Janka élete abban az időben kezdett szétzilálódni, amikor anyja állapota olyan rohamosan romlott, hogy már munkából is hozzá rohant elé tenni az ebédet. Igaz, csak az úttestet kellett átszelni, ami – mivel időtakarékosságból nem került el a lámpáig – a tél közeledtével egyre veszélyesebbnek bizonyult. Csak berobbant, gondosan elnyomva a lihegést, ételt melegített (éljen a mikró!) és rohanás vissza.
Anya már semmit sem tudott egyedül intézni, csak a karosszékében üldögélt naphosszat, ahogy példás nyugdíjashoz illik. A heti egy-két napos látogatásból, amikor a takarítást, bevásárlást szokták intézni, lassan egész napos ügyelet lett. Igaz, ezért költözött a szomszédba… Sajnos anyát már se az olvasás, se a TV nem érdekelte, inkább csak a gyerekkoráról, a szülőfalujáról akart beszélgetni.
Esténként szinte könyörögve kérte, maradjon nála, de a pihenés érdekében muszáj volt hazamennie. Olykor szemrehányás fogadta reggel: „Éjjel kimentem szükségre és nem találtam vissza az ágyba…” Ilyenkor magában próbált érvelni: „Ha mellette alszom, ezt talán kivédhetem, de akkor holtfáradtan kell munkába mennem… Fiatalon bírtam a gyűrődést, amikor a három kisgyerek mellett jó, ha öt-hat órát sikerült aludnom, de már felettem is eljárt az idő.” Rágondolni is szégyellt: „Meddig fogom ezt bírni?”
Ekkor a veje, Viktor megcsillantotta a megoldást egy szenzációs mentőötletével. Kutyasétáltatás közben akadtak rá egy remek, kétszintes házra, ahol mind a hatan kényelmesen elférnének! Így a felelősséggel, ami naponta súlyosbodva nehezedik egyre fáradó lelkére és vállaira, sem lenne egyedül. Kölcsönösen segítenék egymást. Nagyon megörült, sőt anya is lelkendezett. Felvillanyozódva készült “háztűznézőbe” ahova a lehető leghamarabb mindkettejüket elvitték.
Szabályszerűen elájultak a tágas, kétszintes ház és annak gyönyörű környezete láttán. A fenti három hálószoba, nappali, konyha két fürdőszobával mesésnek tűnt. Anya újjászületve nézett körül és gondolatban már be is rendezkedett. Persze lesz mit alakítgatni, de valamit valamiért! Első kérdés az volt, hol kap helyet a gyerekek kutyája, ugyanis vele nem szeretnék megosztani a terepet. Viktor biztosította, hogy két külön szinten lesznek és a kutya sosem fog feljönni hívatlanul.
Napok múlva jött a lehangoló hír, hogy nincs húszezer Viktorék számláján, ami foglalónak kellene… Janka természetesen felajánlotta az összeget. Előttük állt a rengeteg intézni való: mindhárom otthon eladása és az új hely felújítása után az összeköltözés, behelyezkedés. Nem semmi, ha iskolakezdésre mindezt le szeretnék bonyolítani.
Viktorék háza (ahol Janka harminc évig lakott, és ahol felnőttek a gyerekei, amiben tíz évig Viktorék is vele laktak és amit pár éve megvettek tőle) hamar elkelt, hiszen nemrég fejezték be a felújítását. Nem mondták, lett-e rajt haszon, Janka meg nem kérdezte. Nosztalgiázás közben, hogy íme, idegeneké lett a sok-sok emlék színtere, Hedvig lánya kis híján elpityeregte magát.
Anya rendben tartott kis lakására is hamar akadt vevő, és azon is sajnálkoztak egy szusszanásnyit. Amint Janka kézhez kapta az árát, sietett vele a bankba. Úgy számolta, hogy anyát egyenesen az új helyre tudja költöztetni. Janka házára István ajánlkozott vevőnek, aki cserébe a konyha felújításáért már ott lakott az egyik szobában. Jankát kicsit elszomorította, hogy itt kell hagynia az alighogy elkészült álomkonyhát. Dupla ablakos, napfényes csoda: barna fenyőpadló, fehér IKEA bútor, beépített sütő, kétfiókos mosogatógép és mély-borvörös (ami színt csak többszöri átfestéssel sikerült eltalálni) falak! Azzal bíztatta magát, hogy a jó cél érdekében ez elenyésző áldozat lesz. Használni úgysem volt alkalma, mert jószerével anyánál teltek a napjai…
Inkább azon főtt a feje, hogyan fog elférni az új házban, ide ugyanis még minden ingóságát sikerült átszállítania. Tele is lett pincétől garázsig… Nekifogott átválogatni a könyveit, mire István, akinek közben megérkezett a fia, hosszan lamentált: „Kiszorultam a konyhába, mert ezzel a felfordulással használhatatlan a nappali.” Sajnos a könyvtár fele (szakszerűen dobozolva) az ócskásnál végezte. A magyar házmester mégsem engedte bevinni a nyugdíjasokhoz, ahogy azt előre megbeszélték.
