Zoe idegesen meredt a mércére, ami egy örökkévalóságig vibrált tétován az ötösön, majd lassan, pontosan megállapodott a vonalon.
Már senki sem emlékezett, hogy az új világvezetés miért találta ezt a méretet ideálisnak, de attól a pillanattól hivatalosan százhetvenöt centiméter lett egy szabályos ember magassága. Megszavazták, törvénybe iktatták.
Kialakult a módja, hogy a gyermek növekedését hogyan kell szigorúan figyelemmel kísérni és szükség esetén szabályozni. Senkinek sem jutott eszébe ezen alapvető szabályokon elgondolkodni, mert mindenki egyenlő emberi jogokat élvezett… feltéve, ha megütötte a mércét! Aki alul-felül kilógott, kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel, sőt emberi jogai megnyírbálásával is számolhatott. A néhány milliméteres eltéréseket ideig-óráig még kendőzni lehetett, de minden centiméterekben mérhető különbség komoly megbélyegzést vont maga után. Mivel emberi mulasztás ebben a közel tökéletes, fejlett társadalomban is felütötte a fejét, becsúztak hibák.
Zoe első gyermeke három centiméterrel lett magasabb, ami súlyosabb, mintha alacsonyabbra sikerül. Nem maradhatott a családban, nem illeszkedett jól az ülő-fekvő bútorokba, nem illett rá a szabvány öltözék, nem fért el a földalatti mozgójárdákon…
Idővel kialakult egy hátrányos helyzetű kisebbség. Aki huszonegy évesen nem volt pontosan százhetvenöt centiméter, külön városrészben kapott intézeti ellátást. Családot sem alapíthattak, pedig nem sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy öröklődő-e az eltérés.
Zoe sokat kockáztatott. Ha Luke, a második utód, is szabálytalanra sikerült volna, vele együtt át kellene költöznie az intézetbe. Mivel a mérce megállapodott százhetvenöt centiméteren, Zoe fellélegezhetett. Visszamehet kedvenc hivatásához, ahol a régi civilizácók életét tanulmányozta.
Luke is vele tart, aki szintén régész-történelem tanulmányokat végzett. Ketten fogják a temérdek fennmaradt digitális feljegyzést átfésülni. A kényelmes, emberközpontú társadalomnak is vannak hátrányai. Megszűnt a fizikai munka, és sokan mellőzik a szellemi erőfeszítést is. Egy számítógépre kapcsolódva akárki használhat bármilyen információt, ezért kutató munkát egyre kevesebben vállalnak. Mert ott önálló gondolkodás is szükséges.
Luke egészen a 21. századig merészkedett el, ahol elgondolkodtató adatokkal szembesült.
Számtalan furcsaság ütött szöget a fejébe:
Néhány társadalomban kevesebb jogai voltak a nőknek, olykor bezárva, eltakarva tartották őket.
Milyen meggondolás alapján? Hiszen nők, anyák nélkül nincs folytatása az életnek. Vagy pont ezért óvták őket?
A hibásan születetteket korábban intézetbe zárták, később a családban gondozták ingyen és szakszerűtlenül.
Kinek volt ez jó? Nem sokkal humánusabb a mai renszer, ahol az első hiba automatikusan kikapcsolja az életfeltételeket? Csupán az eltérés a százhetvenöt centimétertől jelenthet számottevő hátrányt.
Olyan embercsoportokról talált leírásokat, akiket a bőr és hajszínük alapján ítéltek meg.
Ma ennek sincs jelentősége, mindenki egyforma alkatú, tejeskávé színű, egyenes barna hajjal és fekete szemmel.
Másokat a vallásuk alapján kiáltottak ki nemkivánatosnak.
Ma szükségtelenek a vallások, ki-ki a maga szerencséjének kovácsa. A hivatalos posztokon kívül nincs követett elfoglaltság. Nincs bizonyíték a halálon túli életre, bár vannak jelek, hogy átcsúszunk egy felsőbb dimenzióba.
A családot egy nő és egy férfi, valamint a gyermekeik alkották.
Ma bármilyen összetételű lehet a család, ha közös megegyezés alapján élnek együtt.
Jellemző volt a hasonlók (nyelv, vallás, fizikum alapján) egy országba tömörülése és az ismeretlen másoktól való félelem.
Ez a félelem gyakran vezetett összecsapásokhoz, amikből soha senki sem került ki győztesen.
Az akkoriban művelt és elterjedt irodalom kedvenc témái voltak ezek a különbségek.
Luke elhatározta, hogy amint módja lesz rá, visszautazik a huszadik századba, mert akkor történt a legérdekesebb változás. Több, különböző nyelven beszélő nép élt számtalan, kisebb-nagyobb országban. Aztán jött a globális felmelegedés, elolvadtak a sarki jégsapkák, elmerültek a kisebb szigetek és a parti települések. Elkezdődtek a nagy vándorlások és az emberek megállíthatatlan keveredése.
A fennmaradt, kevert népesség minden szempontból egyenlőnek látszott, talán ezért találták szükségesnek százhetvenöt centiméterben meghatározni a magasságot, hogy legyen egy mérce a másság érzékeltetéséhez!
