Ígéret
Úristen! Végre itt vagyok megint. Évekkel ezelőtt is jártam már e helyen, de igazán maradnom akkor még nem lehetett. Hosszú ideje várok már arra, hogy újra itt lehessek. Itt annyira tökéletes. De neki soha nem alkalmas. Mindig van valami, ami fontosabb. Karrier, haverok, buli, fanta …
De talán majd most. Kitudja, lehet, hogy még most sem jó az időzítés, de valaki majd csak eldönti.
Én azt érzem, nekem jó itt.
Ma megint azt érzi, az idő nem alkalmas. Pedig már tegnap biztosnak éreztem, hogy döntött és maradhatok. Itthon maradtunk, lekucorodtunk egy sarokban, és zenét hallgattunk. Nagyon jó nap volt, biztonságban éreztem magam. Simogatott, dédelgetett és édesemnek szólított. Soha nem beszélt velem ilyen szeretettel. Azt éreztem, jól döntöttem, amikor ide újra eljöttem.
Mindennap mást gondol és mást érez. Én hiába próbálok hatni rá, azt látom, napról napra bizonytalanabb. Pedig már annyira várt rám, és tessék, itt vagyok és nem biztos bennem. Jó lenne, ha döntene, mert nekem ezt tudnom kellene. Ha nem kellek, mehetek máshová is, ahol szívesebben fogadnak. Bár tudom, itt az én igazi helyem.
Évekkel ezelőtt történt már, hogy erre jártam, de akkor kevés időt lehettem itt. Pedig akkor is jó választásnak hittem. Most is azt gondoltam, hogy azért hívott, mert döntött végre. De ma már nem ezt érzem. Lehet, hogy egyszerűen csak lelépek és hagyom az egészet a fenébe. Nem kéne nekem ezen ennyit gondolkodni és hiába reménykedni.
Reggel van. Ébredünk. Kicsit nyugtalan megint, de azt látom, összességében jól van. Vajon hogy döntött? Nem tudom. Lehet, hogy átaludtam?
Kávézunk, fürdünk, mindkettő jólesik neki, érzem, de a gondolatai el vannak zárva előttem. Nem érez semmit, ezt érzem. Ez nem jó. Kicsit nyugtalan vagyok ettől. Érezni akarom, hogy döntött.
Elindulunk valahová. Rosszat sejtek. Nagyon nyugtalan vagyok. Döntött, tudom. De most mit tegyek? Hagyjam meg neki a végső döntést, vagy intézzem én? Ha ő dönt, megint szenvedni fog. Nem akarok megint lelkiismeret furdalást érezni.
Közben meg is érkeztünk.
Pfuj, mi ez a szag? Éreztem már. Rossz emlékek törnek fel bennem ennek a szagnak a hatására. Már jártam itt. Ezt nem csinálom még egyszer végig. Döntenem kell, de gyorsan!
Hölgyem, mi a baj?
Nem tudom, iszonyatosan görcsölök, – és ezzel már rohantak is a műtőbe vele.
Képek borították el a nő elméjét, érzések a lelkét.
Istenem, mit tettem? Először elmenni kényszerítettem, most hagytam, hogy döntsön helyettem. Érezte a búcsút, ahogy „megtisztult”. Vége. Még valamit érzett, ami a történtek ellenére jó érzéssel töltötte el. Ígéretet.
Nem értem, nem tudta, mit éreztem, amikor öleltem és becézgettem?! Akarom őt, így döntöttem.
A nő keservesen zokogott, amikor a nővér közölte, hogy a vizsgálat így már nem esedékes, és kitolta a pihenőbe.
Isten veled gyermekem, s a búcsúval együtt a nő is eltűnt a semmibe.
****
A nő csuromvizesen ült fel. Zavartan nézett körbe. Azt sem tudta, hol van, annyira a történet hatása alatt volt. Körbe járatta a szemét a szobában. Végre leesett. Otthon van.
Istenem, csak álmodtam!
Visszakucorodott az ágyba, védelmezőn a pocakjára tette a kezét, kedvesen becézgette és ígéretekkel halmozta el picinyét. Minden rendben lesz, tudom. Te vagy a boldogság, amire oly régen vágyódom, s eközben a világ mind a négy sarkában andalító, lágy zene szólt.
****
E téma egy szívemnek kedves ismerősöm története alapján született, legyen a neve Kata.
A várandóság. Az ígéret, az álom, hisz ez az, amivel elhalmozzuk az életet ebben az időszakban. Minden csupa fogadalom, remény a boldogságra. Boldogságba álmodjuk magunkat.
Minden álma, reménye az volt Katának valamikor, még amikor itthon lakott Magyarországon, hogy végre anya lehessen. Idilli környezetben, ahogy azt lányként álmodni szoktuk. Esküvő, család, de legalább apuka. Nem így lett. Várandós lett és persze az apuka törölve, hogy miért, az nem lényeg. Jött a dilemma. Maradjon a bébi vagy töröljük őt is. Nehéz, nagyon nehéz időszak következett. Félelem, aggódás, szégyen, bizonytalanság és ehhez hasonló érzések. Félt megtartani, félt elbúcsúzni, aggódott az életéért, az álmaiért, szégyen a világ előtt, bizonytalanság, hogy elég jó lesz e anyának. A tervezett élete már csak illúzió lett. Amikor évekkel ezelőtt felült egy hajóra az új élet reményében, nem ezt tervezte, nem ezt álmodta. Idegen ország, idegen emberek, rokonok barátok távol. A remélt élet tűnőben. Törölve. Jöhet az újratervezés, hisz másképp alakult.