István elvállalta az új ház kifestését, padlózását, csak anya új fürdőszobája nem akaródzott elkészülni. Egy iparos felvette az előleget aztán nem mutatkozott. Pedig ismerős ajánlotta, aki aztán felindultan szabadkozott, hogy sajnos, mégsem ismerte eléggé a szomszédját… Mire Janka újabb szakembert talált, jócskán csúszásban voltak. Így anya kénytelen, kelletlen, ideiglenesen hozzá költözött. Hiába próbáltak kényelmesen elhelyezkedni, szegény anya megszenvedte rövidke hontalanságát. Egy reggel ott sírdogált az ágyon, hogy nem találja a fehérneműjét, mert úgy él itt, mint egy hajléktalan csavargó – pedig csupán a ruhái voltak egy nyitott dobozban a fiókos helyett. Egy konténerben már az új házhoz szállították minden bútorát, ahol türelmesen várta a kipakolást.
Igaz, a szanálás már régtől, és állandóan folyamatban volt, de Janka nem ilyen drasztikusan akarta folytatni. Szerencsére talált egy önkéntes vállalkozót, aki minden olyan anyagot, amiből iskolás gyerekek valamit alkothatnak, elszállított. A kedves öregúr vitte el a hosszú évek során begyűjtött, tekintélyes mennyiségű papírt, kartont, textilt, pamutot stb. egy raktárba, ahonnan a tanárok kedvükre válogathattak. Mondanom sem kell, hogy Jankának a szíve szakadt meg, lemondani a kincseiről. Évekig ezekből alkotta a maskarákat, az iskolai feladatokhoz a táblázatokat, dobozokat stb. Próbált arra gondolni, hogy bőven megéri a jobb, közös élet reményében! Hiszen Viktorék már több ízben laktak vele és Jankának öröm volt naponta élvezni, ahogy az unokái a szeme láttára növögettek.
Sorozatos garázsvásárok után is bőven maradt szemétre való, olyasmi kedves holmik, amiket csak rendbe szedni, javítani vagy esetleg átfesteni kellett volna. Harminc év alatt felgyűltek a kincsek, mert Janka zsigerből európai szemmel nézte a világot! Őt igazolja, hogy mára világszerte divatba jött az újrafelhasználás…
Miután összeveszett a fiával, István egy nappal az adás-vétel nyélbe ütése előtt visszalépett! Hiába volt a kilincselés, hogy újkanadásként kaphasson bankkölcsönt, egyedül nem tudja vállalni a házat. A döbbenet után gyorsan új vevő után kellett nézni! Tudniillik, hogy itt a házak zöme szeptemberig cserél gazdát, aztán mélybe zuhan a kereslet. Már késő visszaköltözni és Viktort sem hagyhatják cserben! Több ingatlanossal tárgyaltak, de a hónapok eseménytelenül teltek. Végül egyikük lakberendezőt ajánlott, aki jó pénzért, szakszerűen felkészítette a házat az eladásra. Kész gyötrődés volt megélni, ahogy a csodás, háromárnyalatú zöld nappalit és a kikínlódott borvörös konyhát átmázolták semleges halványszürkére.
Janka ez idő alatt alig aludt, nappal meg így sóhajtozott:
– Senkinek sem kívánom, ami izgalmat hónapokig átéltem!
Áprilisban végre két vevő is akadt, akik végül egymásra licitáltak. Janka a ház árával is rögtön a bankba sietett! Közben természetesen megvették a csodaházat! Viktor megkapta a kulcsot! Janka csak jóval később furcsállta, hogy nem kapott saját példányt az iratokból…
Azt szorgalmazta, hogy István befejezze a felújítást és anya fürdőszobája is minél előbb elkészüljön. Saját cókmókjának be kell férnie az IKEA szekrényekbe. Anya teakbútorával ugyanis hamar megtelt a nappali. A hálószobája is pontosan olyan lesz, mint a régi, megszokott volt. Ebből nyílik a ruhásszekrény és a csodaszép, kényelmes saját fürdőszoba a biztonságos, beülős zuhannyal…
Janka a szomszédos hálószobából tüstént meghallja, ha éjjel segítségre lenne szükség…
Még be sem helyezkedtek, máris szembesültek a rideg valósággal: első naptól másként alakult a közös élet, mint tervezték. Egyik unoka rögtön elfoglalta a harmadik, fenti hálószobát, amit Janka mindenes vagy dolgozószobának szánt. A nagyobbik unoka, aki iskolaidőben már egyetemen volt, lent kapott szobát. A nappalin alig volt használható falfelület, ez a csupa-ablak, szép kilátás hátránya (na meg amint télen kiderült, az ablakokon rendesen behúzott a hideg) Se pince, se garázs a szükséges, de sehova sem passzoló holmi tárolására.
