– A francba! Tudtam, hogy átver! – csapta oda az asztalhoz Judit az egeret, úgy hogy a vele szemben ülő kolléganője felkapta a fejét.
– Mi történt? Nem kaptad meg a prémiumodat? – Magdi el sem tudta képzelni, mi más boríthatta ki ennyire Juditot a legnagyobb hajtás közepette.
Nem tudta, hogy miközben a kolléganője villámgyorsan ütötte a számokat az Excel táblázatba, átlag három percenként csekkolta a Facebookot.
„Kovács Tibor bejelentkezett itt: Panoráma Bisztró’ – olvasta a kezdőlapján.
– Átvert a szemét! Azt mondta üzleti ügyben Bécsbe megy, a főnöke küldte egy fontos tárgyalásra – tört fel belőle a zokogás.
– És? Mi történt? Szólj már valamit! – állt fel Magdi egy papírzsebkendővel a kezében.
– Nem Bécs felé, hanem a Szeged felé tartó autópálya mellől jelentkezett be a szemétláda telefonja. Biztos megcsal! – bőgte a zsebkendőbe.
– De ez hülyeség, nem hiszem el. Láttam hogyan nézett téged, amikor tegnap érted jött.
– De akkor is hazudott! Nézd meg! – bökött a monitorra.
– Látom. Hát hívd fel, kérdezd meg.
– Igazad van – nyúlt a telefonjáért. – Kinyomott! Biztos nővel van! – temette újra arcát a zsebkendőbe.
– Ne láss rémeket, te mindig a legrosszabbra gondolsz.
– De mire gondoljak? Ő annyira okos, művelt, jó testű, gazdag, én meg olyan csóró szerencsétlen vagyok. Eddig minden pasim elhagyott.
– És hány volt eddig?
– Kettő – jelentette ki Judit hetykén.
– Hív! Vedd fel gyorsan!
Judit hevesen dobogó szívvel vette kézbe a telefont. Nézte a kijelzőt, de mégsem húzta el az ujját előtte.
– Nem érdekel, nem veszem fel. Írok neki, hogy vége, ne keressen. Belőlem ne csináljon hülyét – hüppögte, miközben vadul pötyögött.
– Ne, várj! – fogta le a kezét Magdi. – Inkább járjunk a végére. Utazzunk utána, nyomozzuk ki, mit csinál.
Magdi imádta Miss Marple-t, végre egy helyzet, amiben ő is kipróbálhatja magát. Neki nem volt része ilyen izgalmakban, fiatal korában egy megrázó élmény elvette a kedvét a próbálkozásoktól.
Szerette Juditot, szimpatikusnak találta Tibort, nem akarta, hogy holmi félreértés, és hirtelen felindulás miatt véget érjen kapcsolatuk.
– De a beszámoló… – habozott Judit.
– Megvár. Pukkadjon meg Csilla, lehúzta a prémiumomat. Hétfőre kell, majd megcsinálom vasárnap, úgysincs más dolgom. Gyere, kivesszük a napot!
Judit bizonytalanul nyúlt az egérért, hogy bezárja a táblázatot. Előtte még egyet ráfrissített a közösségi oldalra, és látta, hogy Tibi már elhagyta a bisztrót, majd egy távolabbi benzinkúton jelentkezett be. Ránézett a férfi profilképére, ami őket ábrázolta egy céges bulin. Gondolatai elkalandoztak: gyönyörű volt aznap, ráment fél havi fizetése a ruhára, meg a fodrászra, kozmetikusra, de megérte. Azon az estén úgy érezte magát, mint egy bálkirálynő. Tibor mindenkinek párjaként mutatta be, kimondva a teljes nevét. Fontosnak tartott – döbbent rá egyszerre – nem csak kötelező tartozéknak vitt magával, hanem igazi társként.
– Induljunk! Csapta le határozottan a laptop tetejét.
– Hol van az a Panoráma Bisztró? – kérdezte diadalmasan Magdi.
– Itt van – mutatta a telefonján a térképet Judit.
– Hú, az kicsit messze van, ne induljunk el váltóruha nélkül, ki tudja, mikor találjuk meg Tibort. Nem szeretek este vezetni, majd megalszunk valahol.
Először Magdi lakására mentek, ahol a sértődött macskát a szomszéd gondjaira bízták, majd gyorsan összepakolta a táskáját. Rutinos utazó volt, nem gondolkodott sokáig, csak a legszükségesebbeket tette el egy kézitáskába. Utána Judit következett, aki kicsit hosszabban válogatott a szekrényében, és a kelleténél több cuccot pakolt a hátizsákjába.
– Nem bálba megyünk, haladj már – sürgette Magdi. – És cseréld le a cipődet – szólt rá az ajtóban.
Judit ránézett magas sarkú vadonatúj szandáljára. – Miért? Ez kényelmes.
– Most még. Ezt vedd fel – bökött a lábával egy virágos tornacipőre.
Végre elindultak. A nyár eleji késő délelőttön még nem volt nagy a forgalom, gyorsan kijutottak a városból. Magdi követte a navigációt és másfél óra múlva meglátták a Panoráma Bisztrót jelző táblát.
– Ez az, menjünk be, igyunk egy kávét!
Judit gyomra görcsbe ugrott, ahogy belépett. Vajon kivel volt itt, és mit csinált? Nem az a tipikus hely, ahol üzleti tárgyalásokat szokott folytatni. Inkább egy olyan, ahol el lehet bújni a kíváncsi szemek elől valakivel…
– Megkérdezem a pincért, hogy látta-e.
– Csak nyugi, majd én tájékozódom – vette fel Magdi a tudálékos nyomozónő stílusát.
