Minerva 2015-ös élete, címszavakban és számokban

2015 márciusában keltettük fel csipkerózsika álmából a Minerva Capitoliuma magazint, amelyet 2010 őszén indítottunk útjára nyomtatott, havi magazinként.

Kifejezetten a gondolkodó nőknek szántuk az olvasnivalókat, és ez 2015-re csak annyiban változott, hogy minden gondolkodó elmének szívből ajánljuk. A Minervában idéntől novellák, regényrészletek, mesék, esszék és versek kerülnek bemutatásra, az Olvasók számára teljesen ingyen, elektronikus formátumban.

Nincs bulvár, nincs reklám, nincs összecsapott fércmű, minden írás mögött komoly szándék és komoly munka van. A színvonal messze nem a hétköznapokban megszokott „jól van az úgy”.

A Minerva Capitoliuma 2015-ben egy minőségi, előremutató kulturális magazinná nőtte ki magát. Nem titkolt célunk gondolkodás közben szórakoztatni az Olvasóközönséget, illetve szórakozás közben gondolkodtatni.

2015-ben az alábbi számok alakultak Minerva körül:

– Rendszeres olvasóink száma elérte az 1800-at. Havonta ennyien várják a Minerva megjelenését, és természetesen ez a szám egyre növekszik.

– Ebben az évben – 10 számot jelentettünk meg idén – 58 író alkotása került be a magazinba.

– Összesen 974 oldalt írtunk tele 2015-ben. Így egy-egy magazin átlagos oldalszáma 97,4-re sikerült.

– A legrövidebb számunk – szeptember – 68 oldalt tett ki (elégedettség, elégedetlenség témakör), míg a leghosszabb – november – 156 oldalasra sikerült (utazás téma).

– 23 írónk már legalább 5-ször írt a Minervába.

– 4 írónk soha, egyetlen számot sem hagyott ki!

Jövőre folytatjuk!
A 2016-os évre már megszavaztuk a témákat havi bontásban, sőt, van olyan lelkes írónk, aki már elküldte az első írás a jövő évi első számba, amelynek a HŰSÉG lesz a témája.

Milyen érzés Minervás-nak lenni?

Mint szerkesztő tudok csak nyilatkozni: mindig azt szoktam mondani, hogy ha nem mi csinálnánk, akkor iszonyúan irigy lennék. Nemcsak az eredményekre, hanem magára az élményre. Fontosnak tartom kiemelni, hogy MINDENKI ingyen dolgozik. Pro bono -, mondhatnám, hogy urasabban hasson. Nincs javadalmazás, senki nem vesz fel fizetést, ez abszolút non-profit.

Ez egy közös felelősségvállalás részünkről, ami több célt is szolgál:

1.) Az Olvasók könnyen, és olcsón – értsd: ingyen – olyan tartalomhoz jussanak, amiről a messzemenőkig hisszük, hogy épülésükre szolgál.

2.) A kreatív írók olyan felületen publikálhatnak, aminek van olvasóközönsége. Próbálgathatják eleinte még gyenge szárnyaikat, és megerősödhetnek a velünk való – kötelékben – repülés által.

Íróinkat itt találod>> – folyamatosan töltjük fel a fotójukat és bemutatkozásukat!

A Minervába kizárólag a RitArt Academy jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamát elvégzettek publikálnak. Ha szeretnél hozzánk csatlakozni, akkor először végezz el egy ilyen képzést, és utána tárt karokkal várunk, és mindenben segítünk!
Jobb agyféltekés kreatív írás képzések>>

Szeretettel,

Vidi Rita

RitArt Academy