Didergek, remegek mást nem érzek. Megkeményedtem, talán soha fel sem engedek.
Mindenhol dermesztő hideget érzek. Csak zúzmara, jég van körbe-körbe körülöttem.
Valahogy, valahol melegre, izzó tűzre kell lelnem. Így tovább nem élhetek.
Melegről álmodom, hatalmas lángokról, amik fel olvasztanák azokat a jéghegyeket, amik engem körül vesznek.
Izzani akarok, mint valamikor régen, mikor még igazi tűz égett ebben a testben.
Szeretem ezt az embert, kinek igazi társa lettem, mikor megszülettem. Soha nem hagytuk egymást cserben. Hallgatott rám, együtt izzott velem. Most nehéz őt újraélesztenem, pedig eddig mindig igazán könnyen ment.
Feladni látszik mindent, de ezt nem engedhetem. Az idő véges, valami megoldásra kell lelnem. Ismerem őt, van benne tűz. Volt, hogy csak apró szikrákat találtam, de hívó szavamra újra feléledt benne az élet lángja, mely izzott, parázslott, életet adott maga körül. Sokszor éreztem elviselhetetlen fájdalmat, de ketten túlléptünk ezen s újra kezdtünk mindent.
Együtt sírtunk, nevettünk, egy volt a gondolatunk, a bajok után együtt gyógyultunk.
Cselekednem kell, igy tovább nem élhet, ha nem figyelek, megöl engem.
Vissza kell vezetnem oda, ahol még él a szeretet. Ahol voltak mosolyok, boldog pillanatok.
Újra kell élesztenem, hogy életét tovább vezethessem. Az elmúlt élet az, amiből erőt meríthetek.
Talán, ha írok neki egy levelet. Fel kell idéznem az emlékeket, mert a jelek, melyeket küldözgetek, eredményre eddig még nem vezettek. Talán ehhez érzek magamban még annyi erőt, hogy saját emlékeimben keresgessek. Hiszen mi együtt égtünk minden tettben. Talán lelek még a hamu alatt némi szikrát, hogy felélesszem bennünk az élet lángját.
Kedvesem!
Sokat gondolkodtam, hogy mit is tegyek, hogy beléd életet leheljek, mert tudnod kell, igy tovább ez nem mehet. Az élet nem arról szól, hogy csak fájdalmat érzel s engem észre sem veszel. Kizártál teljesen s azt érzem már csak pihegek, alig van bennem élet.
Emlékezz!!!!
Emlékezz, amikor megszülettél s velem együtt először levegőt vettél. Annyi erőt adtál, amikor először boldogan felnevettél. Együtt nőttünk, együtt haladtunk, egymásról soha le nem mondtunk. Már gyerekként is izzottál, lángoltál. Bevallom igazi kihívás voltál, de imádtam minden percét, mert magamra soha nem hagytál. Most rajtam a sor, hogy viszonozzam, amit nekem adtál, hiszen feltétel nélkül nekem bizalmat szavaztál.
Emlékezz, amikor először szerelmes lettél, szinte minden mást feledtél. Teljes bizalommal egy kapcsolatba belementél, akkor is nekem hittél.
Emlékezz, amikor életet adtál, alig bírtam magammal, annyi erőt kaptam tőled, akkor azt hittem, egy életre elég lehet. Azután együtt haladtunk az úton, jött az élet szépen sorban, volt nehezebb es könnyebb időszakunk. Jót s rosszat együtt megoldottuk. Haladtunk egymás mellett teljes bizalommal. Hittünk magunkban, egymásban, a világban.
Most nem hagyhatsz magamra. Találtam magunkban még annyi éltető tüzet, hogy felmelegítse mindkettőnket. Kutattam a hamvadó élet alatt, és találtam némi éltető tüzet, mely bevallom engem élettel és hittel töltött meg. Remélem, elég lesz, hogy kettőnket újra a boldog élet felé vezessen. Mindig hallgattál rám, lehet észre sem vetted, hogy én irányítom az életed. Kérlek most tedd ugyanezt. Bízzál bennem. Én minden elkövetek mert már jó ideje nem érzek mást, csak ezt a dermesztő kegyetlen hideget, de nem adom fel.
Emlékszem, már lassan két éve annak a gyötrelemnek, amin akkor keresztül mentem veled. Akkora ütést éreztem a bensőmben, kegyetlen szúrást, szorítást majd a hihetetlen mérhetetlen fájdalom öntött el. Olyan volt, mint mikor kettészakad az ember, megszűnik a világ, megszűnik minden, csak a fájdalom marad minden öröm helyében. Jön a köd, iszonyú hideg áraszt el mindent. Jéggé fagy a lélek, a jövő, az élet. Elszakad az élet filmje, melyet újra indítani nem lehet. Megszűnt kettőnk kapcsolata, egyedül maradtam. Azt éreztem, most van itt a vége mindennek, hisz nélküled nem élhetek. Megálltam. Erőt kellet gyűjtenem, amit máig sem értek, hogy nélküled ez nekem hogyan sikerülhetett. Nem kaptam erőt tőled, hogy újra induljak s beléd életet leheljek. Nekem egyedül kellett megtennem. Erőt kellet gyűjtenem. Akarom még veled az életet. Elindultam szépen lassan lépésről lépésre, s éreztem a tested lassan, de életre kel. Zavarodott gondolatok járták át az elmédet, bíztam abban, hogy megérzed, itt vagyok veled. Aztán szépen lassan visszatért belénk az élet. Együtt zokogtunk, de együtt voltunk. Azóta sem hagyjuk el egymást. Együtt él bennünk a fájdalom, mely átjárja a világunk.
Nem mondom, hogy nem sikerült néha besütni a napnak, de igazán a jéghegyek csak egyre magasabbak. Elviselhetetlennek érzem azt a kétségbeesett fájdalmat, mely azóta is ott van bennem. Vastag jégpáncél vonta be az életed. Élek, de azóta is csak pihegek, éppen csak létezem. Próbáltam üzenni, hogy ez igy tovább nem mehet, de te ez meg sem érezted. Csak tovább tápláltad a hegyeket. Tudd, hogy együttérzek veled, de én nem akarom ezt az életet. De tudom, nem adhatom fel.
Ez még nem a vég, ezt meg kell értened. Itt vagyok ès segítek, ha engeded, de kérlek te se add fel.
Ha kell, felásom az egész világodat, hogy egy aprócska szikrára találjak. Megkeresem azt a helyet magamban, ahol a mosolyodat utoljára láttam. Ígérem, megkeresem azt a helyet, ahol örömkönnyek között fürödtem veled, hisz volt ebből rengeteg. Minden boldog percünkre emlékszem. Engedd be ezt az üzenetet s ígérem az élet tüze újra fellángol benned, ès felolvasztja bennünk ezt a dermesztő hideget. Így majd újra boldogan élhetsz, velem. Lesz itt minden, olvadó jég, napsütés, ragyogás. Ments meg kérlek, mert nélküled nem élhetek.
Kérlek, nyitottan olvasd ezt a levelet, hogy az elmúlt világodat újra átéld, a szeretet újra átjárja lényedet, így a tüzed újra hozzám is elérhet. S ígérem, minden rendben lesz. Együtt megolvasztjuk az égig érő hegyeket. Ha feléledek, örökkön örökké figyellek, mert még egyszer ezt meg nem élheted velem. Nélküled vagy nélkülem az élet nem lehet.
Ölellek:
A te szerető szíved
Utóirat: Várom már nagyon az örömkönnyeket, melyben újra fürödhetek veled, s a további életet veled.
