozoga biciklivel próbált a süppedős, homokos parton közlekedni. Hófehér szakálla olyan hosszú volt, hogy a vállán átvetette és a hajával összekötötte, hogy ne akadjon bele a bicikliláncba. Fején egy kalapszerű valamiben egy madár gubbasztott. A kormányra egy nagy kosarat akasztott, ami tele volt finomsággal, és mindig valamelyik térdének csapódott a nyikorgó biciklilánc ütemére. Fogai közt csutorát tartott, és közben még dúdolgatott is:
„Kapácska, pipácska, pártkönyvecske, Pravdácska…”
Halászni már nem tudott, de a hálószövés mestere volt. Pókokat megszégyenítően, még így, göcsörtös, vén, bütykös ujjakkal is. Gyümölcsökkel kínálta kis vendégeit. Ennek Lizzy is nagyon örült, mert borzasztóan utálta, hogy legyeket, szúnyogokat kapkodjon el a nyelvével. Jóízűen befalt egy illatos epret.
Miközben neki is elmesélték mi történt velük, hogy kerültek ide, Berni bátyó egy kis batyut állított össze nekik. Friss gyümölcsök, darabka sajt, kenyér, néhány aranyszög, maga szőtte háló, gyémántrög…
– Ezekre szükségetek lesz. És elkísér benneteket Nanni, a madaram. Ő riasztott engem, mikor meglátott benneteket a partra pottyanni a semmiből. Vigyáz rátok, mutatja az utat, és segítséget hív, ha szükséges.
A kis teknőcök kikeltek, és apró lábaikon hihetetlenül fürgén a víz felé iramodtak. Így hát a kis csapat is útrakelt. Dani kényelmesen elhelyezkedett Nuri páncélján. Ölében a batyu, egyik vállán Lizzy, a másikon Nanni, körben a kis teknősök, akik még nem mertek egyedül úszni. Szerencséjükre aznap nem volt vihar, csendes volt a tenger. A felhők közül ki-kikandikált a nap, de sugarai nem égettek, lágyan melengették őket, és a távoli, szivárványokat pöfögő üveghegyekkel csodás fényjátékot varázsolt az égre. Nuri kényelmes csapásokkal úszott, vigyázott kis utasaira. Ám lassan fáradni kezdett. A part még messze volt. Nanni felröppent Dani válláról. A távolban delfinek játszottak, hozzájuk repült, és a segítségüket kérte. Loni és Iref a két delfin abbahagyta a hancúrozást, és a kis csapat segítségére sietett. Dani, Lizzy és Nanni Loni hátán, Nuri és kicsinyei Iref hátán szelték a habokat. Igencsak élvezték az utat. Dani nagyokat rikkantva bíztatta Lonit, mintha lovacska lenne. Egyszer minden út véget ér… A delfinek a parthoz közel elköszöntek, Nuri vitte ki hátán a csapatot a homokos partra.
***
Amit a tengerről naplementének néztek, az egy újabb csoda volt. A homokos partot vörös- rózsaszín különböző árnyalataiban pompázó erdő övezte. Az erdőn túl pipacsmező. Mikor nyugodni tér a nap, olyan mintha lángolna minden… A fákon szivecskék teremtek. Rózsaszínek. Vörösek. A fák közt furcsa épületek, pagodaszerű, sok részből álló, felfelé keskenyedő tetőkkel.
– Azta, mi a manó, nézzétek! – szólalt meg Dani, akinek egész más kötötte le a figyelmét.
A parton egy kiselefánt ült, és fröcskölte magát vízzel. Cuki volt, de az igazi látvány most érkezet. Egy lány közelített a kis társaság felé. Földig érő fekete haja örvénylett körülötte. Ruhája piros, arannyal szegélyezett, lágyan ölelte körül törékeny alakját. A haján koszorú, szivecskékből, pipacsokból kirakva. Arca hófehérre festve, szája akár az érett cseresznye. A pipacsok királynője, Temmunia érkezett. Kitárta a karját. Mozdulatára pillangók százai érkeztek, olyan színpompásak, amilyet Dani még a természetfilmekben, könyvekben, magazinokban sem látott. Pedig ő aztán nagy rajongója volt a pillangóknak. Gyűjtötte is őket, üvegfedelű dobozban, gombostűre szúrva. Temmunia boldogan forgott körbe, élvezte, ahogy a szépségek rászállnak, beborítják, lábacskáik, szárnyaik csiklandozták bőrét. Hirtelen eltüsszentette magát. A pillangók riadtan rebbentek szét. Végre észrevette a földbegyökerezett lábbal, tátott szájjal bámuló Danit és kis barátait. Tudott már az érkezésükről, ezért is indult a tengerpartra, csak a játék a pillangókkal elvonta a figyelmét. Közben Twyla, a kiselefánt is elunta a pancsolást, de egy utolsó szippantással lefröcskölte Danit és társait, akik jót nevettek a bohókás állaton.
Temmunia és Twyla üdvözölte a jövevényeket, majd a kölcsönös bemutatkozás után az erdei lakhoz kísérték őket.
A pillangók megterítettek, és finom gyümölcsökkel kínálták őket.
– Maradjatok itt éjszakára! Pihenjetek! – mondta Temmunia. – Reggel hosszú út vár rátok. Twyla mamája, Chansu elkísér titeket a szivárványt pöfögő üveghegyekhez. A hátán kényelmesen utazhattok. Az üveghegyet meg kell másznotok, így köszönjetek el Nuritól és kicsinyeitől, ők nem kísérhetnek benneteket. Nanninak még hasznát veszitek. Segítek én is, amit csak tudok, hogy Lizzy megtalálja a szüleit, újból kislány lehessen, és te is hazatérhess a mamádhoz Dani.
A pillangók összegyűjtötték a lehullott pipacs szirmokat, azokból csináltak puha ágyat Daninak és Lizzynek.
Reggel még bimbósan pihentek a pipacsok. A szivecskéket termő fák nyújtózkodtak egy jó nagyot a felkelő nap sugarai felé kínálva gyümölcseiket. Majd az éretteket a pillangók cipelte hálókba pottyantották, akik batyukat készítettek vendégeiknek az útra.
– A szivecskékben szeretet van. Adjátok annak, akivel utatok során találkoztok, és szüksége lehet rá! Egy nagy batyu testvéremé, Tulippa hercegnőé. Arra visz az utatok, adjátok át neki. Twyla és Chansu már vár benneteket. Jó utat! – köszönt el a gyerekektől Temmunia.
Így hát a kis béka és Nanni újból elhelyezkedtek Dani vállain, aki felmászott egy kis segítséggel Chansu hátára, kényelmesen befészkelte magát a csomagok közé erősített, puha párnákkal kibélelt kosárba. Twyla ormányával anyja farkába kapaszkodott, és elindultak végre. A pillangók színes kavalkádja sokáig elkísérte őket. Nagy izgalommal várták a következő kalandot.