Anya lassan behelyezkedett, hosszan üldögél a puha, meleg takarók alatt az ablaknál és érdeklődve nézegeti, ahogy gyerekek és a kutyák játszadoznak a parkban. Egyik nap azt kérte, hozzák már közelebb a karosszékét, mert alig látja, hogy Janka mit ügyködik a konyhában. Most már teljesen rászakadt a főzés, ami sosem volt erőssége, és csakis anya kedvéért vetemedett rá. A leves főzés végképp túlhaladta a képességeit, szerencsére egy falubelije szívesen főzött egy kondérnyi borsólevest! (tán még ma is akad belőle a hűtő mélyén)
Éldegéltek szép csendesen, de egyre több furcsaságot produkált az együtt lakás. Lent nem lévén tűzhely (Viktor kidobta és vadiúj mosogatógépet szerelt a helyére) fent főztek, már amikor főztek. Ilyenkor persze a kutya is követte a gazdit. Anya olykor tett rá megjegyzést, de Janka váltig csitítgatta. Kezdetben, ahogy megígérték elvitték vásárolni is, aztán egyre ritkábban értek rá, pedig messze voltak az üzletek. Ez a jómódú környék kocsi használatára lett tervezve… Viktor néha megkérte, hogy főzzön nekik is, aztán észrevette mennyi került a szemétbe, mert a maradékot nem rakták el rendesen. Palacsintát is többször kértek, de azt is csak frissen ették, a másnapos már nem ízlett. Egyszer felmerült, Janka miért nem főz rendszeresen az egész családra, hát ezért! Mert fájt látnia a pazarlást…
Anyát az orvos javaslatára, hetente kétszer feltette az öregeket szállító buszra, ami elvitte napközibe. Kapott kulcsot is, de amikor egyszer Janka pár percet késve ért haza a bevásárlásból, az egyik szomszéd vette észre, ahogy anya az ajtónál tanácstalankodik. Ő szólt Viktornak, aki lent meg sem hallotta a csengőt! Közben a már nyolcadikos kisebbik unokát Janka kísérgette iskolába, amit néha nehezen egyeztetett anyával. Amikor Hedvignek említette, hogy a tizenhárom éves kislány már egyedül is hazajöhetne, megkapta a magáét:
– A gyerek az én dolgom, te törődj anyáddal!
Ennyit egymás segítéséről…
Tavasszal anya remekül érezte magát és azt kérte, hogy még egyszer utóljára hazautazna a szülőfalujába. Örömmel vették meg a repülőjegyeket. Két héttel az utazás előtt telefonáltak a napköziből, hogy anya elesett a WC-ben és bevitték a kórházba! Ott feküdt romokban, tört vállal és törött csípőcsonttal… etetni kellett, míg megtanulta a balkezét használni. Janka a másik lányával felváltva ápolgatta, és már a rehabilitációt is intézte volna, de azt mondták, arra még gondolni is korai. A doktornőnek előadta, hogy repülnének, aki kijelentette:
– A mama jó ideig nem megy sehova, de nyugodtan utazzon el, mert úgy látom, önre ráfér egy kis pihenés.
Mire Janka hazajött, anya egy idősotthonban lábadozott, lassan elcsoszogott a járókerettel. Hiába volt minden igyekezet, talpalás, leépült elmével már nem vették fel rehabilitációra. Három csukló-, három csípő törés után hetediknek a válla is eltört, amit már nem bírt el a 88 éves szervezet.
Ezek után Janka egymaga “terpeszkedett” a felső szinten és a valamikor aranyos, hízelgő kislánya egyre csúnyábban viselkedett vele. Példálózott, hogy míg fent luxusban él egymaga, ők lent szenvednek lehetetlen körülmények között. (Janka csak halkan, magának jegyezte meg: arról volt szó, hogy ők is felújítják a lakóterüket)
Következő márciusban Jankának olyan szerencsétlenül sikerült elcsúsznia, hogy kezét letéve a háta mögött, eltörte a csuklóját! Mindkettőt egyszerre! Kapott egy kirendelt gondozót, aki (az anyának épült) zuhanyban kétnaponta lemosdatta és ebédre sütött neki hagymás tojást. Egyik reggel, amikor Viktor felajánlotta, hogy beviszi a doktorhoz, nem tudott időre felöltözni. Hedvig valósággal ráförmedt, előbb is szólhatott volna, hogy segítség kell… mert ők elkésnek miatta. Később ápolónő járt hozzá, hogy átkösse átszögelt csuklóit. Hedvig nem rejtette véka alá nemtetszését, hogy az ő helyére mert beállni! Ilyen viselkedést az sem mentesít, hogy amint később bevallotta, utált itt lakni, szíve szerint a régi házban maradt volna, ahol felnőtt. Nyáron (beszivárgás miatt) felásták a ház oldalát és emiatt két télen a nappalin keresztül hordták ki az immár két kutyát. Az egész ház tele lett kutyaszőrrel, amivel valósággal kiutálták a “házából”!