Lepakoltak, odament a pulthoz, ahol egy kissé pocakos, őszülő halántékú férfi állt. Arcán széles mosoly terült el, amikor meglátta Magdit.
– Kézcsók kisasszony, mivel szolgálhatok?
Judit megkövülten nézte a helyéről, ahogy kolléganője átalakult. Élénken beszélgetett a pultossal, arcvonásai ellazultak, nyoma sem volt annak a merev könyvelőnek, akit megismert az irodában.
Elégedett arccal és két lattéval tért vissza az asztalhoz.
– Egyedül volt – jelentette ki diadalmasan.
– Honnan tudod?
– Megkérdeztem. Tehát nincs nő a dologban, megnyugodhatsz.
– Most még – sóhajtott Judit, és újra rénézett a Facebookra. – Nem tudom, most hol van, az utolsó bejelentkezés ezen a benzinkúton volt – mutatta a telefont Magdinak.
– Akkor menjünk oda.
– Elnézést, kisasszony – szólította meg őket a pultos. – Elkérhetem a számát?
Magdi kérdőn nézett rá.
– Csak ha esetleg látnám újra az unokaöccsét, akkor tudnám értesíteni – magyarázkodott gyorsan a férfi.
Az asszony egy pillanatig habozott, ránézett a nyílt tekintetű arcra, majd a táskájából elővett egy névjegyet.
– Köszönöm – egy pillanatra összeért az ujjuk, ahogy átnyújtotta. Magdi olyan gyorsan rántotta el a kezét, mintha áram rázta volna meg.
– Viszlát – mondta vidáman a férfi.
Magdi szó nélkül sietett kifelé, Judit elképedve követte. Jól látta? Magdi tényleg zavarba jött?
– Siess már, ne totojázz, sose érjük utol – gázt adott és elindultak a benzinkút felé.
Nézték a tájat, ahogy letértek az autópályáról egyre sivárabb lett a vidék. Falvakon haladtak át, ahol jól látszott a szegénység és az elmaradottság. Hová tart Tibor? Mit csinál erre? Járt Judit agya, egyre jobban bepörgette magát. Hangosan elemezte, hogy hol, milyen pontokon kellett volna gyanút fognia a férfi titkos életéről az alatt a fél év alatt, mióta ismerik egymás.
– Állj le, ez nem a Szürke ötven árnyalata.
– Te olvastad? – esett le Judit álla. Elnevette magát: hihetetlen vagy!
– Biztos van logikus magyarázat, Tibor szeret. Láttam a szemében.
– De hazudott – sírta el magát újra a fiatal nő.
– Várd ki a végét, lehet, hogy csak titkol valamit. Te mindent elmondtál neki a múltadról? – nézett áthatóan Juditra.
– Az utat figyeld inkább – sikított fel Judit, amikor látta, hogy letérnek az útról.
– A francba, kapaszkodj! – rántotta félre a kormányt Magdi, de már későn, az ütközést nem tudta elkerülni. Az autó egy fának csapódott.
– Nem, nem, nem akarom – kiabált Judit álmában.
Tibor selymes kezét érezte a homlokán, hallotta mély megnyugtató hangját, érezte a testét maga mellett. Lüktetett a feje, ahogy megmozdította.
– Úristen, mi történt? Ennyire sokat ittunk éjjel a buliban?
Lassan kinyitotta a szemét és körülnézett. Egy fehér kórházi szobában volt, ágya mellett monitorok villogtak, karjába infúzió csöpögött.
A reggeli búcsú, a Facebook, az utazás, a bisztró, az autó, a fa… minden eszébe jutott.
– Hol van Magdi? – kiáltotta, és már ugrott volna fel az ágyról, de Tibor gyengéden visszatartotta.
– Jól van, elment egy kávéért. Tudtam, hogy ha felébredsz, akkor addig nem lehet hozzád szólni, amíg nem iszol egyet – ölelte át nevetve. – Te viszont jól ránk ijesztettél. Beütötted a fejed, egész éjjel aludtál. Van néhány öltésed, meg egy kis agyrázkódásod.
– Hol voltál? – Judittal együtt felébredt a zöld szörnyeteg is.
– Hazamentem a családomhoz – vallotta be Tibor lehajtott fejjel.
– A családodhoz? Azt mondtad a szüleid most Indiában élnek, ahonnan az anyukád származik. Még képeket is mutattál róluk.
– Sajnálom, nem mondhattam el az igazat.
– Miért? Engem nem érdekel a családod, téged szeretlek.
– Persze, hallottam ezt már pár nőtől, és a végén kiderült, hogy csak a pénzemet akarták – csattant fel a férfi.
– A pénzedet? Én?? – csattant a pofonTibor arcán. – Mit gondolsz rólam, te szemétláda? – Elvesztette a fejét, püfölte a férfit, ahol érte.
– Nem akartam kockáztatni – mondta halkan a férfi, és gyengéden lefogta a nő kezét. – Ne haragudj, féltem, hogy elveszítettem a nőt, akire világ életemben vágytam. Most azért jöttem haza, hogy a családommal megbeszéljem az esküvőt. El akartam mondani, hidd el.
– És mit szóltak hozzá? – Judit kezdett megenyhülni.
– Még nem tudom, odáig nem jutottunk el, mert a mentősök hívása félbeszakította a beszélgetést. Szerintem örülnek neki, de kérdezd meg őket, mind itt vannak, velem virrasztottak érted.
Tibor az ajtóhoz ment, és szélesre tárta. Judit kinézett a folyosóra, és Magdit látta, amint széles mozdulatokkal gesztikulálva magyaráz valamit a körülötte álló roma családnak, akik hangosan nevettek.
Judit megdöbbenve nézett Tiborra, és látta a kisfiút, ahogy álmaiban indiai varázsszőnyegét szövi.