Aggódtam érte. Amikor tanácsot kért, maradjon a bébi vagy ne, hát nem tudtam mit mondani. Én három gyermek édesanyjaként az anyaságra kellet volna, hogy rábeszéljem, hisz ennél gyönyörűbb kiteljesedett élet nem igazán van egy nő életében. Gondolom én, de persze alakulhat ez másképpen is. Nekem volt apa és így sokkal könnyebb volt tervezni.
De ő? Külföldön egyedül egy anyagi változás, szakmai siker reményében? Tele álmokkal? Hogyan, miképp tegyen? Honnan tudnám én ezt?! Több órán át beszélgettünk és magam is meg voltam lepve, hogy mennyire nehéz tanácsot adni. Sokáig csak hallgattam őt. Megkért mondjak már valamit. Nem tehettem mást, mint hogy beszéltem neki az anyaságról, hisz ebben hiteles vagyok. Katával egykorú gyermekeim vannak. Meséltem a boldogságról, amit egy anya átél, amikor várandós és először megmozdul a bébi, és érzi az életet magában. Amikor magához öleli azt a csöpp testet, akivel össze volt fonódva kilenc hónapon át. Együtt éreztek, együtt dobbantak. Amikor először a szemébe néz, és abban minden ígéret az életre benne van. Az álmokról, ami végig kísér bennünket anyaságunk idején. Az aggódásról, ami sosem szűnik. Az anyatigrisről, amivé válunk, ha bántják. A fájdalomról, ami szétmar, ha történik valami a vele. A büszkeségről, ami szétárad, amikor valamiben sikeres, a támogatásra való képesség, ami erősödik bennünk, amikor csalódott. A végtelen hiány, amikor távol van. Határtalan boldogság, amikor hazalátogat. Elmeséltem azt is, hogy az ölelése mindig olyan, mint legelőször.
És beszéltem neki arról, hogy ő is gyermek. Valakinek a gyermeke. Egy anyának az ígérete és álma. Az Édesanyjának a mindene.
Meséltem neki arról. amikor egy nő nem lesz anya, mert nem akar az lenni, vagy nem lehet anya. Ismerőseim által bele nézhettem abba a szenvedésbe, mikor nem élheti át azt a fajta teremtést, ami az anyaság nyújthat egy nő életének. És nem kérdőjeleztem meg az így leélt élet hiányosságát, hisz sokan élnek így és számukra lehet teljes. Próbáltam csak vázolni, elé tárni, közölni, hogy van ilyen is és olyan is, minősítés nélkül. Hiszen mindannyian mások vagyunk. Az volt a lényeg hogy az ő életébe belefér-e az anyaság így külhonban, anyagi nehézségekkel, hisz dolgozni nem tud, apa sincs, aki támogat. Nem könnyű, be kellet látnom, és ebben a helyzetben én sem tudtam volna könnyen dönteni. De reméltem, megtalálja a saját érzéseit, a saját életét. Annyit mondtam, bárhogyan is döntesz, tudd, hogy az a legjobb neked.
A végső percig szenvedett, ameddig dönthetett. Az utolsó napon reggel felébredt és döntött. Anya lesz. Nem is értette, mit aggódott miért akart mást. Amikor beszéltünk telefonon azt mondta olyan mintha nem is ő lett volna az utóbbi hetekben. Mintha álmodott volna. Egyértelmű volt számára az anyaság, lesz, ami lesz. Azért én aggódtam. Nem volt egyszerű helyzet, de Kata mindent elintézet. Begyűjtött minden támogatást, amit egy gyermekét egyedül nevelő anya csak megkaphat. Már ugyanazt az álmot látta, mint régen. Anya lesz. És boldog volt.
A történet első részét a várandóság kezdetén kezdtem írni, amikor még a mérleg nyelve inkább a „nem tartom meg” felé billent. Azután másképp döntött Kata, így lett belőle egy rossz álom. De még mindig nem éreztem teljesnek.
Ma kaptam a hírt. Megszületett Kata lánya.
Úgy éreztem folytatnom kell, pedig hónapok óta nem írtam a Minervába, és sehová. De én is tettem egy ígéretet magamnak. Mégpedig azt, hogy írok. Ez a történet minden témát megérint, amit az elmúlt hónapokban illet volna megfogalmaznom. Hűség, Boldogság, Illúzió, Bűn, Félelem, Újrakezdés, Kísértés, Álom és sorolhatnám az elkövetkező hónapok témáit, de nem teszem, mert az még meglepetés.
Köszönetet szeretnék mondani Katának, a Minervának, hogy ezt a történetet megírhattam és az életemet újrautazhattam. Köszönöm, hogy emlékezhettem az álmaimra és az ígéretekre, amit lányként majd anyaként megéltem. Hálás vagyok azért, hogy ha valami nem úgy alakult, tudtam újat álmodni. És köszönöm, hogy soha de soha nem kellett döntenem az élet felett.