Megszületett a döntés: semmi értelme együtt maradni, de előbb Jankának kell kiköltözni, mert a még mindig sok, szabálytalan cókmók rontja az eladás esélyeit. Hatalmas kölcsönnel sikerült egy kicsi, 56 négyzetméteres lakást vennie (arra számítva, hogy a ház eladása után hamarosan meglesz a pénze teljesen kifizetni) és részletekben vitte oda ami befért, a többitől megint elbúcsúzhatott. Köztük gyerekek által készített és ajándékba kapott (időközben sufniba került és ott megpenészedett) karácsonyfadíszektől. Minden egyes darab családi emlék volt, amiket évtizedekig aggatott a fenyőfákra… Anya szépen megvigyázott bútorát olcsón kényszerült elkótyavetyélni, de legalább nem került szemétre.
Ősszel szép haszonnal eladódott a ház, és mivel mélyen hallgattak, egy hét után Janka érdeklődött a pénze felől. Viktor közölte, hogy csupán negyvenezer amit kézhez kaptak, azt átutalja. Ennyi. Ők vettek egy másik házat és kutyástól kiköltöztek a városból. Janka ügyvédtől kért tanácsot, aki azt ajánlotta írassa velük alá, hogy még kétszázezerrrel tartoznak. Ez sehogy sem sikerült, nem akartak aláírni semmit. Janka hiába beszélt meg velük találkozót, eljöttek ugyan, de kijelentették: se a hely se az idő nem alkalmas ilyesmit megbeszélni. Tavasszal Janka elutazott, gondolta júliusig megoldódik az ügy. Azt remélte, mire visszajön, Viktorék rendezik a tartozásukat, de megint semmi, sőt beszélni sem hajlandók a pénzről.
Erre, teljesen sarokba szorítva, összeomlott! Az ügyvéd javaslatára pert indított a jogos részéért. Sajnos az ügyvédhez menet, az autópálya fölött átgyalogolva, többször eszébe jutott:
– Mi lenne ha leugranék? Egy problémával kevesebb…
Ezt, szerencsére, az ügyvédnek is említette, aki javasolta, hogy sürgősen kérjen segítséget! Közben Viktorék eladni kényszerültek a jelenlegi házat, mert ahogy az előzőt, ezt is a házra felvett hitelből törlesztették. Csakhogy már a bank is igényt tartott rá, és felszólította őket, hogy két héten belül költözzenek ki, különben kilakoltatja őket. Most, amikor már Janka azt hitte nem érheti meglepetés, most derült ki, hogy az összes pénzt (előleg és két otthon ára, ami megfelelt a vételár felének) amit befizetett a bankba, nem a ház-kölcsön számlára tették, mert sehol nincs nyoma! A szakszerű terápiának hála, már ezt is képes túlélni…
Majdnem négy évig tartották abban a hitben, hogy a fele ház jogos tulajdonosa! Közben csak a kölcsönért volt felelős. Húszéves törlesztéssel már kifizetett egy házat életében, és most se pénz, se posztó! Önként és dalolva adta minden megtakarított pénzét a lánya és veje kezébe! A kálvária még nem ért véget…
Itt nemcsak pénzről van szó. Janka valahol a lelke mélyén úgy érzi, ha már a saját családtagjaiban sem bízhat az ember, milyen világ ez? Igaz, hogy ő naivan, lazán állt hozzá, de muszáj mindenkit kihasználni, akit lehetséges?
Gyötri a gyanú, hogy Hedvig (aki saját bevallása szerint „nem foglalkozik az anyagiakkal”) élete, házassága nincs rendben! Gyötri az elzárkózásuk.
A legfájóbb, hogy “hűtlenül kezelte” anyja pénzét is, aki mindhárom unokájának szánta, nem egyiküknek… és ezzel a tudattal kell tovább élnie.
Áprilisra tervezi, hogy újra megjárja az El Camino-t, mert van mit vezekelni…
Azóta megújult a kapcsolat Hedvig és Janka közt, bár egyelőre csak semleges dolgokról tudnak beszélni. Janka már azt sem nehezményezi, hogy családostul a nyugati partra terveznek költözni… és egyre világosabb, hogy Viktor huzamos munkanélkülisége jutatta őket a kétségbeejtő helyzetbe…
