Gacov Katalin: Ítélet

– Fapina! – vágta oda a srác, majd felhúzta a nadrágját.

Otthagyta a reszkető, félmeztelen lányt az ágyon és kibontott egy üveg sört. Meghúzta, majd letette az asztalra.

– Idd meg és húzzál innen, nehogy nekem itt összehányj valamit.

– Nem kell a kurva söröd, te rohadék! – köpte le a lány minden bátorságát összeszedve. Tudta, hogy a pofont nem úszhatja meg, de mégis meg kellett tennie. Nem tűrt tovább, még akkor sem, ha ez azzal jár, hogy az utcán kell töltenie az éjszakát. Már csak néhány óra és felszállhat a hajnali vonatra. Addig meg kihúzza valahogy egy kocsmában, még van nála valamennyi pénz, a jegye már megvan.

Ezeket gondolta, miközben látta a kezet, ahogy az arca felé lendül. Végül is megérdemelte, miért volt ilyen naiv, hogy elhitte, semmi olyasmi nem fog történni, amit nem akar, ha nála tölti az éjszakát.

Az ütés a várnál erősebb volt, jobban fájt, mint képzelte. Arca még akkor is égett, amikor a cipőjét, táskáját felkapva kiszaladt a lakásból, teljes erőből becsapva az ajtót maga után. A lépcső alatt megállt, hallgatózott, és csak akkor lélegzett fel, amikor nem hallott lépteket a háta mögött.

Tükörképét addig nézte a lépcsőház üvegfalán, amíg megundorodott a látványtól. Hosszú szőke haja összeállt, arcán a lefolyt szemfesték fekete csíkokat húzott keresztül a négy vörösön. Nem bírta tovább, a könnyekkel együtt feltört belőle az éjszaka elfogyasztott jelentős mennyiségű alkohol is.

– Soha többet nem iszom egy kortyot sem – fogadkozott a kuka fölé görnyedve.

Szerencsére térdig érő, piros pöttyös ruhája jól bírta a strapát, takarta a tényeket. Elszakadt bugyiját a harisnyával együtt a kukába dobta, táskájából tisztát vett elő. Kiöblítette a száját, feltűzte haját, megigazította sminkjét, az egyik oldalon a szokásosnál kicsit több pirosítót használt.

A vonatra fellépő, magas szőke nő nem ugyanaz a lány volt, aki tegnap reggel teli szerelemmel és romantikával a vidéki pályaudvarról elindult.

– Hogy is hihettem neki? – zokogta a barátnője vállán. Mindent elmesélt. Egészen a vasútállomási rózsától a pezsgős vacsorán, az átbulizott éjszakán keresztül a pofonig. – Elhittem mindent, mintha 14 éves lennék, nem 22.

– Te tényleg ennyire naiv vagy? Azt hitted, csak beszélgetni akar? Hogy elég neki? Már eljár hozzád hetek óta Pestről, időt és benzint nem kímélve. Moziba visz, vacsorázni, színházba. Mit gondoltál? A két szép szemed meddig lesz elég neki?

– Nálunk a faluban nem volt szokás az ilyesmi, ott a fiúk tényleg így udvaroltak. Az első szerelmem soha nem szédített, kedves volt és gyengéd, két évig járt hozzánk, mire eljutottunk a kézfogástól az ágyig. Minden ölelése a mennyországba röpített, elég volt csak hozzám érnie, már lángoltam, és alig vártam, hogy együtt legyünk. – Hadarta egy szuszra.

– Térj magadhoz kislány, ez a felnőtt világ!

– Ez? Ez a felnőtt világ? – húzta fel a szoknyáját Magdi és sírva mutatta a combján éktelenkedő kék foltokat, zúzódásokat.

– Miért nem hagytad magad?  – csóválta a fejét Eszter. – Hamarabb túl lettél volna rajta, és megúsztad volna ezek nélkül – bökött a vörös csíkokra a tapasztalt nő.

– Én tényleg szerettem volna, volt is hozzá kedvem, elszédített az alkohol, nagyon jól éreztem magam. Bizsergető érzés volt, ahogy hozzám ért tánc közben, kívántam én is a közelségét. De utána felmentünk a lakására és elment a kedvem. Rosszul voltam, fájt a fejem. És amikor levetkőzött, és megláttam a durván szőrös testét leblokkoltam. Próbáltam kitérni, de nem hagyott. Nem állt le, hiába kértem. Sőt, azt láttam, annál jobban kezd beindulni, minél jobban tiltakozom.

Magdi az emlékek hatására összeomlott. Eddig kitartott, felszállt a vonatra, hazaért a lakásába, senki meg nem mondta volna, min ment keresztül.

Eszter szavak nélkül ölelte át őt, egészen addig, amíg alábbhagyott a reszketése.

– Fapina! – visszhangzott a férfi ítélete Magdi fülében újra és újra, az eset után hetekig, minden nap.

Később már csak rémálmaiban jött elő, általában akkor, ha valaki randira hívta…

Gacov Katalin
Gacov Katalin